Teherbeesés

Milyen jogaid vannak, amíg meddőségi kezelésben veszel részt?

A meddőségi kezelések időtartama széles skálán mozog, de akár évekig is tarthat. Nem árt tehát tisztában lennünk azzal, hogy pontosan milyen védelem és kedvezmények illetnek meg bennünket, amíg reprodukciós eljárásban veszünk részt.
2023. Január 10.
nő laptopon gépel
Milyen jogaid vannak a munkában, amíg meddőségi kezelésben veszel részt? (Kép forrása: Getty Images)

Most következő összefoglalónkban Nagy Ádám Ibolya, a HRtitkok tanácsadás alapítója, TB és munkajogi szakértő segít eligazodni a reprodukciós eljárásokban érintetteknek a legfontosabb munkajogi tudnivalók között.

Be kell-e jelentenem a munkáltatónak, hogy reprodukciós eljárásban fogok részt venni?

A jogszabály nem írja elő a bejelentési kötelezettséget, azonban ahhoz, hogy a felmondási védelem érvényesüljön, annak ez a bejelentés a feltétele.

Megilleti-e a felmondási védelem azt a nőt, aki reprodukciós eljárásban vesz részt?

A Munka Törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 65. § (3) bekezdése szerint a munkáltató felmondással nem szüntetheti meg a munkaviszonyt a nő jogszabály szerinti, az emberi reprodukciós eljárással összefüggő kezelésének, de legfeljebb ennek megkezdésétől számított 6 hónap tartama alatt.

Mi minősül emberi reprodukciós eljárásnak?

Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 166. § (1) bekezdése szerint emberi reprodukcióra irányuló különleges eljárásként (a továbbiakban: reprodukciós eljárás)

a) testen kívüli megtermékenyítés és embrióbeültetés,

b) a házastárs, illetve élettárs ivarsejtjeivel vagy adományozott ivarsejttel végzett mesterséges ondóbevitel,

c) ivarsejt adományozásával történő testen kívüli megtermékenyítés és embrióbeültetés,

d) embrióadományozással végzett embrióbeültetés,

e) a női ivarsejt megtermékenyülését, illetőleg megtermékenyíthetőségét, valamint a megtermékenyített ivarsejt megtapadását, fejlődését elősegítő egyéb módszer alkalmazható.

A munkavállalót felmondási védelem abban az esetben illeti meg, ha az emberi reprodukciós eljárásban való részvételről a munkáltatót tájékoztatta, az eljárást lefolytató intézmény által kiadott igazolást átadta a munkáltatónak. Ez tehát azt jelenti, hogy nem köteles előzetesen bejelenteni a kezelés tényét, ezt elegendő akár akkor jeleznie, amikor a munkáltató felmondást kíván közölni.

Az Mt. 65. § (5) szerint a felmondás közlését követő munkavállalói tájékoztatástól számított 15 napon belül a munkáltató a felmondást írásban visszavonhatja. Ebből arra lehet következtetni, hogy az emberi reprodukciós eljárással összefüggő kezelésről a munkavállaló még legkésőbb a felmondás közlését követő 15. napon is tájékoztathatja a munkáltatóját annak érdekében, hogy esetében a felmondási tilalom érvényesüljön, és az ennek ellenére közölt felmondást a munkáltató írásban visszavonhassa.

A 15 nap elteltével azonban a munkavállaló jogszerűen már nem hivatkozhat e körülmény fennállására a felmondás jogellenességének indokaként.

Igényelhetünk-e valamilyen kedvezményt a meddőségi kezelések kapcsán?

Az Mt. 55. § (1) bekezdése szerint a munkavállaló mentesül a rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettségének teljesítése alól a jogszabály szerinti, az emberi reprodukciós eljárással összefüggő, egészségügyi intézményben történő kezelés tartamára – vagyis a munkáltató köteles őt elengedni. Tehát a munkavállalónak nem kell szabadságot kivennie a kezelésen való részvételre, távolléte igazolt távollétnek minősül. Azonban azt fontos tudni, hogy az Mt. 146.§ (3) bekezdés alapján a mentesülés időtartamára a munkavállalónak nem jár munkabér.

Ezt a lehetőséget a munkavállaló csak akkor tudja igénybe venni, ha tájékoztatja a munkáltatót az eljárásban való részvételéről.

Vagyis a kezelés tényét ugyan nem kötelező bejelenteni a munkáltatónak, de mivel egyes vizsgálatokra rendszerint napközben, a munkaidőben kerül sor, ezért hacsak nem kötetlen munkarendben dolgozik a munkavállaló vagy rugalmas a munkaidő-beosztása, akkor nehezen tudja majd megoldani a távolléteket.

A munkavégzési kötelezettség alól való mentesülés a „lombikprogram esetében” kizárólag az egészségügyi intézményben, kórházban történő tényleges kezelés, vizsgálat, beavatkozás időtartamára szól, nem pedig az egész, akár több hétig tartó folyamatra.

Lehetséges-e táppénzre menni a reprodukciós kezelések idején?

Amennyiben az orvosilag indokolt és a reprodukciós eljárást végző intézmény orvosi igazolást ad erről, akkor a munkavállalót a háziorvosa táppénzes állományba veheti, de ez nem kötelező a háziorvos részéről.