Baba

„A mesterséges oxitocin-okozta fájdalom egy pokol volt” – Kórházban végződött az otthonszülés

Noémi nem érti, miért ennyire küzdelmes az, aminek természetesnek kellene lennie.
2023. November 19.
Noémi
Fotó: Youtube / Hoztam e világra

Noémi igazán felkészülten vágott bele az otthonszülésbe: férje mellett két bába és egy dúla is volt vele. „Akárhova nyúltam, volt egy kéz, amit megszoríthatok”. „Amire szükségem volt, csinálták szavak nélkül” – mondja erről a Hoztam e világra videósorozat róla szóló részében. Végül mégis intézményben végződött a szülése. „Semmiképp nem szerettem volna kórházba menni, de tudtam, hogy a biztonságunkat tartják szem előtt.

Ám itt sem úgy történtek a dolgok, ahogyan azt képzelte, vagy ahogyan az számára a legkönnyebb lett volna. „Nem kaptam meg az oxitocint, mert adminisztrálni kellett.” „Vizsgálgattak kérdés nélkül, könyékig, fájdalmasan…

Végül maradt benne egyfajta hiányérzet: „Nem adhattam meg neki azt az életkezdést, amit szerettem volna. Mindenkinek jár egy szép szülés – miért kell ennyit küzdeni?!” – teszi fel a kérdést a videóban. Érdemes megnézni a történetét.