Vérbank nyomán sejtbank
Az első szövetbank, pontosabban vérbank 1932-ben Leningrádban jött létre, 1937-ben pedig az első kórházi vérbankot hívták életre Chicagóban, melyet egyre több hasonló intézmény követett. A II. Világháború angol sebesültjeinek vérellátása hatalmas lökést adott a szervezett vérgyűjtésnek. A nemzeti vérellátók rendszeres véradóikról pontos nyilvántartást vezettek. Logikus, hogy ilyen adatbázishoz kapcsolódjanak a csontvelő-donorbankok is, hiszen az így átültetett őssejtek is vérképző-sejtek, és a donorok vércsoportja az egyik alapvető jellemző, amit transzplantációkor figyelembe kell venni. Nem véletlen, hogy Magyarország csontvelőregisztere, s immár köldökzsinórvér-bankja is szoros együttműködésben dolgozik az országos vérellátó hálózattal.
Gond szülte gondoskodás
A csontvelő-transzplantációk elterjedésével egyre többször okozott gondot a megfelelő donor hiánya, hiszen hozzávetőlegesen csak minden harmadik beteget lehetett megmenteni családjából származó őssejtekkel. A transzplantációt végző orvosokat foglalkoztatta ugyan egy olyan donorbank gondolata, ahol az önkéntes csontvelődonorok HLA-tipizálásának eredményeit tárolják, a végső lökést egy leukémiás kislány, a Colorado állambeli Laura Graves esete adta meg, akinek 1979-ben kezdtek donort keresni. Miután a családban nem akadt megfelelő számára, a Fred Hutchinson Rákkutató Központ munkatársai a vérlemezke-donorok adatait kezdték el átkutatni, s pont a labor egyik dolgozója bizonyult megfelelőnek. Így történhetett, hogy ő volt az első beteg, aki nem rokontól kapta a csontvelőt. A kislány szervezete befogadta az idegen szövetet, és 3 hónap elteltével gyógyultan távozott a kórházból. Két év múlva a betegség kiújult, s ekkor a kislány családja, s főként édesapja, Robert Graves újult erővel fogott a donorkeresésbe. Bár a Laura nem sokkal azután meghalt, szülei nem lankadtak, s erőfeszítéseik nyomán 1986-ban megalakult az első nemzeti csontvelődonor-regiszter, az NMDP (National Bone Marrow Donor Registry). Segítségével 1987 decemberében találtak először alkalmas donorra.
Világháló donorbankokból
Nem sokkal ezután, 1988-ban az Európai Vér- és Csontvelőtranszplantációs Társaság (EBMT) kezdeményezésére megalakult a Nemzetközi Csontvelődonor-regiszter (Bone Marrow Donors Worldwide), ami akárcsak a véradásnál, önkéntes alapon jelentkezett őssejtdonorok adatait gyűjti össze. Ehhez csatlakozott később a köldökzsinórvér-egységek gyűjtése és nyilvántartása. A hálózathoz 2006 áprilisában már 43 ország 58 őssejtdonor-regisztere és 21 ország 38 köldökzsinórvér-bankja csatlakozott. A csontvelődonorok és köldökzsinórvér-egységek száma összesen 10 millió fölött van. Az összes szervadás több mint 35 százaléka zajlik a nemzetközi regiszter segítségével, ami jól mutatja fontosságát.
A nemzetközi regiszternek hazánk is tagja, egyelőre még csak csontvelői őssejt-donorokkal. A Magyar Csontvelődonor Regiszter 1991-ben alakult, és 1992 óta teljes jogú tagja a nemzetközi hálózatnak. Nálunk a csontvelő-átültetések túlnyomó többségét külföldi, pontosabban német donorok jóvoltából tudják elvégezni.
A bankok működése
A csontvelői őssejteket adó donorok rendszerint a véradók közül kerülnek ki. A vérből szeparált fehérvérsejtek vizsgálatával meghatározható, hogy milyen HLA-típusba tartoznak a szöveteik, majd ezeket az adatokat nyilvántartásba veszik. Amikor valakinek szüksége volna őssejtre, akkor a szakemberek a teljes hálózat valamennyi adata, valamennyi donora között keresgélhetnek. A számítástechnikának köszönhetően nem tart sokáig megtalálni a megfelelő donort, akit behívnak, és csak ekkor veszik le tőle a szükséges szövetet. A tényleges transzplantáció előtt még egy biztonsági keresztpróbát is végeznek a befogadó szervezetből származó sejtekkel, hiszen a leggondosabb kiválasztás sem garantálja, hogy a recipiens szervezet valóban jól reagál az idegen szövetre.
A köldökzsinórvér-bankok létrejöttének célja is az őssejt-donáció, itt azonban nem csak az adatokat tárolják, hanem az egyszeri és megismételhetetlen levételt, majd a szükséges vizsgálatokat követően az értékes őssejteket is, ezért a bank és regiszter létrehozása sokkal költségesebb.
Mióta létezik köldökzsinórvér-bank?
Az első Párizsban létesült, miután 1988-ban a St. Louise Kórházban itt hajtották végre a legelső őssejt-transzplantációt. Célja az volt, hogy egészséges újszülöttek testvéreik számára “hozott” vérét tárolhassák arra az esetre, ha beültetés válik szükségessé. Ilyen rokonbank több kórházban is van.
