Terhesség
Viharos szülés – igaz történet egy édesapa szemszögéből
Második gyermekének születését írta le megkapó stílusban kollégánk, Simon Benjámin. Érdemes elolvasnia annak is, aki még csak tervezi a gyermekáldást, és annak is megmosolyogtató, megható lesz, aki már túl van a szülésen.
Ráolvasástól a hormonkezelésekig
Akárcsak a meddőség, a gyermektelenség elleni küzdelem is egyidős a civilizációval. Imák, ráolvasások, szobrocskák, bizarr keverékek és a legmodernebb gyógyszeres kezelések: így próbálták biztosítani a termékenységet.
Az igazi férfira várva fagyasztatják le petesejtjeiket
A harmincas éveik végén járó nők még mindig az igazira várva fagyasztatják le petesejtjeiket - idézte egy kisméretű belga tanulmány eredményét a BBC hírportál.
Hormonok hálójában
Az emberi reproduktív működés bonyolult rendszer, amelynek elemeit az agy irányítja hormonális szabályozással. Ennek kényes egyensúlyát sok tényező befolyásolhatja, ami a fogamzóképesség zavarához vezethet.
Méhen belül eldől a mellrákra való hajlam?
Azok az egerek, akik a méhen belüli fejlődésük során bizonyos vegyi anyagokkal találkoztak, nagyobb emlőrákkockázattal kell számoljanak felnőttként, derült ki egy új állatkísérletből.
Gyerekszülés gyerekfejjel
Ijesztő, megdöbbentő és megbotránkoztató, ha gyerekkorú lányok szülnek; az elmúlt időben több ilyen hírt is lehetett hallani. A túl fiatalon szülés azonban nemcsak morális kérdéseket vet fel: egészségügyi kockázatai is vannak.
Marcsi kismamanaplója – Szülés!
Minden gyerek világrajövetele életre szóló tanulságokat hordoz. Nekem a harmadik azt üzente - az élet meglepetések sorozata, és képtelenség mindent megtervezni. A szülés kimenetele pedig végképp nem látható előre.
Fájdalmat is okoz a terhesség alatti dohányzás
Nagyobb kockázattal jelennek meg medencetáji fájdalmak terhességük alatt azoknál a nőknél, akik dohányoznak - állapították meg egy dán tanulmányban.
Új módszer a mesterséges megtermékenyítésben
Új módszert fejlesztettek az inaktív petesejtek ciklusba vonására, így több érett petesejtet tudnak nyerni a mesterséges megtermékenyítéshez.
Szülészetek: Róbert Károly Magánklinika
Régi-új hely, hiszen ahol jártunk, nem más, mint a Nyírő Gyula Kórház egykori szülészete, amelyet az OEP nem bezárt, hanem megvonta a fekvőbeteg-finanszírozást. Tehát csak "fizetős szülészetként" működhetett volna tovább. Belevágtak, és sikerült!
Megnöveli a császármetszés a lisztérzékenység gyakoriságát?
A császármetszéssel született gyerekek nagyobb valószínűséggel lesznek lisztérzékenyek, mint a hüvelyi szüléssel születettek, derül ki egy új kutatásból.
Amikor a meddőség oka ismeretlen
Előfordul, hogy a gyermekre hiába váró pároknál nem sikerül kimutatni a sikertelenség okát: nem indokolja a meddőséget szervi, hormonális vagy pszichés akadály. Egy meglepő feltételezés szerint a párok genetikai összeillősége is lehet a háttérben.
Már a születésünk előtt eldől, lesz-e mellrákunk
Az egereken végzett kísérletekből kiderül, kit érinthet és kit nem a felnőttkori emlőrák kockázata.
Endometriózis, a meddőség egyik leggyakoribb oka
A női meddőség egyik lehetséges szervi okaként tartják számon ezt a rejtélyes betegséget, amelynek során a méhnyálkahártya szövetei foltokban a méhen kívül, a hasüregben is megtalálhatók.
A császármetszés hosszútávú hatásai
Tudtad, hogy az első császármetszés megnöveli annak az esélyét, hogy a következő baba is így jöjjön a világra? Vajon milyen problémát okozhat ez az eljárás? Tudd meg nemzetközi kitekintőnkből!