E-mailes levelesládámban egy nap a következő tartalmú körlevelet találtam:
“Ha ismernél egy nőt, aki épp terhes, már van 8 gyermeke, akik közül 3 süket, 2 vak, egy szellemileg visszamaradott, neki magának pedig szifilisze van, ajánlanád-e neki az abortuszt? Először dönts, ne less, aztán nézd meg a választ!…
A “lap” alján a megfejtés:
“Ha az abortusz-kérdésre igennel válaszoltál, akkor épp megölted Beethovent….”
Beethovennek nem volt nyolc testvére, de a kérdés és a felelet azt sugallja, hogy végül is mindegy, mikortól tekintjük az embriót embernek, halálával valószínűleg egy értékes embert vesztünk el.
Beszéljünk most az anya oldaláról. Míg a terhesség pszichológiájával számos könyv és cikk foglalkozik, kevés szó esik a művi és spontán vetélés lelki traumáiról.
Dr. Raffai Jenő pszichológus, a Magyar Pre- és Perinatális Pszichológiai és Orvostudományi Társaság elnöke behatóan tanulmányozta a baba anyaméhen belüli életét. Meggyőződése, hogy “az emberi élet folyamatos, nem osztható mesterségesen egy születés előtti és egy születés utáni periódusra”. Az ikerbabák terhesség alatt megfigyelhető egymás iránti viselkedése kapcsán szintén megfogalmazza, hogy ez “önmagában is elegendő lenne arra, hogy örökre eltemessük az értelem és érzelem nélküli, viselkedésképtelen magzatok tévhitét.” Megállapításai értelemszerűen fölvetik az abortusz kérdéskörét is.
– Ön szerint megosztható-e születés előtti periódus két olyan szakaszra, melyek közül az elsőben a magzat nem tekinthető érző emberi lénynek, tehát a művi vetélés még nem számít gyilkosságnak? Mikortól tekinthető a magzat embernek és nem kivágható szervnek? – kérdezem a szakembert.
– Ez egy ravasz kérdés, mert igazából kettő bújik meg benne: az egyik egy etikai és morális kérdés, amire nem szeretnék válaszolni, mert nem az én területem. A kérdés megválaszolását meghagyom a magzatvédő társaságnak, én a tudományos részével foglalkozom, a magzati élet kutatásával. Eddig minden adat azt valószínűsíti, hogy a babáknak a fogantatás pillanatától kezdve van lelki tevékenysége, csak nyilván nem abban az értelemben, ahogy a felnőtteknek.
– Kérem, mondjon egy példát az egészen korai lelki életre utaló jelenségek közül!
– Az, hogy az első magzati mozgás, ami elég korán – az ötödik-hatodik héttől – spontán következik be, tehát gyakorlatilag “önindította” mozgás és nem primitív, reflexes, mint ahogy ezt korábban gondolták, elég egyértelmű bizonyítéka a magzat lelki tevékenységének. Ez azt jelenti, hogy nem egy külső ingerre ad választ a mozgásával, hanem magától kezd mozogni.
– Hogyan élik meg az anyák a vetélést? Mennyire függ ez attól, hogy terhességük mely szakaszában következik be az abortusz, és attól, hogy természetes úton vagy akarati döntés után vesztik el a babát?
– Igen, e kettőt el kell választani. Egyrészt a kérdés első felére válaszolva: spontán abortusznál minél később veszti el az anya a magzatát, annál erősebb a veszteség, a gyász, a depresszió, hiszen annál erősebb a kötődés. Tudniillik akkor már kialakult az a kötődés, amely az idő múlásával egyre szorosabbá válik. Gyakorlatilag ugyanaz játszódik le, mint amikor valaki a szüleit vagy a már megszületett gyermekét veszti el. Művi abortusz esetén, amikor az anya el akarta vetetni a gyermekét, a tapasztalatok szerint elkerülhetetlen, hogy ne következzék be bűntudat és lelkiismeret-furdalás. Még ha valaki tudatosan nem is éli meg, tudattalanul akkor is ott működik, él és munkálkodik. Főleg utólag szokott ez kiderülni, méghozzá akkor, amikor az anya a következő gyermekét várja, amikor, mondjuk, néhány év elteltével a körülmények úgy alakulnak, hogy egzisztenciális vagy egyéb szempontból érettnek érzi magát egy gyermek vállalására és kihordására. A klinikai adatok szerint is ekkor tapasztalható, hogy nagyon erős bűntudat és lelkiismeret-furdalás jelentkezik a korábban elvetett gyermekkel kapcsolatban, melynek árnyéka természetesen rávetülhet az éppen megfogant babára. Ezért is fontos, hogy a korábban abortált anya a következő gyermek vállalása előtt szakemberhez forduljon, és valamilyen mélységig megpróbálják feldolgozni a korábbi traumát.
– Mennyire köztudott, hogy a művi abortuszon átesett nőknek lelkiismereti válsággal kell szembenézniük? Mennyire érti meg a lelkiismeret-furdalást a környezet, hiszen az abortusznak ezzel a részével általában keveset vagy egyáltalán nem foglalkozunk?
Valószínűleg azért nem, mert ezt mindenki hárítja, hiszen a lelkiismeret-furdalás nagyon kellemetlen lelkiállapot. Ezért senki nem szembesül vele szívesen, sem az, aki éppen átéli, sem az, aki éppen olvas róla, úgyhogy ezek sokszor nemcsak egyéni, hanem kollektív elhárítások.
– A pszichológus tudja valamiképp magyarázni, hogy miért törvényszerű a művi abortuszon átesett anyák lelkiismereti válsága?
