Adrinál többféle hormonális probléma is közrejátszott abban, hogy úgy tudta, nem, vagy csak nagyon nehezen lehet majd gyereke. Volt olyan időszak is, amikor a petefészkek eltávolításának lehetősége is felmerült. A hipofízisdaganat mellett még a PCO-szindróma is bonyolította a helyzetet. Elsőszülött fia, Máté éppen egy hormonális kezelési ciklus közepén fogant – mindenki számára váratlanul. Már nyolchetes terhes volt, amikor az újabb hormonadag felírása előtt a biztonság kedvéért ultrahangvizsgálatot végzett az orvosa, így derült ki, hogy ott a baba! A nőgyógyász már félidőben császárt emlegetett, bár akkor még a meddőségi kezelést leszámítva semmilyen ok nem bukkant fel a láthatáron. Hogy, hogy nem, a jóslat bevált: a rossz NST-eredmények után szülésindítás és burokrepesztés következett, ám Máté feje akkor még nem illeszkedett be, és hosszú vajúdás, majd a fájásokat erősítő oxitocin-infúzió után valóban sor került a beígért császárra. Márk, a második kisfiú már csak az előzmények miatt született programcsászárral. „Mi lesz, ha a gyerek beleszületik a hasfalba? Ez a heg nem fogja bírni a méhösszehúzódásokat, szét fog válni” – állította az orvos, és még a vajúdást, a spontán szülésindulást sem engedélyezte. Adrienne ma így emlékszik vissza a programcsászárra:
– Borzalmas érzés volt. Betoltak a műtőbe, aztán kitoltak a gyerekkel. Annyira depressziós lettem az egésztől, hogy pszichológus segítségére is szükségem volt. Nem ilyennek képzeltem el a szülést, nem erre készültem. Az újabb baba tervezett fogamzása előtt természetesen orvost váltottam, és a Kismama egyik tanácsadóját, dr. Boros Juditot választottam – meséli Adrienne. – Ő alapos kivizsgálással kezdte, amely a normálisnál 4,5-szer magasabb férfihormonszintet mutatott, túlságosan magas prolaktinértékek mellett. Azt gondoltuk, így nehéz lesz teherbe esni, mégis simán sikerült. A terhesség alatt végig rendben voltak a hormonszintek, ami megnyugtatott, hiszen Máté és Márk között egy vetélésem is volt.
Szülés másképp
– Az első kérdésem a doktornőhöz persze az volt, hogy szülhetek-e természetes úton két császár után. Azt válaszolta, hogy abban az esetben, ha bizonyos feltételek teljesülnek, nem zárkózik el tőle. Az első kívánalom szerint a szülésnek magától kell beindulnia, mégpedig a szülés számított napjáig. A másik, hogy minden eredményem rendben legyen. Mivel ezek eddig egyik terhességemnél sem teljesültek, eléggé esélytelennek tűnt a tervem megvalósulása. Boros doktornő az ultrahang eredmények alapján és ciklusaim rendszertelenségéből és változó hosszúságából kiindulva azonban kicsit későbbre tette a szülés várható időpontját.
– A szülés végül tényleg a számított napon indult meg. Minden úgy alakult, ahogy szeretted volna?
– Én igyekeztem mindent megtenni. Jártam kismamahastáncra, úgy érzem, használt is, mert a gyerek feje szépen beilleszkedett, mire eljött a szülés ideje. Csakhogy elérkezett a számított nap előestéje, és semmi sem történt. Bánatomban, hogy ezek szerint mégsem szülhetek, szalonnasütést rendeztünk, ettem, ittam rendesen, még egy kis bort és pálinkát is. És ezek után éjszaka mégis megindultak a fájások!!! Féltem, hogy bármikor leállhat, ahogy a korábbi szüléseimnél is, ezért még aludni sem bírtam. Mi végül hajnalban mentünk be a Szent István Kórházba. Az első szülésznő, aki fogadott, nem állt túlzottan pozitívan a dologhoz, „Nem szeretjük a két császár utáni szülést”, mondta, és hozzátette, nem is olyan az arcom, mint aki szülni fog. Délelőtt 11-re tényleg leálltak a fájások, kétségbeesetten fel is hívtam a doktornőt, mert leköltöztettek a szülőszobából az osztályra, én meg csak sírtam, hogy vége, ennyi volt. A doktornő azonban megnyugtatott, hogy majd visszatérnek a fájások, higgyem el, szülni fogunk. És tényleg, mire az ebéd utolsó falatjait is lenyeltem, újra kezdődtek a rendszeres méhösszehúzódások. Megint a szép, tágas, fürdőkádas, alternatív szülőszobába kerülhettem. Délután már másképp fájt, mint addig: úgy éreztem, mintha valami irdatlan erő feszítené szét a medencecsontjaimat. Fél ötre aztán megint leálltak a fájások. Ekkor a doktornő többszöri, nyomatékos javaslatára beültem a kádba, ahol ismét felerősödtek, majd meg is repedt a burok. Megnyugtató volt, hogy a magzatvíz tiszta, a szívhangok pedig jók voltak. Ezután felgyorsult a folyamat. Háromnegyed órás szünet után ismét újfajta érzés következett: mintha valami le akarná törni a farokcsontomat. A doktornő azt mondta, ne aggódjak a fájásleállások miatt, ez előzetes császármetszések után gyakori.
– Akkor már tényleg nem lehetett messze a szülés…
– Balázs egész nap velem volt, de akkor kiment kicsit levegőzni. Még a mobilja sem volt nála, ezért a takarító nénit kellett utánaküldeni, hogy jön a baba! Végül este fél tizenegykor született meg Dávidka. A kádból ki kellett jönnöm, mert előzetes császár után csak szülőágyon lehetett szülni. Ez kizökkentett, és folyton úgy éreztem, hogy nem, ez nem fog nekem menni, sőt, egy idő után már annyira féltettem a babát, hogy azt mondtam, inkább legyen császár, de akkor már nem volt visszaút. Végül több mint egy óra telt el a méhszáj eltűnésétől kezdve, mire gátmetszés segítségével megszületett a kisfiunk! Ekkor pillanatok alatt kiderült az is, hogy saját félelmeimen kívül a nagyon rövid köldökzsinór is magyarázta az elhúzódó kitolást.
– Gondolom, örömmámorban úsztál, és nagyon meg voltál könnyebbülve!
– Magam is meglepődtem, de egyáltalán nem. Amikor rátették Dávidot a hasamra, az volt az első gondolatom: „Édes istenem, csak nehogy még egyszer terhes legyek!” Boros doktornő éppen akkor gratulált: „Megszülte, Adrienn! Jöhet a következő! Szép szülés volt!” Én meg csak szégyelltem magam egyfolytában, mert a végén már hangosan kiabáltam. Ő meg mégis dicsért… Szóval elmaradt akkor az eufória, de még az egyszerű kis öröm is, annyira a fájdalom, a húsz órás vajúdás és az átélt stressz hatása alatt álltam. De másnap reggel!!! Szerintem olyan lehettem az ébren töltött éjszaka után, mint aki valami drog hatása alatt áll, mert egy centivel a talaj felett repültem, és csak nevettem, nevettem a boldogságtól! Semmiért nem cserélném el a szülés élményét, és nagyon boldog vagyok, hogy ezt megtapasztaltam, és Dávidkával együtt végigmentünk az úton.
Kapcsolódó cikkek
