Terhesség

Nem feküdt le senkivel, mégis pozitív lett a tesztje

A barátjával is összeveszett, mert a fiú azt hitte, hogy valaki más vette el a szüzességét.
2022. November 21.
Pozitív teszt

A Katie nevű lány, aki az interneten mesélte el a történetét, 17 éves volt, amikor először késett a menstruációja. Bár a barátjával elkezdték már felfedezni a testi örömöket, addig nem jutottak, hogy le is feküdjenek egymással. Ennek ellenére a tini nagyon megijedt a vérzéskimaradás miatt, és jobbnak látta, ha beszerez egy terhességi tesztet.

Vigasztalás helyett fakapnél hagyta a barátja

A boltban nagyon zavarban volt, ezért igyekezett minél hamarabb túlesni a vásárláson és a teszt elvégzése is feladta neki a leckét. Végig izgult, hogy mindent jól csináljon, az idő pedig, ami a csík(ok) kirajzolódásához kellett, végtelennek tűnt számára. Teljesen pánikba esett, mikor meglátta a pozitív eredményt, azt hitte, hogy azonnal megnyílik a lába alatt a föld.

Első ijedtségében a barátját hívta fel zokogva, hogy megossza vele a hírt, hogy az általa végzett teszt szerint terhes, a fiú azonban nem fogadta túl jól a hírt. Azzal vádolta meg Katiet, hogy valaki mással bújt ágyba, hiszen közöttük még semmi komoly nem történt – igaz, ez önmagában még nem zárja ki azt, hogy valaki mégis teherbe essen. Miután a barátja is megorrolt rá, még rosszabbul érezte magát mint korábban, ezért arra jutott, hogy az anyukájához fordul segítségért.

Szomorú lány terhességi teszttel

A fiatal lány pánikba esett, mikor meglátta a pozitív tesztet

Az anyuka egy pillanat alatt megoldotta a helyzetet

Katie alig látott a könnyeitől, miközben elmesélte az anyukájának, hogy kimaradt a menstruációja, ezért kutyafuttában vett egy terhességi tesztet, ami a legnagyobb félelmét valóra váltva pozitív eredményt mutatott. Sírva folytatta, hogy a hír hallatán a barátja is úgy döntött, hogy mosolyszünetet tart, hiszen kizártnak tartotta, hogy ő legyen a szóban forgó baba apukája.

Az anyuka nyugodtan végighallgatta a kétségbeesett tinilányt, majd arra kérte, mutassa meg neki a pozitív tesztet. Katienek nagy kő esett le a szívéről, amikor az anyukája jobban szemügyre vette a tesztet és hamar rájött, hogy a lánya nem terhességi, hanem ovulációs tesztet végzett, vagyis a pozitív eredmény nem azt mutatta, hogy úton van a családba az első unoka, hanem mindössze azt, hogy a kamaszlány a ciklusának legtermékenyebb napjaiban járt.

(Fotó: Getty Images)