hoztam e világra

Pálma

„Úgy éreztem magam, mintha bűncselekményt követtünk volna el” – Két kórházi szülés után inkább otthon maradt Pálma

Pálma nem tartozik azok közé, akik mindig is otthon szerettek volna szülni, sőt, egészen a harmadik szüléséig nem is igazán gondolkodott ezen. Ám amikor először alakult így, az átütő élményt adott, úgyhogy attól kezdve vissza sem tért az intézményekbe. Sőt, ötödik gyermekének születésénél már a kis tesók is ott voltak.
stella

Felháborodott a szülésznő, hogy két műszak között szüléshez hívták

Stella hiába készült természetes szülésre tökéletes várandóssága után, mert szivárgó magzatvíz miatt bent tartották, és végül az orvos és a szülésznő eldöntötték, hogy burkot repesztenek. Az anya szerint feleslegesen korán. Oxitocint kapott majd császármetszést hajtottak végre rajta. Stella a folyamatba való felesleges beavatkozást okolja azért, hogy nem tudta szoptatni a fiát, és hogy máig nem ideális a kapcsolatuk.