Elolvastam a létező összes baba-mama szakirodalmat, konzultáltam kismama barátnőkkel, ikres anyukákkal, úgy éreztem, igazán felkészültem, hogy lassan átlényegüljek a fejemben élő Szuperanyuvá.
Aztán eljött a várva várt nap – a 41. hét közepén -, és császármetszéssel világra segítették az ikreket. Születésük percétől fogva, ahogy teltek a napok, egyre inkább úgy éreztem, hogy kettős személyiséggé váltam. RégiÉn például reggel, amikor meghallotta az első gőgicsélő hangokat a gyerekszobából, sokszor süketnek tettette magát, míg a bennem lakó Szuperanyu zombi arccal ugyan, de boldogan lépdelt a kiságyakhoz.
A RégiÉn a délelőtti alvás alatt felszabadultan olvasgatta egy bögre teával a facebookos híreket, ezalatt Szuperanyu 10-kor még mindig pizsamában mosta és fertőtlenítette a gyerekholmikat és fejte le a tejét. RégiÉn örült, ha végre eljutott egy bevásárlóközpontba, hogy végre lecserélje XXL-es ruhatárát nőcisebb darabokra, ellenben Szuperanyu a ruhaboltokban, illetve bármilyen boltban, kizárólag csak a babaosztályon volt hajlandó körbenézni.
Hát, így éltünk kettesben bennem. RégiÉn állandó lelkiismeret furdalással küszködött, Szuperanyu pedig kaján mosollyal figyelte a vergődését. A várandóságom elején teremtett anya-idol teljesen a hatalmába kerített. Semmi sem úgy alakult, ahogy elképzeltem. Azt hittem, hogy a gyermekeim születésével bódult köd vesz majd körül, és rózsaszín anya-hályog kerül a szememre, hiszen korábban erről olvastam a könyvekben és az interneten. De nem volt sehol a köd, sehol a hályog.
A szoptatás volt a legnagyobb mumus. Úgy emlékeztem, senki sem beszélt nekem mohón szopizó, tejtől majdnem megfulladó gyerekről, véget nem érő, szinte egész napos szopizásokról, begyulladó, kemény cicikről, égő és feszülő tejcsomókról, amiket gyötrelmes munkával kell kimasszírozni. És bennem szépen lassan megdőlt a szoptatás csodájáról élő kép. Ráadásul hiába ittam napi négy liter ásványvizet, hiába ettem marokszámra a homeopátiás tejserkentőket, mégsem volt elegendő a tejem.
Sírva kevertem a tápszert gyermekeimnek, mert persze a kismama-fórumon szinte csak olyan anyukákról olvastam, akiknek annyi tejük volt, hogy még a “sanyarúbb időkre” is tudtak félretenni a fagyasztóba. Önértékelésem már-már a nullához közelített, amikor egy kedves barátnőm, akivel szinte egyszerre szültünk, felajánlott egy liter anyatejet. Mérhetetlen boldogság töltött el, hogy végre lesz egy nap, amikor csak anyatejet isznak a gyerkőcök. Cumisüvegbe töltöttem az itókát és néztem a kis arcukat.
Az ikrek kettőt szívtak a cucliból, majd mindketten köhögve, undorodva kiköpték, és méltatlankodva néztek rám. Három hónapos kis szemükből az ő értetlenségüket, és saját bizonytalanságomat olvastam ki. Elbőgtem magam. Hogyan lehettem ennyire hülye? Miért akartam rájuk tukmálni valaki másnak a teljesen más ízű, szagú és állagú tejét, amikor tőlem naponta legalább fél litert kaptak? Kinek és mit akartam bizonyítani? Józanító pillanat volt. Szuperanyu és RégiÉn közelebb léptek egymáshoz és kezet fogtak. Megértették, innentől csak kölcsönös együttműködéssel lehet folytatni, egymásnak kellő teret adva.
RégiÉn bevallotta, hogy bár ennek az ellenkezőjét olvasta, ő bizony sokszor érzi büdösnek a gyermekei kakiját. Erre Szuperanyu beismerte, hogy bár felemelő élmény volt, mégis borzalmas volt a szülés napja, amikor a császármetszés után 12 órás hanyatt fekvés után először kellett a lüktető sebbel elbotorkálnia a mosdóig. A nagy őszinteségi rohamban kezdtek elmosódni a kettőjük közötti határok. S rájöttem, hogy nincs mese, ez vagyok én, kettőjük keveréke.
Innentől kezdve nem bújtam a netes fórumokat, nem hasonlítottam magunkat “bezzeg-családokhoz”, és nem akartam megfelelni a fejemben teremtett fantomnak. Próbáltam a lehető legjobban alakítani az életünket. Persze sokszor követtem el hibát, (és hibázok azóta is), de már biztos voltam benne, hogy nem baj. És amikor az ikrek első születésnapja után nem sokkal kiderült, hogy újra kisbabát várok, tudtam, ez a kisbaba nagyon jó helyre fog születni. Mert az ő mamája lesz a legjobb: egy esendő Szuperanyu.
Kapcsolódó cikkek:
- Nyugi, Anya, jól csinálod!
- “Az én anyukám semmit sem csinál”
- 5 tulajdonság, amelyben megerősített az anyaság
- Segítség, nem vagyok házitündér!
Kapcsolódó cikkek
