Amikor tragédia történik a szorosabb vagy tágabb környezetünkben, igyekszünk a fájó miértekre valamiféle magyarázatot találni, levonni a konklúziót, átgondolni a tágabb aspektusokat is. A kamaszok önállósodása és az esti szórakozás sok szülőben kételyeket ébreszt, különösen akkor, ha egy tizennyolc éves budapesti fiú eltűnik.
A pszichológiai szakirodalom egységes abban, hogy az önállósodás fontos része a serdülőkor fejlődésének: a tizenéveseknek szociális készségeket, döntéshozatali képességet és felelősségérzetet kell gyakorolniuk, hogy felnőttként boldoguljanak.
Az önállósodás persze nem itt kezdődik, hanem például akkor, amikor engedjük, hogy egyedül felmásszon a számára nagyon is magas mászóka legtetejére, amikor olyan messze siklik a futóbiciklin, hogy biztosan nem tudjuk utolérni, amikor engedjük, hogy egyedül közlekedjen az iskolába, amikor kiskamaszként korcsolyázni megy az osztálytársaival.
Egy-egy apró, de nagyon fontos lépés a függetlenség és az önállóság útján. Muszáj megtennünk, el kell engednünk. Akkor is, ha szeretnénk minden percben mögötte állni, megvédeni, segíteni.
Kép: Getty Images
Hogy mikor, milyen életkorban mehet el szülői felügyelet nélkül szórakozni a kamaszunk, arra nincsenek kőbe vésett szabályok. Sok mindentől függ, elsősorban a gyerek érettsége a döntő szempont. A kamaszok, akik már képesek bárhol önállóan közlekedni és betartani közös szabályokat, fokozatosan kaphatnak egyre több szabadságot.
A kamaszkor pszichológiai szempontból úgynevezett identitásépítő időszak: a gyerekek mind nagyobb felelősséget és önállóságot szeretnének és szükségük is van arra, hogy ezeket gyakorolják. Nem a szüleik ellen, hanem önmagukért. Az elengedésben kulcsfontosságú, hogy a szülő bizalmat és határokat egyaránt adjon, optimális esetben ez már bejáratott a családban nagykamasz korra.
És ha minden adott, és van egy szerető család, egy felelősségteljes kamasz, kedves és egymásra figyelő barátok, bizalom szülő és gyerek között, sok-sok beszélgetés arról, hogy mi mindenre kell figyelni, mindezt mégis úgy, hogy ne vegyük el teljesen a kedvét attól, hogy a világ igenis érdekes hely, még így is, minden szeretet és elővigyázatosság ellenére történhet baj.
Éppen ez a félelmetes abban, hogy szülők vagyunk.
Sajnos nincs recept és nincs olyan, hogy általában hogy kell csinálni, hány évesen, hány kilométerre szabad engedni a gyereket, és ha ezeket betartjuk, akkor majd biztosan nem történik semmi baja. Hogy minden szombaton érte megyünk, és akkor biztos, hogy soha, de soha nem lesz gond. Sajnos nem ilyen egyszerű képlet ez, bármennyire is ezt szeretnénk mindannyian.
Nem tehetünk mást, mint hogy bízunk a gyerekben, magunkban, a körülményekben, a vak szerencsében. Nem vagyunk nyugodtak ettől a lehetőségtől, de sajnos okosabbat sem talált ki még senki. Megpróbáljuk megtenni legalább azt, ami rajtunk múlik.
Kapcsolódó cikkek
