Terhesség

5 perc 17 másodperc alatt futott le egy mérföldet a 9 hónapos várandós nő

Amikor első gyermekével volt várandós, az atléta édesanya akkor is lefutotta ezt a távot, kevesebb, mint öt és fél perc alatt.
2023. Március 09.
futó
(A kép illusztráció. Kép forrása: Getty Images)

Korábban a Gyerekszoba.hu is beszámolt Makkena Myler-ről, akiről 2020-ban férje készített egy videót, amit rengetegen megnéztek a közösségi médiában: az akkor kilenc hónapos várandós kismama 5 perc 25 másodperc alatt futott le egy mérföldet, vagyis 1,6 kilométert. Az édesanya várandóssága előtt évekig profi szinten edzett.

A második gyermekével várandós Myler úgy döntött, hogy ezt ismét megteszi. A harminc éves, profi futó édesanya idén februárban 5 perc 17 másodperc alatt futotta le ugyanazt a távot, kilenc hónapos várandósan (a szülése időpontja március 15-re van kiírva). Myler elmondta a Yahoo Life-nak, hogy „nem tudja elképzelni, hogy ne fusson a terhesség alatt”.

Myler 2021 óta az Asics futója, és úgy döntött, hogy kilenc hónapos terhesen újra versenyt fut, mert edzőjével, Ryan Hall-lal – aki terhessége eleje óta Myler edzője – látni akarták, hogyan halad az edzése. Az édesanya elmondta a portálnak, hogy több mint egy éve nem versenyzett egy mérföldes távon, és egy kicsit rázós volt, amikor ezt nemrégiben megtette a Soka Egyetem fedett pályás selejtezőjén. „Emlékeznem kellett arra, hogy a négy kör lefutásának azonnal fájnia kell, különben nem futsz elég gyorsan” – mondta Myler. „Túl lassan futottam az első körben, aztán rájöttem, hogy nem szabad ezt ennyire könnyednek éreznem. Az utolsó három kör sokkal nehezebb volt.”

A sportoló anya arról is beszélt, hogy a teste is segített neki szabályoznia magát, és ilyenkor a „belső kormányzó” nem engedi azt, hogy száz százalékra törekedjen. „Elég okos ahhoz, hogy soha semmi veszélyt ne engedjen a babának. Különös érzés, hogy megpróbálsz mindent kiadni, és a végén még mindig nagyjából 10-15 százalék van a tartályban, mert tudod, hogy egyszerűen nincs arra mód, hogy elköltsd. A testünk hihetetlen.” Myler negyedik helyen végzett a 29 futó közül.

Az első várandósságához hasonlóan Myler most is folytatta az edzést a terhessége alatt, bár valamennyi változtatással. Most kevésbé edzett úgy, mint egy maratonista, inkább úgy, mintha öt kilométeres távra készülne.

A futásról Myler közzétett egy videót Instagramon, aminél a legtöbb hozzászóló szurkolt neki, és bátorította, de voltka olyanok is, akik megkérdőjelezték a várandósság alatti ilyen gyors futás biztonságosságát.

 

Az Amerikai Szülészek és Nőgyógyászok Kollégiuma (ACOG) a szövődménymentes várandós nőket arra ösztönzi, hogy a terhesség előtt, alatt és után is végezzenek aerob és erősítő gyakorlatokat. A sportolók számára pedig megjegyzi, hogy az erőteljes intenzitású edzés a harmadik trimeszterben biztonságosnak tűnik a legtöbb egészséges terhesség esetén.

Ha valaki mozogni, sportolni szeretne a terhesség alatt is, arról mindenképpen ajánlott egyeztetnie az orvosával, aki az egyedi, saját korábbi aktivitás mértékét, intenzítását és edzésmódot figyelembe véve tud tanácsot adni.

Myler elmondta a portálnak, hogy a dereka fájt, amikor végzett a versennyel, de egyébként jól érezte magát.

A futó kismama számára fontos, hogy megkérdőjelezze azt az elképzelést, hogy a nők mit tehetnek meg a terhesség alatt.