Teherbeesés

Hírességek szólaltak fel az abortusztörvény ellen

Miután az amerikai Legfelsőbb Bíróság alkotmányellenesnek minősítette az abortuszhoz való jogot, rengeteg híresség szólalt meg a témában.
2022. Június 29.
Hírességek szólaltak fel az abortusztörvény ellen (fotó: Getty Images)

A Legfelsőbb Bíróság döntése azt jelenti, hogy az USA több államban is illegális lehet mostantól a terhességmegszakítás. A döntés óta több híresség is elmondta a véleményét, Billie Eilish azt mondta, hogy a döntés “sötét napot jelent az amerikai nők számára” – írja a noklapja.hu.

Kesha a New York-i Pride megnyitóján tartott beszédében jelentette ki, hogy “még nem fejezte be a harcot” az abortuszjogokért. Kendrick Lamar egyik fellépésén mondta el, hogy mennyire nem ért egyet a döntéssel, és hogy azt a női jogok megcsonkításának tartja.

Az új-zélandi származású Lorde – aki éppen Lamar előtt lépett fel – pedig így fogalmazott: “Üdvözlünk a szomorúságban. A hőmérséklet elviselhetetlen, amíg nem nézel szembe vele. Akartok hallani egy titkot, lányok? A testeteket már születésetek előtt arra szánták, hogy irányítsátok és tárgyiasítsátok. Ez a borzalom a születési jogotok. De itt van még egy titok. Ősi erővel rendelkeztek. Ősi bölcsességgel. Bölcsességgel, ami minden előttetek élt nőt hajtott. Ez a bölcsesség szintén a születési jogotok. Arra kérlek benneteket ma, tegyétek ennek a bölcsességnek a gyakorlását életetek feladatává, mert minden ezen múlik. B*** meg a Legfelsőbb Bíróság!”

Pink most sem rejtette véka alá véleményét, ő is keményen elítéli a döntést. A Twitteren így fogalmazott: Tegyük tisztába a dolgokat: ha úgy gondolod, hogy a kormánynak helye van egy nő méhében, egy meleg ember életében vagy házasságában, vagy hogy a rasszizmus rendben van – AKKOR KÉRLEK AZ ÚR NEVÉBEN SOHA SEMMIKOR NE HALLGASSD A ZENEIMET. ÉS EMELLETT B***D M** MAGAD. Érthető?”

 

Forrás: noklapja.hu