Baba

„Úgy éreztem magam, mintha bűncselekményt követtünk volna el” – Két kórházi szülés után inkább otthon maradt Pálma

Pálma nem tartozik azok közé, akik mindig is otthon szerettek volna szülni, sőt, egészen a harmadik szüléséig nem is igazán gondolkodott ezen. Ám amikor először alakult így, az átütő élményt adott, úgyhogy attól kezdve vissza sem tért az intézményekbe. Sőt, ötödik gyermekének születésénél már a kis tesók is ott voltak.
2023. November 15.
Pálma
Fotó: Youtube / Hoztam e világra

Két gyereket szültem meg, de valójában azt sem tudtam, miről szól a szülés. A harmadiknak a születése hozta meg nekem a tudást, a bizalmat a testemben és az erőt, ami azóta is vezet az életben” – mondja Pálma a Hoztam e világra videósorozat egyik részében. Szerinte a legfontosabb dolog az, hogy ki van egy nő körül, amikor szül, és a kórházakban nem kaptam meg azt a támogatást, amit várt volna. Kiemeli: az egyik szülésznőnek – aki nem igazán viselkedett empatikusan vele – még az arcára sem emlékszik, csak arra, hogy mikor fölé hajolt, hogy a műszereket megigazítsa, belelátott a zsebébe, ami tele volt tízezresekkel. Nem feltétlen jelent persze mélyebb dolgot, neki akkor mégis szimbolikus és beszédes pillanat volt.

Merénylet, hogy ezt a tudást elveszik a nőktől” – fogalmaz erőteljesen a szülés alapvetően természetes voltára utalva. A felvételből kiderül az is, miért érez így.