– Attól függően, hogy milyen motiváció volt az abortusz hátterében, nagy egyéni különbségek jelentkeznek. A motivációk nagyon eltérők, ezért egyénenként vagy esetenként kellene kutatni az okot, de az, hogy egy már megfogant életet valaki elvett magától, önmagában is elegendő lehet a lelkiismeret-furdaláshoz. Ennek széles történelmi-kulturális háttere van, hiszen ilyen társadalomban nőttünk fel. A kulturális evolúció is abba az irányba mutat, hogy az emberi életet szentnek tartja, így minden, ami ellene hat, lelkiismeret-furdalást, bűntudatot ébreszt. Ha nem így lenne, akkor a gyilkosságot, – és most nem is az abortuszra gondolok -, az emberi élet ellen elkövetett erőszakot nem fékezné semmi.
– Felmerül a kérdés, hogy aki az abortusz törvény adta lehetőségét fontolgatja, kap-e megfelelő információt arról, milyen lelkiismeret-furdalással kell majd szembenéznie?
– Mindenféleképpen meg kell jelennie a kérelmezőnek a Családvédelmi Szolgálat tanácsadásán, mielőtt a gyermekét elvetetné, és ott – főleg az új törvényi szabályozás értelmében – átbeszélik a művi terhesség-megszakítás okait, indokait, következményeit. Ma már nagyon leszűkült ez a lehetőség, a törvény pontosan meghatározza, mely krízishelyzetekben alkalmazható.
A művi abortusz esetén már csak az elszaladt szerelvény után rohanunk, és próbáljuk megállítani. A hangsúly inkább azon kellene, hogy legyen, hogy csak az essen teherbe, aki erre minden szempontból felkészült. Aki pedig nem, azokat arra tanítsuk meg és készítsük fel, hogyan tud hatékonyan védekezni a gyermekvállalásig. (Egyébként a terhesség időszaka, az anyaság többnyire azokat is megérleli a feladatra, akik nem tartják magukat felkészültnek.) Ha a gyermek már megfogant, akkor mindenképpen bonyolult döntéshelyzet előtt állunk, ahol nehéz megmondani, kinek az érdeke, szabadságjoga számít.
– A művi abortusz a mai társadalomban elfogadottabbnak tűnik, mint korábban, pedig a törvényszerűen lejátszódó lelki folyamatok arra mutatnak, hogy ez nem helyes. Ráadásul tény, hogy a természetes abortusz lelki tényezőit sem ismerjük annyira. Hová fordulhat az az anya, aki ilyen problémával keres megoldást?
– Megint egy kicsit bonyolult kérdés, hiszen sokan, akik abortuszt hajtanak végre, és túl vannak az első megrázkódtatáson, inkább igyekeznek elfelejteni, elfojtatni, félretenni ezt az egész történetet, és – mint mondtuk – igazából csak a következő gyermekvállalásnál derül ki, hogy egy fel nem dolgozott traumával van dolgunk. Tulajdonképpen csak ekkor van esély arra, hogy segítséget keressenek és kapjanak. Egyébként, ha az abortuszt nem követi gyermekvállalás, és ha az anya nincs azon az önismereti szinten, hogy felismerje magában a még elvarratlan szálakat, akkor nem fog szakemberhez fordulni, segítséget kérni.
Ultrahangos és egyéb vizsgálatokból ismert érdekes tény egyébként, hogy az abortált gyermek után fogant magzat egészen addig kerüli az anyaméhben az előző elhalt baba helyét, míg az anya fel nem dolgozta a veszteségélményt vagy a lelkiismereti problémáit. Ez alapján feltételezhető, hogy korábbi abortusz lelki úton is okozhat meddőséget azáltal, hogy a megtermékenyített petesejt “nem akar” megtapadni. Azt még nem tudjuk, hogy ilyenkor a magzat mit is érzékel pontosan.
A természetes vetélésnél egy magától értetődőbb gyászfolyamat zajlik le, a lelkiismeret-fordulással nagyobb szükség van a külső segítségre, de a magyar mentálhigiénés kultúra még mindig nem annyira fejlett, hogy bárki, aki valami olyan lelki problémával küszködik, ami meghaladja a saját feldolgozási kapacitását, szakember segítségét vegye igénybe. Akikben ez mégis megfogalmazódik – általában a spontán abortuszos kismamáknál -, azoknak tudunk segíteni. Több pszichoterápiás ambulancia működik a fővárosban, például a tündérhegyi pszichoterápiás osztályon vagy az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet rendelőjében. Nagyon sok járóbeteg-rendelésen, a kerületi ideggondozókban vagy a közkórházakban is vannak pszichoterápiás szakrendelések.
– Tudna-e olyan könyvet ajánlani, ami segíthetne azoknak, akik inkább magányukban írott irodalom segítségével próbálnak megbirkózni problémájukkal?
– Magyar nyelvű, laikusoknak szóló, kifejezetten a vetélés lelki oldaláról szóló irodalomról nem tudok, de érdemes lenne ezzel a témakörrel is foglalkozni.
A mesterséges abortusz mellett döntő anyák nem szívesen beszélnek vívódásaikról, még ha meg is bánták döntésüket. Személyes ismeretségemben találkoztam olyan anyával, aki keserves éveket élt át állandó önmarcangolásban, míg végre – bár nem egyedül – eljutott arra a pontra, hogy meg tudott bocsátani önmagának. Döntése előtt nem gondolt ilyen következményekre. Az abortusz állami törvénybe foglalt lehetősége még nem szabadítja föl a lelkiismeretet, amivel nem az állami bíróság előtt kell elszámolnunk. Hogy hol, azt az egyéni világnézettől függően különbözőképpen akarjuk magyarázni, de saját lelkiismeretét senki sem kerülheti meg.
Forrás: HáziPatika.com
Kapcsolódó cikkek
