Teherbeesés

52 évesen szült, és már tervezi a következő babát

Első gyermekét 52 évesen hozta világra a massachusettsi Luise Hoehn, aki évekig küzdött, hogy gyereke lehessen és 200 ezer dollárt költött IVF-kezelésekre. Már a következő gyerekvállalásra készül.
2023. Február 17.
Anya újszülött fejét tartja a kezében
Kép: Getty Images

Luise hat éven át próbálkozott IVF-kezelésekkel és donor petesejttel is, míg tavaly karácsonykor megszületett első gyermeke. Az asszony 52 évesen, a férje, Dean Biele 47 évesen vált szülővé. A hat éven tartó próbálkozás nem kevés pénzbe került, nagyjából 200 ezer dollárt fizettek ki a különféle eljárásokért. 

A pár már 2007 óta együtt volt, de csak 9 évvel később vágtak bele a mesterséges megtermékenyítésbe. Ekkor Luise már 46 éves volt, sok klinika életkora miatt eleve elutasította, amelyik nem, ott pedig a biztosításuk – szintén a nő életkora miatt – nem fedezte a kezelés költségeit.

„Mielőtt Deannel találkoztam, soha nem ismertem senkit, akivel családot szerettem volna alapítani. Dajkaként dolgoztam, mások gyerekeit neveltem, és hittem, hogy egyszer  találkozom az igazival, akivel egy napon nekem is lesz családom” – mesélte Luise a Dailymailnek.

Elég sokáig hitte, hogy természetes úton megfoganhat, de amikor 46 éves lett, nem menstruált két hónapig, és az orvosa közölte vele, hogy ez bizony már a klimax, akkor úgy döntött, lépnie kell.

„Szerencsére ez mégsem a menopauza kezdete volt, de az ijedtség miatt nem vártam tovább.”

A párnak 2017-ben volt az első IVF-e, majd hat évig folyamatosan próbálkoztak, 2019-ben pedig a donorpetesejt mellett döntöttek. 2022 májusában megtörtént az eső beavatkozás és 8 nappal később Luise terhességi tesztje pozitív lett. Csak a legszűkebb körben mondták el a nagy hírt.

És hogy mit gondol Luise a késői anyaságról? Úgy véli, bölcsebb anya lesz, mint fiatalabb korában lett volna. Annak ellenére, hogy 52 évesen lett terhes, könnyű várandósága volt, nem voltak panaszai, leszámítva, hogy folyamatosan álmos volt. Kisfiuk, Stellan császármetszéssel született, de Lousie igen gyorsan felépült és a szoptatással sem akadt nehézsége. Azt mondja, lehet, hogy az állóképessége már nem a régi, de van elég motivációja és tudása. Azért vállalja a történetét, hogy reményt és bátorítást nyújtson azoknak az idősebb nőknek, akik még próbálkoznak a gyerekvállalással.

„Néhány barátom már nagyszülő. Mi még csak most kezdjük. Magabiztos vagyok, tudom, hogy fel fogjuk nevelni a kisfiunkat.”

A pár szeretne még egy gyereket, így még ebben az évben megpróbálkoznak egy második babával.

Luise-ról és a családjáról ITT láthattok fotókat.

Forrás: dailymail.co.uk