
késői gyerekvállalás


83 évesen ismét apa lesz Al Pacino
29 éves kedvese már a nyolcadik hónapban van.
„Én inkább a bátyámmal futkároztam” – Dévényi Tibor kisebbik fia mesélt édesapjáról
Dévényi Tibor már 50 éves is elmúlt, amikor megszületett kisebbik fia, Máté. Életkora miatt több minden is volt, amit már nem tudott játszani fiával. Nagyobbik gyermekét, Danit hívta segítségül.
Ezért akarnak az idősebb férfiak annyira gyereket
A nőkhöz hasonlóan a férfiaknak is ketyeg a biológiai órájuk, kicsit persze másként.
Vannak, akik szerint be kéne tiltani, hogy egy nő 50 felett vállaljon gyereket
„Édesanyám 51 évesen esett teherbe IVF segítségével. Vannak, akik szerint ennek illegálisnak kellene lennie” – fakadt ki egy fiatal nő a TikTokon.
52 évesen szült, és már tervezi a következő babát
Első gyermekét 52 évesen hozta világra a massachusettsi Luise Hoehn, aki évekig küzdött, hogy gyereke lehessen és 200 ezer dollárt költött IVF-kezelésekre. Már a következő gyerekvállalásra készül.
Diane Keaton 50 évesen lett anya, így éli meg a késői gyerekvállalást
Soha nem volt férjnél, amit nem bánt meg, az anyaságról pedig úgy nyilatkozott, hogy sokkal több értelme lett így az életének.
46 évesen szültem, fantasztikus élmény volt
Nagyon örültem, hogy 40 évesen lettem anya, de utána egészen biztos voltam benne, hogy nem lesz több gyerekem. Aztán másképp alakult.
A késői terhesség nem olyan kockázatos, mint gondoljuk
Az anyai egészséget és a terhességet érintő kockázatok az életkor előrehaladtával ugyan nőnek, de kezelhetők.
83 évesen lett apa, még szeretné látni, hogy diplomát szerez a fia
Az 1938-ban született Alberto Cormillot és a nála 48 évvel fiatalabb Estefanía Pasquini 2019-ben házasodott össze, tavaly ősszel pedig megszületett a kisfiúk. Az apa és a fia között 83 év van.
59 évesen esett teherbe, természetes úton – még mindig ő a világrekorder
Huszonötévvel ezelőtt, 59 évesen, három hónappal az esküvője után szült egy brit nő. Azóta is ő tartja a rekordot, Dawn Brooke ugyanis természetes úton esett teherbe.
Hírességek, akik 50 felett lettek anyukák
A legtöbben már azon fennakadnak, ha valaki 40 felett vállalkozik szülésre, azok pedig, akik az 50. születésnapjuk után várnak babát, végképp megosztják a közvéleményt.
Csaknem hatvanévesen szült egy asszony, de nem ő a csúcstartó
Régebben extrémnek számított az, aki negyven felett szült. Ma akadnak ötven, hatvan, sőt hetven évesnél idősebb várandósok is...
Terhesség 40 felett: valóban több a kockázat?
A szülési életkor egyre inkább kitolódik. Mit jelent a megemelkedett életkor a terhesség és a csecsemő egészsége szempontjából?
És, mikor lesz már gyereked?
Közismert tény, hogy a korábbi generációk hamarabb vállaltak gyereket, mint azok, akik 1985 után születtek. Ennek ellenére, állandóan azt kérdezgetik tőlük, mikor alapítanak végre családot.
73 évesen szült ikreket egy nő
Az indiai nő és férje egész életükben próbálkoztak a gyermeknemzéssel, számos orvosnál jártak, eredménytelenül.