Terhesség

Vilmos lehet az első brit uralkodó, aki kórházban született

Egészen a közelmúltig a brit királyi családban mindenki otthon született. Ha Vilmos egyszer király lesz, ő lesz az első brit uralkodó, aki kórházban született.
2022. Október 20.
Diana hercegnő a karjában tartja Vilmost és rámosolyog Károlyra

A brit királyi családban egészen az elmúlt évtizedekig hagyományosan mindenki otthon született. II. Erzsébet anyai nagyszülei házában született, majd ő is otthon szülte meg mind a négy gyermekét. A királyi család otthonszülését azonban nem teljesen úgy kell elképzelni, ahogy egyszerű földi halandókét, II. Erzsébet például 30 órás vajúdást követően császármetszéssel hozta világra Károlyt a Buckingham-palota zeneszobájában. Ebből már sejthető, hogy a helyiséget gyakorlatilag műtővé alakították.

II. Erzsébet Károly után még háromszor szült, szintén otthon és mind háromszor természetes úton (azaz három sikeres VBAC-je volt).

Az otthonszülés hagyományát Diana törte meg, ő volt az első, aki kórházban szült, először Vilmost, majd Harry-t is. Így Vilmos lehet majd az első olyan brit uralkodó, aki kórházban, és nem otthon született. A St. Mary Kórházban természetesen nem a „mezei” szülészeti osztályon helyeik el a brit királyi kismamákat, a kórháznak van egy minden más pácienstől elzárt, királyi szárnya.

Diana egyébként nemcsak az otthonszülés hagyományával szakított, hanem – többek között – azzal is, hogy előre lehetett tudni, hogy gyereket vár és már a kórház előtt készültek fotók a frissen szült anyáról és királyi babáról. Ez korábban teljességgel elképzelhetetlen lett volna, például II. Erzsébet idejében még a tényt, hogy várandós sem közölték az alattvalókkal. Károlyról az első hivatalos fotók pedig csak a keresztelő után készültek el.

Nyitókép: David Levenson/Getty Images

Forrás: Index.hu/Divany.hu