Terhesség

70 évesen adott életet ikreinek egy ugandai anya

Mint az újdonsült anya elmondta, több nyomós oka is volt arra, hogy ennyi idősen vállaljon kisbabákat.
2023. December 01.
Újszülött ikerpár

A Telex adta hírül a BBC-re hivatkozva, hogy Ugandában ikreket hozott világra egy 70 éves nő. Safina Namukwaya mesterséges megtermékenyítéssel esett teherbe, ikerbabáinak pedig egy kampalai kórházban adott életet.

Az egészségügyi intézmény közleményt is kiadott a különleges eseményről, arra azonban nem tértek ki benne, hogy a kicsik megfoganásához nélkülözhetetlen petesejtek donortól származnak-e vagy  kórház közleményéből nem derült ki, hogy a petesejt donortól származott, vagy még Safina fiatalabb korában fagyasztották-e le.

Nem felhőtlen az öröme

Bár a kismama életkora mindenképpen figyelemre méltó, mégsem ő a legidősebben szülő anya a világon: a jelenlegi rekorder az indiai Erramatti Mangamma, aki 4 évvel ezelőtt, 73 éves korában szült.

Az ugandai ikrek szerdán dél körül, császármetszéssel látták meg a napvilágot. A nő boldogsága nem lehet teljesen felhőtlen, azt mesélte ugyanis, hogy miután a partnere megtudta, hogy 3 éves lányuk mellé nem egy, hanem két baba is érkezik, elhagyta őt.

Az ikrek, egy kisfiú és egy kislány születésének hírére sem enyhült meg a férfi, Safina elmondása szerint még a kórházban sem látogatta meg őket az apa.

A kérdésre, hogy miért vállalt ennyire későn gyermeket, több nyomós okot is felsorolt: azt mondta, hogy egész életében másoknak segített felnevelni a gyerekeiket, akik miután felnőttek, magára hagyták, így nem volt senki, aki vigyázhatna rá, amikor még idősebb lesz. A másik ok, hogy többen is gúnyolták korábban, amiért nem született gyermeke.

Nyitókép: Getty Images