Kamasz

Lábnyoma buktatta le a tinit, aki betört egy iskolába

Hamar rendőrkézre került az a tizenéves elkövető, aki többször is betört egy orgoványi iskolába, ahonnan nem üres kézzel távozott.
2024. Október 25.

Ahogy arról friss cikkében beszámolt a police.hu, nem volt nehéz dolga az orgoványi rendőröknek, hogy a helyi iskolába többször is betörő tizenévest elkapja. 

Lábnyoma buktatta le a tinit, aki betört egy iskolába

Az otthonáig vezettek a nyomok

Mint írják, az orgoványi körzeti megbízott és a település egyik polgárőre közösen láttak el esti szolgálatot, amikor bejelentés érkezett hozzájuk az általános iskolából. A páros az intézményhez sietett, ahol az igazgató fogadta őket és beszámolt nekik arról, hogy a tolvaj az ablakon keresztül jutott be az épületbe. 

A besurranót ezúttal megzavarta a riasztó, így gyorsan kereket oldott, a korábbi látogatását követően azonban magával vitt több pár sportcipőt, laptopot és körülbelül 20 ezer forintnyi készpénzt. 

Bár az intézményben felszerelt kamerák felvették a betörő tevékenykedését, arra nem volt elég, hogy beazonosítsák. A rendőr ekkor vette észre, hogy a betörő lábnyoma ott maradt a porban, fülön csípéséhez elegendő volt ezt követni. A nyomok ugyanis egy közeli ingatlanhoz vezettek, ahol nemcsak a 18 éves elkövetőt találták meg, hanem a korábban eltulajdonított tárgyakat is.

Az ellopott holmikat visszaadták eredeti tulajdonosaiknak, a férfit pedig gyanúsítottként hallgatták ki a Kecskeméti Rendőrkapitányságon.

Fotó: Getty Images