
Fotó: GettyImages
A beágyazódás folyamata
Az eredményes tüszőrepedés, azaz ovuláció során az érett petesejt megkezdi útját a petevezetékben, ahol találkozik azzal a spermiummal, ami képes megtermékenyíteni. A megtermékenyített petesejt, a spermium befogadását követő 5-7. napon érkezik a méhüregbe, de még további 2-3 napnak kell eltelnie, mire megtalálja helyét a méh falán.
A beágyazódás akár már a megtermékenyülést követő 6. napon megtörténhet, de az is előfordulhat, hogy csak a 12. napon kerül sor rá. A leggyakrabban azonban a 8-10. nap között következik be. Ez azt jelenti, hogy a női ciklus 20-26. napja között ágyazódik be a megtermékenyített petesejt.
Mi történik a beágyazódás után?
A beágyazódás során a megtermékenyített petesejt hozzátapad a méh megvastagodott nyálkahártyájához, rácsatlakozva az anya vérkeringésére. Innentől kezdve a blasztocisztát már embriónak nevezzük.
A beágyazódás megtörténtével a női szervezetben igen jelentős hormonális változások veszik kezdetüket. Ilyen például a terhességi hormonnak is nevezett HCG hormon, amely a beágyazódáskor kezd el termelődni, és a megtermékenyülés után 12-14 nappal már jó eséllyel kimutatható a vizeletből. Megnövekszik továbbá a progeszteron, azaz a sárgatest-hormonszint is, amelynek két fő funkciója van: táplálja a terhességi nyálkahártyát, valamint megakadályozza a menstruációt.
A beágyazódás jelei
A megtermékenyített petesejt beágyazódásának lehetnek érzékelhető jelei, de fontos tudni, hogy ezek nem mindenkinél jelentkeznek, ráadásul a tünetek nagyon hasonlóak a PMS tüneteihez, így félrevezetőek is lehetnek.
Általános tünetek:
- Alhasi fájdalom
- Derékfájás
- Görcsölés
- Emésztés lassulása
- Puffadás
- Mellérzékenység
- Fejfájás
- Hangulatingadozás
Jellegzetesebb tünetek:
- Méhnyaknyák megváltozása: A beágyazódást követően a méhnyaknyák tapintása sűrűvé, gumiszerűvé, színe áttetszővé, opálossá vagy épp fehéressé válik. Ez a terhesség legkorábbi szakaszára, a beágyazódás idejére jellemző, mivel később a méhnyaknyák sokkal sűrűbbé, és szinte sárgássá változik.
- Pecsételő vérzés: A beágyazódás pecsételő vérzés formájában is megmutatkozhat. Ez a beágyazódási tünet a korai terhességi faktor hormonnak (EPF) köszönhető, amit a női szervezet annak érdekében termel, hogy az immunrendszer ne lökje ki az embriót. Az ilyen pecsételő vérzés minimális mennyiségű barnás vagy rózsaszínes folyás. A beágyazódás jele általában a havi ciklust megelőző héten jelentkezik, és néhány napig tart, bizonyos esetekben azonban az is lehet, hogy csak néhány óráig.
- Szúró fájdalom: Bár ijesztő lehet, az alhasban jelentkező szúró fájdalom a beágyazódás jele is lehet. Ez lehet gyenge, alig érezhető, vagy akár kellemetlenül intenzív is. Már az egyetlen egyszer érzett erőteljes szúró fájdalom is utalhat a beágyazódásra.