Terhesség

„Utólag jöttem rá, hogy megrepesztették a burkot” – Verka második szülése már egészen máshogy alakult

Lehet, hogy egy huszonegy éves lány rácsodálkozik a viszonyokra, de ez sokszor velünk, idősebbekkel is így van...
2023. November 23.
Verka otthonszülés
Fotó: Hoztam e világra

Verka csak huszonegy éves volt első gyermeke születésénél, így nem csoda, hogy sok mindent nem tudott még sem a szülésről, sem a szülészeti rendszerről. Bár az az igazság, hogy idősebbeket is bőven érnek olyan meglepetések a mai napig, amik őt érték a kórházban.

Verka esete jól mutatja, mi mindenre rá lehet csodálkozni, ha az ember „naivan” indul a szülésére, vagyis ha azt gondolja, hogy egy természetes folyamatról van szó, ami majd megy a maga útján. Remélhetően ma már egyre többször valóban így van ez, ám tudjuk, hogy a rutinok sok esetben még mindig mást diktálnak.

„Semmit nem tudtam a szülésről” – mondja saját bevallása szerint. „Jó napot kívánok, jöttem szülni” – ennyit mondott, amikor megérkezett a területileg illetékes intézménybe, hiszen még választott orvosa sem volt (persze nem is volt kötelező).

Sok olyasmi történt vele, amiről már akkor is úgy érezte, hogy talán felesleges beavatkozás volt, később pedig be is bizonyosodott számára. Amikor például azt gondolta, hogy csak vizsgálják, valójában egészen más történt, és erre nem is figyelmeztették. „Utólag jöttem rá, hogy megrepesztették a burkot” – mondja erről a Hoztam e világra videójában.

A sok negatív élmény hatására második alkalommal az otthonszülés mellett döntött – kislánya kérdése inspirálta erre: „Muszáj kórházba menned?”

Mint egy foghúzásra, úgy gondoltam erre az egészre” – döbbent rá akkor Verka, hiszen ő is úgy hallotta mindig, hogy „ez a rendje, hogy az ember világra hozza a gyermekét (…) túl kell esni rajta.”

Második babája érkezése azonban bebizonyította: „nem muszáj, hogy ez rossz legyen”, úgy érezte, első alkalommal is simán szülhetett volna bármiféle beavatkozás nélkül.

Másodjára már elhitte magáról, hogy meg tudja csinálni, de úgy érezte, az egyetlen hely, ahol garancia van rá, hogy ez létrejöhet beavatkozások nélkül, az a saját otthona. Végül férje azt mondta utána: „Ez annyira jó volt, hogy kedve lenne az embernek újra kezdeni!