Terhesség

Holmik, amik teljesen feleslegesek a baba első évében

Ezeket a dolgokat bátran hagyd ki a babakelengyéből, mert az első hónapokban nem igazán lesz szükségetek egyikre sem. Így jelentős összeget megspórolhatsz!
2020. Június 13.
Holmik, amik teljesen feleslegesek a baba első évében (Fotó: Getty Images)

Ágynemű garnitúrák

Csodaszép ágynemű garnitúrákat léteznek a kisgyerekeknek, de a babák számára ezek feleslegesek, sőt, veszélyesek. A kiságyba nem javasolt párnákat, paplanokat tenni, mert ezek fulladásveszélyes. Helyette elegendő egy kényelmes matrac a kiságyba és rácsvédő, amire húzhatsz szép, mintás huzatot.

Babacipő

Valójában a szakemberek szerint, amíg a kicsi nem kezd járni, addig felesleges cipőt adni rá. Ez nagyjából 9-12 hónapos kor között következik be, de aggodalomra csak akkor van ok, ha még 1,5 évesen sem jár a kicsi.

Popsitörlő melegítő

Ennek az eszköznek a célja – ahogy neve is mutatja -, hogy melegen tartsa a popsitörlőt. Azonban ez a készülék inkább csak egy luxuscikk, mint létszükség, és még áramot is fogyaszt. Út közben pedig egyébként sem tudod használni.

Újszülött kesztyű

Az újszülött kesztyűre azért van szükség, hogy a baba ne karmolhassa meg magát a hosszabb körmöcskéivel – viszont egy babazokni is betöltheti ugyanezt a funkciót.

Szoptatós kendő

Ha szeretnéd eltakarni magad szoptatás közben, akkor a szoptatós kendő helyett egy puha muszlin kendő is megfelel ennek a célnak, amelyből valószínűleg vásároltál néhányat a babakelengyébe.

Plüssállatok

Ezeket még nem tudod odaadni a babának, és így csak felgyűlnek a lakásban. Amikor eljön az ideje, bizonyára a rokonságtól és a barátoktól úgyis kap majd jó néhányat a pici.

Futó babakocsi

A babával nem tanácsos futni, amíg fél éves nem lesz, és a nyaka meg nem erősödik. Ha nincs korlátlan helyed, ahol tárolhatod a futó babakocsit, célszerű ezzel várnod.Forrás: todaysparent.com