Terhesség

Nem tudták kétséget kizáróan megállapítani az orvos felelősségét

Lezárult az a vizsgálat, melyet a Klinikai Központ elnöke kezdeményezett a II. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika azon orvosa ellen, akivel kapcsolatban felmerült, hogy ügyeletes orvosként utólag pénzt kért egy szülés levezetéséért.
2017. Április 04.

Mint arról korábban beszámoltunk etikai vizsgálatot indított a SOTE egy főorvos ellen, aki a szülés után pénzt kért egy kismamától. A kismama a Másállapotot a szülészetben Facebook-oldalon osztotta meg a történetét, miszerint a SOTE II. klinikájának főorvosa 160 ezer forintot kért tőle, miután császármetszéssel megszületett a gyermeke.

A főorvos az anya szerint azt mondta, hogy varratszedéskor, de legkésőbb távozáskor szeretné, ha “rendeznék az anyagiakat”, 160 ezer forintot kért, hiszen nála “úgy szokás”, hogy ő rendezi a műtős csapatot illetve a műtő bérleti díját is. A kismamának egyébként nem ez az orvos volt a fogadott orvosa, a sürgősségi császármetszés miatt műtötte meg az ügyeletes főorvos.

A vizsgálat során – mivel egymással ellentétes állítások fogalmazódtak meg és az egyetem lehetőségei korlátozottak a tények feltárását illetően – nem lehetett kétséget kizáróan megállapítani az érintett orvos felelősségét – írja közleményében a Semmelweis Egyetem.

Az érintett orvos már a vizsgálat lezárta előtt, meghallgatását követően kezdeményezte a Semmelweis Egyetemmel fennálló, minden, a munkavégzés alapjául szolgáló jogviszonya megszüntetését. Így 2017. március 17-től megbízási és önkéntes segítői jogviszonya is megszűnt.

Munkavégzési kötelezettsége alól a vizsgálat kezdetekor azonnali hatállyal felfüggesztette a Klinikai Központ elnöke – olvasható a közleményben.

Kapcsolódó cikkeink:

Átlagosan ennyi hálapénzt adnak a kismamák a szüléskor

Nőgyógyászokat ítéltek el, mert elfogadták a hálapénzt

Forrás: Semmelwies Médiasarok/babaszoba.hu