Kép: Getty Images
Az, hogy a testvérek közötti jó kapcsolatnak milyen pozitív, egész életen át tartó hatása van, szinte már közhely. „A kutatások bizonysága szerint a szoros testvérkapcsolatoknak egész életünkben nagy a jelentőségük. Szorosan összefüggenek a kielégítőbb kortárs- és párkapcsolatokkal, a jobb fizikai és mentális egészséggel, valamint a tartós, akár élethosszig tartó boldogságérzettel. Ezek a kötődések akkor is hihetetlenül fontos támaszt jelentenek, amikor nehéz időszakon megyünk keresztül” – siet leszögezni Caspi legújabb könyvének, a Hogyan neveljünk jó testvéreket bevezetőjében. Így nem egyszerűen arról van szó, hogy a jó testvérség sokkal nyugodtabb és boldogabb hétköznapokat jelent a családnak, hanem egy olyan muníciót, amelyből egész életünkben táplálkozhatunk. Ezért egyáltalán nem lényegtelen, mennyire vagyunk tudatában annak, mitől nem lesz állandó konfliktus, viszály a testvérek között, milyen hatások befolyásolják a testvérek közötti kapcsolat dinamikáját.
A szerző tíz fejezetet szentel a témának, gyakorlati helyzeteken keresztül mutatja meg, miben is rejlenek a konfliktusok és hogyan kezelhetik azokat a szülők, például mit tegyünk, ha kitör a veszekedés és főleg, mit ne, hogyan készüljünk fel időben a testvérkonfliktusokra vagy az unalom és a napirend fontosságának bemutatása, mint a konfliktusok megelőzésének egyik módszere.
A könyv talán legizgalmasabb fejezetei a szülők-gyerekek közötti dinamikákat járják körbe: a szülői részrehajlás, az összehasonlítás, az elfogultság, valamint a szülők-gyerekek szövetségének feloldását mutatják be.
Minden gyerekünket egyformán szeretjük. Vagy nem?
Dr. Caspi szerint nyilvánosan nem szívesen vallják be a szülők, de kutatások szerint mintegy felük elismeri, hogy nem egyformán éreznek gyerekeik iránt. Az eltérő szülői bánásmódot a megkérdezett testvérrel (testvérekkel) rendelkező fiatal felnőttek 70 százaléka tapasztalta, szerintük igenis van kedvenc gyerekük a szüleiknek.
A szülői részrehajlás az az érzés, hogy a szülők az egyik gyermeküket jobban szeretik, mint a másik(ak)at. Ez persze nem feltétlenül jelenti az, hogy valóban ez a helyzet, de valamiből mégiscsak táplálkozik ez a megélés. Nyilván nem könnyű mindig, minden helyzetben igazságosnak lenni, vegyük csak azt a példát, amikor a néhány évvel idősebb testvérnek már szabad valamit megtennie (mondjuk tovább fennmaradni este), míg a kisebbnek még nem. A kicsi ezt igazságtalannak fogja megélni, noha, az ő korában a testvérének sem lehetett késő estig fent lennie. Ha azonban életkortól függetlenül mindketten olvasgathatnak késő estig az ágyukban, akkor a nagyobb testvér érezheti azt, hogy bezzeg, amikor ő volt akkora, mint most az öccse/húga, neki korán le kellett feküdnie – azaz valaki mindenképpen igazságtalanságot fog megélni.
Ennél jóval egyértelműbben negatív helyzet az, amikor a testvéreket összehasonlítjuk, a Miért nem vagy olyan, mint a nővéred? Nézd meg, milyen szorgalmas a bátyád! típusú mondatok csak haragot, neheztelést, ellenségeskedést váltanak ki. Nem a szülő irányába – noha ő igazságtalan – hanem a testvér iránt. Ráadásul ez egyik gyereknek sem jó: annak sem, akit példaként állítanak a másik elé, mert ugyan depresszióra kevésbé lesz hajlamos, de „gyakran bűntudatot éreznek a kivételezett helyzetük miatt, és szoronganak, hogy meg tudják-e tartani ezt a pozíciót.”
Ahány gyerek, annyifélék vagyunk szülőként
Gondoljunk csak bele, mekkora különbség van az első és a második gyereknél a szülői bánásmódnak. Az elsőnél válunk szülőkké, semmit nem tudunk és rengeteget szorongunk. Elolvasunk mindent, tökéletesen akarjuk csinálni a legapróbb dolgokat is. Ám a második gyereknél, már van rutinunk, sokkal jobban ismerjük önmagunkat is, mint szülőt, a társunkat is. Talán változik is néhány dolog az életünkben: az életkorunk biztosan, de sokszor a munkahelyünk, az egzisztenciánk, akár a lakóhelyünk is. Ha harmadik, negyedik gyerekünk is van, akkor egyre rutinosabbak és fáradtabbak is vagyunk, ezek pedig biztosan alakítják azt is, mit várunk el magunktól, a gyerekünktől, hogyan bánunk velünk, hogyan neveljük őket. „Így aztán valóban nincs két gyerek, akinek pontosan ugyanazok lennének a szülei” – szögezi le Dr. Caspi. Ebből pedig egyenesen következik, hogy másként bánunk a gyerekeinkkel. Ők azonban, kutatások szerint ezt megértik, nem is várják el, hogy mindig minden helyzetben azonos bánásmódban részesüljenek, azt azonban igen, hogy az igazságos legyen. De mit is jelent ez? És miért akar valójában mindenki a szülei kedvenc gyereke lenni?
A Hogyan neveljünk jó testvéreket c. könyv ezekre a kérdésekre is választ ad, ahogy arra is, hogy miért nem lenne jó az sem a gyerekek fejlődése szempontjából, ha egyáltalán nem lennének testvérkonfliktusok.
Hogyan neveljünk jó testvéreket?
Állítsuk le a veszekedést, és segítsük a kapcsolódást a gyerekeink között
A testvérkapcsolatok szakértője, Jonathan Caspi családterapeuta világos alapelveket és rengeteg hétköznapi példát kínál, ami segít felismerni és átírni a rejtett, örökölt családi dinamikákat az áhított béke érdekében. Gyakorlati útmutatást ad ahhoz, hogyan maradjunk higgadtak a leghevesebb pillanatokban, mikor érdemes közbelépni vagy jobb háttérbe húzódni. Azt is megmutatja, hogyan kerüljük el a testvérek összehasonlítgatását és a pártoskodást, valamint mit tehetünk, ha a szülők maguk sem értenek egyet.
Ha kitartóak és következetesek vagyunk, harmóniát teremthetünk otthonunkban, a testvérek pedig életük egyik legfontosabb kapcsolódásaként és támaszaként tekinthetnek egymásra.
BookLab kiadó, 2025.
Fordította Bolega Judit
Kapcsolódó cikkek
