A régmúltban kiterjedt tiltásrendszer gondoskodott a gyermekágyas nő és csecsemője kíméléséről, érinthetetlenségéről. Az ürügy a folyás miatti tisztátalanság volt.
A régi magyar paraszti kultúrában – ahol a munka kiemelkedően fontos volt – mindenki elfogadta, hogy az anyát tehermentesíteni kell. Szülés után a kismama hetekig pihenhetett babájával együtt a “sátoros ágyban”. Tisztátalansága miatt nem főzhetett, tehát a rokonok, ismerősök látták el étellel, hozták a komatálat, és átvállalták a ház körüli munka nagy részét.
A középkorban a muzulmánoknál a gyermekágyas asszony negyven napig tisztátalannak számított. Nem léphette át a ház küszöbét, nem nézhette a hegyeket, nehogy kiszárítsa az éltető forrásokat. Huszonegy napon át tilos volt a haját megnedvesítenie, vagy bármit megérintenie. Az anya csak a tisztulási szertartások után szoptathatta meg gyermekét, mindaddig ki kellett öntenie tejét. A negyven nap alatt szoptatós dajkára bízták a kicsit, vagy vaj és méz keverékével etették. Az anyának birkahájból, búzalisztből és szőlőízből készült levessel kellett beérnie.
Tahitin régen a szülés után két-három hétre rögtönzött kunyhóba zárták a kismamát. Elkülönítettségének idején nem nyúlhatott ételhez, ezért másvalakinek kellett őt táplálnia.
Az Alaszka partvidékén élő eszkimóknál régen szülés után húsz napra különálló kunyhóba kellett vonulnia az anyának. Annyira tisztátalannak tartották, hogy senki sem érhetett hozzá, még az ételt is bottal nyújtották neki.
Kapcsolódó cikkeink:
Forrás: Kismama magazin
Kapcsolódó cikkek
