
Fotó: YouTube
A New York-i Carnegie Hall-ban július 20-án rendezték meg a NY Classical Debut Awards gálakocertjét, ahol idén az 5 éves Alec Van Khajadourian is debütált. Alec volt a legfiatalabb fellépő az esemény történetében, amelyet a Carnegie Hall „minden korosztály számára nyitott nemzetközi versenyként” ír le, és ahol a fellépőket egy szakmai zsűri választja ki. Pietro Molteni, a gálakoncert alapítója és művészeti igazgatója elmondta, hogy Alec a Carnegie Hall valaha volt legfiatalabb fellépője is egyben.
A zongora tehetség a fellépése előtt így nyilatkozott a Postnak: „Alig várom, hogy fellépjek a Carnegie Hall színpadán, és mindenki előtt játszhassak. Nagyon izgatott vagyok!”
A kisfiú szülei, Joe Khajadourian és Diana Sanders nagyon hamar felfedezték gyermekük tehetségét. Alec mindössze egy év alatt úgy kezdett el bonyolult klasszikus darabokat megtanulni, hogy kottát sem kellett olvasnia hozzá. Abszolút hallással rendelkezik, ami körülbelül minden 100 000 emberből csak egyre jellemző.
Azonnal megmutatkozott benne valami különleges. És most elképesztő sebességgel fejlődik. Nagyon izgatott vagyok, és büszke Alec-re a rengeteg munkája miatt. Ez egy fantasztikus időszak számára
– idézi a büszke édesapát a People.
Az ötéves Alec már három nemzetközi zenei versenyen is első díjat nyert. A Carnegie Hall-i fellépése előtt pedig a Los Angeles-i Disney Concert Hallban is debütált.
A Carnegie Hall-i gálakoncert alapítója, Pietro Molteni örül, hogy támogatni tudják az útján a fiatal tehetséget:
„Egy ilyen rangos helyszínen való fellépés lehetőséget ad ezeknek a fiatal zenészeknek, hogy elhiggyék: képesek a legmagasabb szintet elérni a szakmájukban. Ez egy rendkívüli motivációs lökést ad egy olyan fiatal művésznek, aki számtalan órát tölt a szobájában zene gyakorlásával, miközben a világ egyik legnehezebb karrierútját követi.”