A karácsony a szeretet ünnepe (is). Ilyenkor igyekszünk jobban egymás felé fordulni, odafigyelni a családtagjaink vágyaira, igényeire, ráhangolódni az együttlétre. A harmónia, amelyet mindannyian keresünk a családunkban, nem mindig teremtődik meg angyali természetességgel. Éppen ezért fontos kérdés, hogy mit tettünk egész évben azért, hogy ez a karácsony igazán jól sikerüljön. Elég gyakran mondtuk-e év közben a gyermekünknek, hogy szeretjük őt?
„Nem mondani kell, érezni!”
„Úgy kell élni, hogy ez egyértelmű legyen.”
A fentiek ismerős mondatok lehetnek sok magyar családban, mivel minden bizonnyal gyermekek százezrei nőttek fel úgy az elmúlt ötven-száz évben, hogy a szüleik így fejezték ki a szeretetüket. Pedig a verbalitás nagyon fontos. Ha elcsépelt is, akkor is igaz: a szavaknak erejük van. Lehet velük bántani, de ugyan úgy megnyugtatni és megerősíteni is másokat. „A mai világban a gyermekeket nagyon sok impulzus éri, amelyeknek a feldolgozásával küzdenek, ezért fontos, hogy a kimondott szavakkal nap mint nap megerősítsük őket abban, hogy elszakíthatatlan és ezáltal biztonságot adó kötelék fűzi össze őket velünk, a szüleikkel” – mondja Kertész András kommunikációs tanácsadó, az Apaidő podcast házigazdája.
Az Apaidő „Szeretlek” című online felméréséből – amelyben közel négyszáz szülő vett részt – kiderült, hogy az anyák és apák legnagyobb részének ma már fontos, hogy rendszeresen elmondják a gyermekeiknek, hogy szeretik őket. A 19–20. századhoz képest jelentős változás látszik ezen a területen, ugyanakkor még mindig van több mint 20%, akik egyáltalán nem mondják ki, hogy mit éreznek. Hogy miért mondjuk és miért nem mondjuk, milyen gyakran mondjuk, és milyen más eszközökkel fejezzük ki a szeretetünket, amelyet a gyermekünk iránt érzünk: erre kereste a választ az említett felmérés.
Számít a szülők életkora
A szeretet kifejezésének módja tekintetében számít, hogy egy szülő milyen korosztályhoz tartozik. A mai kisgyermekes, fiatalabb szülők számára már egyértelműen fontos, hogy rendszeresen verbalizálják az érzéseiket. A kérdőívet kitöltő 40 év alatti szülők 99%-a nyilatkozott úgy, hogy rendszeresen mondja a gyermekének: „szeretlek”.
A csupán 10 éves korkülönbség ellenére az 50 felettiek esetében a számok másképpen alakulnak. A negyven alatti szülőkhöz képest az 50 felettiek csupán 78%-a használja rendszeresen a „szeretlek” szót a gyermeke irányában, és vannak, akik soha nem mondják ki. A 18 évesnél idősebb gyermekkel rendelkező, átlagosan 55 év körüli szülők 14%-a soha nem mondja, hogy „szeretlek”. A 40 és 50 közöttiek nagy része is rendszeresen mondja gyermekének, hogy mennyire szereti őt, de még itt is markánsan megjelenik az a csoport (10%), akik saját bevallásuk szerint sohasem mutatják ki a szeretetüket ilyen szavakkal. „Kongruens viselkedésnek hívjuk a személyes kommunikációban, amikor a kimondott szavak és a hozzájuk kapcsolódó metakommunikációs jelek összhangban vannak egymással. Úgy hiszem, hogy nem elég úgy viselkedni, amiből kiderülhet, hogy mit érzünk a másik iránt, az érzéseket ki is kell mondani ahhoz, hogy a ‘mit és a hogyan’ erősíteni tudják egymást. Ez kell ahhoz is, hogy a kommunikációs aktivitás során a befogadó (jelen esetben a gyermek) biztos lehessen az üzenet mélységében” – mondta el a kutatás eredményei kapcsán Kertész András.
A fiúk nem sírnak?
A férfiakkal kapcsolatban gyakran halljuk, hogy az érzelemkinyilvánításuk olyan, mint a színérzékelésük: ismerik a négy alapszínt, és körülbelül ugyanennyi érzelmet tudnak megnevezni is. Hála Istennek, ez túlzás, és egyre kevésbé igaz, de egy jelenségre jól rávilágít. A fiúknak is komoly támogatásra és szülői mintára van szükségük ahhoz, hogy gyakorlatuk legyen abban, hogyan fejezzék ki az érzelmeiket, és hogyan kezeljék őket. „Pszichológusként gyakran dolgozunk érzelemkártyákkal, melyek a főbb érzések árnyalásában segítenek felnőtteknek és gyerekeknek/ serdülőknek egyaránt (pl megkülönböztetni a haragot a dühtől a kedvelést a szeretettől, vágyakozást a törekvéstől). Munkánk során gyakran kirajzolódik, hogy a közel száznegyvenféle érzelmet leíró kártyákat meglepetéssel fogadják a kliensek, mivel kapcsolataikban ezen kifejezéseknek csupán töredékét használják.” – mondja Szécsi Judit pszichológus.
Miért mondjuk vagy épp nem mondjuk, hogy szeretlek?
A közel 400 kitöltőt arra kérte az Apaidő csapata, hogy saját szavaikkal fogalmazzák meg, miért mondják a gyermekeiknek, hogy szeretik őket, vagy épp miért nem mondják azt. Íme, néhány tanulságos válasz:
„Szeretném, hogy ‘belső hanggá’, biztos alappá váljon nekik, és a feszültebb helyzetekben se legyen kérdés, hogy ez a nézeteltérések ellenére is így van. Sokszor én is ide nyúlok vissza ‘támogatásért’ magamban, ha jól jön az emlékeztető.”
„Nincs rá megfelelő alkalom, hogy mondhassam.”
„A legkisebb tanított meg rá, ő nagyon gyakran mondja, és elvárja a viszonzást.”
„Mert én gyerekként nem hallottam, ma is hatással van rám.”
„Talán soha nem hallottam a szüleimtől. Tudom, hogy ez rossz, szeretnék rajta változtatni.”
„Fontos számomra, hogy bármilyen érzelmet ki tudjak mutatni a gyerekem előtt. Én vagyok neki a példakép.”
„Szeretnék lelkileg kiegyensúlyozott gyermeket nevelni, aki tudja, hogy bármi történik, itthon szeretet várja.”
Kapcsolódó cikkek
