Terhesség

Tóth Vera: Eddig nem éreztem az anyaságra való ösztönt

Az énekesnő negyven éves lett, és reméli, hogy még megadatik neki egy gyermek.
2025. Március 06.
MTI/Balogh Zoltán

MTI/Balogh Zoltán

Tóth Vera az nlc-nek adott születésnapi interjút, az énekesnő ugyanis idén negyvenéves lett. A kerek évfordulót egy hatalmas bulival és nagyjából száz vendéggel fogja ünnepelni, mert szeretné megadni a módját annak, hogy élete közepe táján jár.

Az első Megasztár győztese azt mondja, semmit nem csinálna másképp, és elégedett az életével.

„Minden egyes tapasztalás hozzásegített ahhoz az emberhez, aki ma vagyok, ahhoz, amit ma tudok. Nem változtatnék semmin.”

Önazonosnak érzi magát, az életét pedig kiegyensúlyozottnak és harmonikusnak. Egy dolgot hiányol csupán, egy saját gyermeket, ugyanakkor nem ettől teszi függővé a boldogságát.

„Tíz éve azt gondoltam, erre az időre már családanya leszek, aki nevelgeti a gyerekét, és elmegy néha fellépni. Az én életem egy lassabb érési folyamat, de hiszem, hogy mindennek eljön a maga ideje. Ha teljesen őszinte szeretnék lenni, eddig nem éreztem az anyaságra való ösztönt magamban, ami volt, azt kiéltem a húgom kislányán. Én úgy is boldog lennék, ha soha nem lennék anyuka, de egy gyermek olyan pluszt ad az ember életéhez, ami megmagyarázhatatlan.”

Mivel én anyatigris típus vagyok, valószínűleg mindig hiányérzet lenne bennem ezzel kapcsolatban, épp ezért remélem, hogy nekem is megadatik.