Teherbeesés

Késői gyermekvállalás: miben segít a termékenységi teszt?

A nők fogamzóképessége 35-37 éves kor felett fokozatosan csökken. Hogy kiderüljön, mennyire ketyeg a biológiai óra, érdemes lehet elvégeztetni egy termékenységi tesztet.
2018. Március 26.
Késői gyermekvállalás: miben segít a termékenységi teszt?

Az idő előrehaladtával a nők 35-37 éves kora után a reprodukciós képesség csökken, majd 45 éves kor körül még inkább megfogyatkozik. A megtermékenyíthető petesejtek száma 40 év körül rohamosan apad és az örökítő állomány erősen romlik. Az orvostudomány ma már képes segíteni azoknak a pároknak, akiknek még nem született gyermekük, ugyanakkor nem tudja lelassítani a női szervezetben zajló biológiai folyamatot. Az évek – sajnos – a petesejteket sem kímélik. S ebbe a folyamatba a mai fogalmink szerint az egészséges életmód sem képes beleszólni – hívja fel a figyelmet Dr. Szakács Zoltán szülész, meddőségi specialista.

A termékenységi teszt azért kell, hogy lássuk, hol tartunk

Bár a fejlődő orvostudomány nem képes még megakadályozni a petesejtek számának csökkenését, és megmondani, hogy egy egészséges 20-30 éves nőnél mikor következik be a változás, azonban a termékenységi teszt segítségével képesek vagyunk arra, hogy kiemeljük azokat, akiknél már alig, vagy egyáltalán nincs idő a várakozásra.A teszt vérvizsgálatból, nőgyógyászati vizsgálatból és speciális ultrahang diagnosztikából áll. A vérvétel során az általános laborok mellett vércukorterhelés és hormonvizsgálat történik. Ultrahanggal felmérhetők a petefészkek és a méhnyak véráramlási viszonyai és a petesejtek érési folyamata. Nagy teljesítményű, térbeli képalkotást is lehetővé tevő géppel pontos képet kaphatunk arról, mennyi tartaléka van még a petefészkeknek, illetve megállapítható, hogy az érésben lévő petesejt egészséges-e (vagy kóros), s a méhnyálkahártya alkalmas-e a beágyazódásra.

Segíthet a döntésben

Az utóbbi évtizedekben zajló társadalmi – gazdasági átalakulások, s a későbbre tolódó párválasztás -, nem tesz jót a reproduktivitásnak. Különösen nem kedvez a helyzet a gyermekvállalás előtt álló nők azon csoportjának, akiknél a karrierépítést befolyásolná a vágyott gyermek érkezése. Nem könnyű helyzet! Azonban, ha tudjuk, hogy számunkra mit tartogat a saját biológiai óránk, talán könnyebben döntünk arról, ha keresztúthoz érünk, merre érdemes tovább haladni.Kapcsolódó cikkeink termékenység témában:

Forrás: Endocare Endokrinológiai Központ