Az önkéntes őssejt-adomány tárolására és nem rokonok közti felhasználásra alapított első bank New Yorkban létesült 1992-ben Dr. Pablo Rubenstein irányításával. Köldökzsinórvér-bankok egész sorát hozták létre ezután Európában és az Egyesült Államokban, hogy a rokon és az idegen donorokból gyűjtött köldökzsinórvérrel folyamatosan hozzáférhető őssejt-készletet biztosítsanak. Ma már több mint hetvenezer egységet tárolnak a korábban szülési hulladéknak tekintett köldökzsinórvérből, és a köldökzsinórvér-bankokból nyert sejtekkel több mint kétezer sikeres transzplantációt hajtottak végre.
Megalakult a köldökzsinórvér-bankok nemzetközi együttműködését biztosító szervezet, a Netcord, amely részletes előírásokat dolgozott ki a feldolgozás minőségének biztosítására és a nemzetközi cserék gyors lebonyolítására.
A nemzetközi hálózathoz csatlakozott valamennyi önkéntes őssejt-bankban csak teljesen biztonságos, szöveti típusra megvizsgált vérkészítményeket tárolnak.
A New York-i bank után sorra nyíltak a nemzeti köldökzsinórvér-állományt tároló bankok, ma ezeket az EUROCORD nevű szervezet irányítja.
Közcélú…
A közcélokat szolgáló szövetbankokba az adományozás az egész világon önkéntes. A köldökzsinórvér adományozói aláírásukkal egyszer s mindenkorra lemondanak a szövetmintáról, melyek adatait névtelenül, kódszámmal ellátva tárolják. Mintegy fél évig az “adományozó” kisbaba életét is figyelemmel kísérik, hogy minden szempontból egészséges-e, nem hordoz-e valamilyen örökletes betegséget. Ezek után véglegesen elvágják a még létező, “virtuális köldökzsinórt” is, a bankban tárolt köldökzsinórvér már nem a babáé vagy a szüleié. Mégsem kell attól tartani, hogy egy gyermek nem kaphatja meg saját őssejtjeit, ha – bár kicsi az esélye, de – netán valóban szüksége volna rá. A szövetazonosító, ún. HLA-antigének alapján megállapított szövettani egyezésen alapuló keresés a kódolt minták közül is egyértelműen kiadja, hogy a legegyezőbb donor maga a recipiens. Az adományok tárolásáért természetesen nem kell fizetni.
Vagy magán?
A gombamód szaporodó köldökvér-bankok egy része nem közcélra felajánlott adományokat őriz, hanem a szülők kívánságára kizárólag gyermeküknek félretetetett köldökzsinórvért. Az első ilyen magánbankot 1992-ben egy amerikai cég hívta életre, első európai testvére pedig az 1997 óta létező, németországi, lipcsei székhelyű VITA 34. Ellentétben az önkéntes regiszterekkel, itt az adományozó azért fizet, hogy gyermekének nyomban rendelkezésére álljanak őssejtjei, ha netán szüksége lesz rá. Nem előírás, hogy csak HLA-tipizált készítményeket lehet eltároltatni, hiszen itt az őssejtek saját célra vannak szánva, ahol a szöveti egyezés mindenképpen adott. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a feldolgozás minden lépésének nem kell szabályszerűen, minden minőségi követelménynek eleget tennie. Ez elsősorban magának a tulajdonosnak az érdeke, hogy a tároltatott vér valóban felhasználható legyen, de a távoli jövőben az sem teljesen érdektelen, hogy mi lesz az értékes őssejtek sorsa, ha tulajdonosa valamiért már nem tart rá igényt. A magán célú tárolás hasonlatos a biztosításhoz; amikor megkötjük, reméljük, hogy soha nem szorulunk majd rá. Emellett az őssejt-kutatás számos területe egyelőre még csak kecsegtet az új gyógymódok lehetőségével. Jelenleg mintegy 70-80 kór esetén lehet gyógyír az őssejt-beültetés, s ennek csak töredékében a megfelelő megoldás az autológ (saját) beültetés. A jelenleg használt rutineljárásoknál a becslések szerint 1:10 000-hez annak az esélye, hogy magának az adományozónak lesz szüksége köldökzsinórvérére. 20 évvel ezelőtt ugyanez az arány még 1:300 000-hez volt!
Szövetbankárok bizalmi állásban
A nemzetközi regiszter csontvelői és köldökzsinórvér-őssejtek tekintetében is szigorúan védett adatbázis, csak avatott és csak bizonyos szakemberek juthatnak hozzá a donorok adataihoz, amelyet nemcsak a személyiségjogok indokolnak. Az adatvédelem a gyógyítók szakmai és jogi védelmét is szolgálja. Az átültethetőségnek ugyanis bonyolult kritériumrendszere van, amit kívülállók nem tudnak megítélni. Egyben azonban biztosak lehetünk: a nemzetközi adatbázisban a magyar szakemberek éppúgy kereshetnek donort betegeiknek, mint bármely külföldi kollégájuk. Tehát, akinek a magyarországi kezelőorvos nem talál donort, az tudhatja, hogy egyelőre számára az ideális donor nem is létezik. Fölösleges tehát emiatt külföldön próbálkozni.
Forrás: Kismama magazin
Kapcsolódó cikkek
