Terhesség

A Semmelweis Egyetem tanulói lettek az ország legjobb szülésznő hallgatói

A Semmelweis Egyetem szülésznő hallgatói nyerték meg a második alkalommal megrendezett dr. Hugonnai Vilma Szakmai Emlékversenyt.
2023. Október 12.
(Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem)

A szülésznőképzésben résztvevő hallgatók megmérettetésére az ország négy képzőhelyéről érkeztek leendő szakemberek, akik elméleti és gyakorlati feladatokon keresztül mutatták be tudásukat.

A dr. Hugonnai Vilma születésének 176. évfordulója tiszteletére megrendezett dr. Hugonnai Vilma II. Szakmai Emlékversenyen kiemelkedően teljesítettek a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karának negyedéves szülésznő hallgatói – Kálmán Dorka, Stábel Tamara, Stvorecz Zoé és Nagy Kamilla a független szakmai zsűri döntése alapján megnyerték a versenyt – írja az egyetem közleményében.

A négyfordulós megmérettetés során többek között orvostörténeti kérdésekre kellett válaszolniuk a csapatoknak, fantombábukon tapintásos vizsgálatot végeztek, szituációs és kommunikációs feladatokat oldottak meg, valamint régi szülész szakkifejezéseket értelmeztek.

A hallgatók meséltek arról, hogy kit milyen személyes motiváció hajtott a pályaválasztásban. Nagy Kamilla már 16 éves kora óta tudja, hogy szülésznő szeretne lenni, mindezt egy szülésvideó hatására. „Amint jobban utána néztem a szülésznői feladatoknak, rögtön tudtam, hogy ez lesz az én hivatásom, ami aztán a gyakorlatok alatt csak még jobban felerősödött bennem. Nagyon felemelő érzés ott lenni egy kisbaba és vele együtt egy család megszületésénél” – vallja. A gyakorlaton és későbbi munkája során is célja a nők segítése és pozitív szülésélmény nyújtása.

Stábel Tamara családjában anyai ágon mindenki egészségügyben dolgozott, így nem volt kérdés számára, hogy ő is ezt szeretné követni. Gyerekkorában sokat betegeskedett, ezért a kórházra mindig is egyfajta második otthonaként tekintett. „Gyerekkoromban a Vészhelyzeten szocializálódtam, az volt az esti mesém” – mondta el nevetve. Legfőbb céljának a munkája során azt tartja, hogy a nála szülő kismamáknak pozitív és örömteli élményben legyen részük.

Kálmán Dorka mindig tudta, hogy az egészségügyben szeretne dolgozni, de ezen belül az irányt csak a gimnázium utolsó évében döntötte el. Gondolkodott az ápolói pályán is, de végül a szülésznő szakirány mellett döntött. Meghatározó élményként idézte fel az első szülést, amin ott lehetett: „ekkor tudatosult bennem igazán, hogy jól választottam. A szülés a nők számára egy életre szóló élmény, ebben szeretném őket támogatni, hogy minél pozitívabban éljék meg” – fogalmazott.

Stvorecz Zoé eredetileg magyar-történelem szakos tanárnak készült, ám a gimnázium utolsó évében véletlenül talált rá a szülésznői szakmára, ami rögtön magával ragadta. Számára is maradandó emlék az első szülés, amit végignézhetett, meg is könnyezte. A gyakorlati időszaka alatt jött rá, hogy mennyire szeret az újszülöttekkel foglalkozni, ezért a diploma megszerzése után tervei között szerepel ez irányban is tovább tanulni.