Újévi fogadalmakat teszünk, amiket aztán néhány nap múlva elsiratunk.
Mi nem szoktunk ilyesmit csinálni, utoljára akkor fogadtunk meg ezt-azt a feleségemmel, amikor három évvel ezelőtt megtudtuk, hogy szülők leszünk. Elhatároztuk, hogy nem fogunk minden hülyeséget összevásárolni a gyereknek (nem jött be), és hogy majd hagyunk időt magunkra is (aha, énidő, persze), az alvásra (reménytelen), a kettesben kivitelezett programokra (egyszer már voltunk moziban!), meg az olvasásra (a vécén sem jön össze, de tényleg).
- Kapcsolódó: 9 reális újévi fogadalom anyáknak
Szentül megfogadtam, hogy majd rendszeresen találkozom a barátaimmal (tényleg bocs, srácok), és hogy a kisgyerekes apakollégákkal nemcsak a popsikrém-altatás-büfiztetés háromszöghöz tartozó témaköröket vitatjuk meg (de, csak azokat).
Valljuk be, hiába olvasunk előre szakirodalmat, nem tudhatjuk, mi vár ránk: a szülőség minden napra tartogat olyan történéseket, amikre egyszerűen nem lehet felkészülni. Hasonló tapasztalatok híján nem sejtheted előre, hogy pár hét múlva a feleséged pelenkacsere közben a Szélről legeljetek dallamára azt énekli majd a gyereknek, hogy jóóó sok kakamaka, vagy hogy egy év múlva a kislányoddal a Miki manó taktusaira pogózol a játszószőnyegen.
- Kapcsolódó: 6 szülő kellemetlen gyerekes sztorija
De mégsem totális kudarc a történetünk: van néhány fogadalom, amit a mai napig sikerrel tartunk. Na jó, három.
Például, hogy nem fogunk gügyögni a gyereknek. Mert nem hülye, csak pici. Persze eleinte nem tudtuk megállni, de amikor már a boltban is ütyürü-pütyürü dialektusban szólaltunk meg, megálljt parancsoltunk magunknak.
Kettő: nem szólítjuk egymást Anyának és Apának (se maminak és papinak, az apciról és hasonlókról már nem is beszélve). Mert a gyerek – időközben már gyerekek – szülei vagyunk, nem egymáséi. És hát van saját anyánk és apánk, akiket így szólítunk (legalábbis három éve még volt). Meg amúgy is Cucukának hívjuk egymást. Vagy bárminek, ami épp eszünkbe jut.
A legfontosabb fogadalmunk azonban a következő volt: nem beszélünk többes szám második személyben a gyerekről. Elhatároztuk, hogy sosem mondunk olyat, hogy “nagyon ízlik nekünk ez a brokkolifőzelék” (mert egyrészt egyedül a baba fogyasztja, másrészt apa minden bizonnyal behányna, ha brokkolifőzeléket kellene ennie), és be is tartottuk; ráadásul a többi szülőt is szembesítettük ezzel a problémával – amikor megkérdezték, “hány fogatok van”, az eredménybe mindig beleszámoltuk a sajátjainkat is.
- Kapcsolódó: 7 jel, hogy fogzik a babád
Hogy mennyire jó döntést hoztunk e tekintetben, akkor igazolódott be legfényesebben, amikor egy szállodában meghallottuk, amint egy apuka azt mondta a takarítóknak, hogy “Elnézést, máris elhagyjuk a szobát, csak összekakiltuk magunkat.”
Forrás: Kismama magazin
Kapcsolódó cikkek
