Terhesség

Két császármetszés után természetes úton szülhetett Petronella

Petronella harmadik szülése gyógyító hatású volt - de ehhez nagy tudatosság kellett.
2024. Január 07.
petronella
Fotó: Youtube / Hoztam e világra

Petronella hónapokig nem tudta azt mondani: „megszültem a gyermekemet”, inkább úgy fogalmazott: „kivették belőlem”. A császármetszés valahogyan megfosztotta a szülésélménytől. Második babáját szerette volna természetes úton megszülni, de mivel többórányi vajúdás után leesett a pici szívhangja, az orvosok ismét a műtét mellett döntöttek. Az édesanya úgy érezte, nem kellett volna erre sor kerüljön, ha hagyják a saját ritmusában, választott pozícióban vajúdni, ám nem is mozoghatott. „Elveszítettem a kontrollt és az irányítást” – mondja. Végül a kétszeres traumát a harmadik szülésével sikerült feldolgozni. Erre tudatosabban készült: anya-magzati kapcsolatanalízisre járt és dúlával tervezte meg a részleteket. „Igen, én azt a gyereket meg fogom szülni” – mondta annak az orvosnak is, aki le akarta beszélni a természetes útról. Még a klinikaigazgatót is megkereste engedélyért, de az első, aki biztatta, egy perinatális tanácsadó volt. Ő említette, hogy ugyan a klinikán csak egy-két nő próbálkozik évente az úgynevezett VBAC-kel, közülük eddig mindenkinek sikerült. Végül Petronella harmadik gyermeke tizenhat órás vajúdás után érkezett meg – a saját útján, a saját tempójában. „Örültem minden újabb fájásnak” – mondja az édesanya. „Ha nem lenne két császárelőzmény és egy féléves harc előtte, akkor azt mondanám, egy gyönyörű, háborítatlan szülésélményem volt, de így még gyógyító hatással is bírt. Biztos, hogy akkor is csodaként éltem volna meg, ha már az első így zajlik, de így még nagyobb kincsnek tartom ezt” – teszi hozzá. Nézzétek meg a ’Hoztam e világra’ sorozat újabb darabját!

A Hoztam e világra egy részvételen alapuló művészeti projekt, célja a szülészeti rendszerünk, a társadalom szabta anyaminták és az anyaság körüli tabuk vizsgálata. A projektbe bárki jelentkezhet, aki az elmúlt évek során szerzett élményeket szülészeti rendszerünk bármely területén. A projektben résztvevők együttműködésükkel hozzájárulnak egy művészeti kutatómunka létrejöttéhez.