Nézem a lányomat, ahogyan babázik. A játék mindig azzal indul, hogy összegyűjtjük a szereplőket. Oké, jöjjön a szőke Barbie, meg a vörös és a barna is! Jöjjön még a kislányuk, meg a maci, meg a nyuszi!
Aztán a lányom kiosztja a szerepeket, vagyis megmondja, kikkel lesz ő, és kiket kell nekem megszemélyesítenem. Amíg ez eldől, fejben gyakorlom a “széplány”-hangomat, a “kislányuk-hangomat” és a macibrummogást.
Ezután közvetlenül egy nagyon fontos lépés jön: a névadás. Mert a babáknak és különféle plüssállatoknak nincs ám állandó nevük. Vagyis ha van is, hajlamosak egy-egy új drámajáték erejéig elveszíteni. Úgyhogy név az kell, mindig új. A lányom ilyenkor hosszan gondolkodik, majd kibök egy – általában – nem létező nevet, de furcsa módon valahogy mégis mindig jól hangoznak. Máskor meg valós keresztneveket mond, többnyire valamelyik meséből ismeri őket. Netán az osztályból.
Szóval nevet adni mindennek, amit életre hívunk, létfontosságú dolog, ebből is látszik.
A másik lényegi kérdés, amiben a legtöbb kislány legkésőbb hatéves koráig állást foglal, az az, hogy neki – ha majd nagy lesz – hány gyermeke lesz, és milyen neműek. Jó esetben ilyenkor a nevüket is lehet már tudni.
Nos, sok nő nem is tágít ettől élete során: már gyerekként kitalálta, hogyan fogják hívni az ő kislányát, kisfiát, és amikor élesedik a helyzet, be is veti az elképzelést. Ezt nevezhetjük a legkorábbi névadásnak. Ami annyiban mondjuk nem túl praktikus, hogy azok a bizonyos nevek a húsz évvel korábbi divatot tükrözik majd, ez sem feltétlen baj persze. És hát ki is akarna vitatkozni egy anyatigrissel, főként, ha egy kislány bőrében jelenik meg?!
Aztán van az a réteg, aki először akkor gondolkodik el a dolgon, amikor – úgymond – reproduktív korba lép. Vagyis – elméletileg – már lehetne gyermeke. Tipikusan ilyen egyébként az első szerelem, első párkapcsolat időszaka. A szerelmesek ilyenkor gyakran megbeszélik, hogyan fogják majd hívni a gyerekeiket. Amiből a leggyakrabban semmi nem lesz, de ez most mindegy.
- Kapcsolódó: Feketelistás utónevek
Vannak nők, akiknek ezek a nevek “beakadnak”, ők bizony a későbbi, már családdá formálódó párkapcsolatukba is átörökítik.
A legtöbben azonban vélhetően azok vannak, akik érdemben csak akkor gondolkodnak el a gyermekük nevén, ha már küszöbön a családalapítás, netán meg is fogant a pici.
Innentől aztán nagyon változatos, hogy hamar egyezségre jutnak-e a felek, vagy kimondottan nehéz megtalálni a közös nevezőt: a minden szempontnak, és minden érdekeltnek megfelelő keresztnevet.
- Kapcsolódó: Magyar névválasztási trendek
És persze mindig vannak olyan imposztorok, akik még a hetedik hónapban is tanácstalanok, és legfeljebb egy két-háromelemes listára tudták leszűkíteni a preferenciáikat. Mondván: “majd amikor kibújik, azt mondjuk, ami először az eszünkbe jut”. Így is lehet.
Egyes vélekedések szerint az újszülötteknek nem is szabadna nevet adni, hiszen az még nem tükrözheti az egyéniségüket. De akkor meddig kéne vajon várni? Legalább egyéves korig az elmélet szerint…
Hogy mi az ideális időpont a névadásra? Nos, nincs ilyen. Még az sem biztos, hogy könnyebb dolgunk van, ha az ultrahang eredményét megvárjuk. Hiszen a szülőszobák láttak már annyi mindent: lánynak készülő fiúkat, fiúnak kikiáltott lányokat – ez bizony nem segítség.
Az ideális időpont az, amikor mindenki mosolyogva, magabiztosan hátra tud dőlni: igen, így fogjuk hívni a mi kicsinket.
Kapcsolódó cikkek
