Teherbeesés

Tízből nyolc kismama tervezi a babaváró hitel felvételét

A kismamák 80 százaléka tervezi igénybe venni a július 1-jétől induló babaváró támogatást egy, a várandós kismamák körében végzett kutatása szerint.
2019. Május 27.
Tízből nyolc kismama tervezi a babaváró hitel felvételét

A City Hitelbróker Kft. (CHB) pénteki közleménye szerint a kutatásban 300, 18-40 év közötti várandós kismamát kérdeztek meg.

A kutatásból kiderült, hogy a megkérdezett kismamák közel 92 százaléka a maximális, 10 millió forintos kamattámogatott kölcsönt venné fel. Ugyanakkor a CHB szakértői szerint előzetes becslések alapján a fiatal házasok körülbelül 60 százaléka felel majd meg a jogszabályi feltételeknek és a bankok kockázatkezelési és hitelbírálati követelményeinek.

A babaváró hitel igénylésének szigorú jogszabályi feltételei vannak: a feleség 18 és 40 év közötti életkorú, a házaspár mindkét tagja köztartozásmentes, magyar lakcímmel rendelkezik, büntetlen előéletű, egyik fél sem szerepel negatív adósként a KHR (központi hitelinformációs rendszer) listán, legalább a pár egyik tagja rendelkezik minimum 3 éves, folyamatos társadalombiztosított jogviszonnyal, illetve legalább a pár egyik tagjának ez az első házassága.

A közleményben Vajnági Richárd, a CHB ügyvezető igazgatója kiemeli: bár a fiatal párok többsége a maximális hitelösszeget szeretné felvenni, ezt nem feltétlenül tudják megtenni, még ha meg is felelnek minden feltételnek. Ugyanis a jövedelemarányos törlesztőrészlet mutató szabályozásról szóló rendelet hatálya alá tartozik a babaváró hitel is, így akiknek van már hitele vagy alacsonyabb jövedelemmel rendelkeznek, lehetséges, hogy kevesebb hitelre lesznek jogosultak. Egy átlagos jövedelemmel rendelkező házaspár várhatóan 6-7 millió forintot tud majd felvenni – tette hozzá.

Kitért arra is, hogy várakozásaik szerint már július elején rendkívüli lesz a kereslet a kamatmentes hitel iránt, amely jelentős mértékű fellendülést hozhat a hitelpiacon.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI