„Az iskolarendszer mai formájában önmagában bántalmazás” – Szomorúak lettünk a Boldogság világnapján

A fiatalok mentális egészsége nincs jó állapotban – Getty Images

A fiatalok mentális állapota

A Z és az Alfa generáció – akiket sokszor neveznek „Covid-nemzedéknek” is –, komoly problémákkal küzd. Elképesztő mérteket öltött a bullying, az online bántalmazás, a klímaszorongás, a bizonytalan jövő miatt érzett céltalanság. Ezek mind „remek” táptalajai a függőségek kialakulásának, mégis hiányzik a valódi drogprevenció, a mentálhigiénés segítség, de a szexuális edukáció is.

A budapesti aPont ifjú aktivistái ezekről a saját generációjukat érintő fontos kérdésekről szerveztek kerekasztal-beszélgetést a Boldogság világnapján, hogy szakemberekkel együtt nézzenek rá, mit lehetne tenni, hogy a fiatalok jobban érezzék magukat a világban.

A közreműködők egyetértettek abban, hogy az iskola, a közoktatás stratégiai fontosságú terület. – Négy évvel ezelőtt indítottuk el azt a projektet, amely kifejezetten az iskolai bántalmazás megelőzésére fókuszál, az osztályközösség erősítése mentén. Úgy adunk feladatokat, hogy a srácok maguk jöjjenek rá saját aktivitásukkal, hogy mi az a bántalmazás, és hogy hogyan lehet fellépni ellene. Sok esetben fogalmuk sem volt arról, hogy amit tesznek egymással – mondta el Nagy Anita.

Az est első felében Simkó Edit, Krokovay Ábel, Lovas Márton, Kabdebon Dominik beszélgettek a fiatalok nehézségeiről – Fotó: Balog Réka Rézi

– A gyerekek nem nagyon tudnak jobban lenni, mint a körülöttük lévő felnőttek – hangsúlyozta Baranyi Blanka. E téren beszédes, hogy a Kék Vonal 24 órában hívható segélyvonalát évente körülbelül 20 ezer gyerek hívja fel.
Az Evangélikus Egyház egy úgynevezett személyiségvédelmi programot dolgozott ki, ahol egy bejelentőfelület is működik, mögötte mentálhigiénés szakemberekkel, jogásszal. – Nem lehet legyinteni a politikusok kommunikációjára, mert abban teljesen elfogadható az abúzus, a lejáratás, a karaktergyilkosság, ami pedig mintául szolgál, mintegy felhatalmazást adhat a fiataloknak arra, hogy maguk is ezeket tegyék – tette hozzá a szakember.

Égető kérdések maradnak megoldatlanul

Kökényesi Ágnes úgy véli, ilyen bejelentőfelülete az összes iskolának és gyerekekkel foglalkozó intézménynek kellene, hogy legyen. Kiegészülve gyerekvédelmi irányelvekkel és egy olyan protokollal, ahol a gyerekek értik, hogy kihez és hogyan tudnak fordulni, ha visszaélés, bántalmazás éri őket; de akkor is, ha mentális problémával küzdenek. Kökényesi Ágnes határozottan fogalmaz: „Az iskola jelenlegi formájában egy nagyon ártalmas képződmény. Ahogyan most működik, egyáltalán nem veszi figyelembe a gyerekek szükségleteit: legyen szó biológiai, lelki vagy érzelmi igényről. Egy olyan rendszerbe kényszerítjük bele őket, ami szerintem önmagában bántalmaz. Az, hogy mondjuk van harmincöt órájuk egy héten, és hogy olyan körülmények között kell eltölteniük a mindennapjaikat, és olyan tevékenységekkel, amikben nem lelik örömüket, az igenis bántalmazás.

Ezért pedig nagyrészt az iskola felelős, mert itt felvérteződhetnének azokkal a képességekkel, amelyeket esetleg otthonról nem tudnak hozni. De ahelyett, hogy ilyen kiegyenlítő szerepe lenne, egyre kevesebb sanszot ad azoknak, akik eleve hátrányokkal érkeznek.”

Simkó Edit és Kökényesi Ágnes úgy gondolják, hogy első lépésként drasztikusan csökkenteni kellene a gyerekek és a pedagógusok óraszámát. „Nagyon nagy szükség lenne arra, hogy visszaadjuk a nekik a szabadidőt, hogy fellélegezhessenek kicsit a saját életükben. Hiszek abban is, hogy a gyerekeink akkor lehetnek jól, ha a velük foglalkozó pedagógusok jól vannak. Ez is fontos feladata az államnak. A jelenlegi iskolarendszer sok olyan kérdéssel nem tud foglalkozni, ami pedig égető lenne. Nincs például szakmai iránymutatásunk arra, hogy mit kezdjünk a Covid hatásaival. Nincs valódi stratégiánk arra, hogy hogyan tudjuk a gyerekeket megvédeni a digitális világ ártalmaival szemben. Szexuális nevelés pedig annyira nincsen, hogy aki ehhez esetleg értene, azt ki is zárták az iskolákból” – fejtette ki az iskolapszichológus. 

Nincsenek eszközeik

A szakemberek elengedhetetlennek tartják, hogy a pedagógusok és az iskolában dolgozók képzésébe épüljenek be azok a fejlődéslélektani ismeretek, gyakorlatok, módszerek, amelyek segítenek a gyerekeknek és a velük foglalkozó felnőtteknek, hogy megismerjék saját magukat, az érzéseiket és azokat az eszközöket, amelyekkel jól tudnak lenni akkor is, ha éppen nehéz helyzetbe kerülnek. Minél több olyan jellegű képzést kellene kapniuk, amelyek segítségével a gyerekekből konstruktív, jól működő és ilyen értékekkel teli közösségeket alkothatnak. Sok szakember a maga szintjén mindent megtesz, de hiányzik egy átfogó program – hangsúlyozták a résztvevők.

Ezek a hiányosságok pedig mentális problémaként csapódnak le, például a Kék Vonalnál.

„Az elmúlt öt-hat évben nagyon megváltoztak a megkereséseink típusai – mondta Baranyai Blanka. – Míg a Covid előtt a barátság, az első szerelem, az első kapcsolatok voltak fókuszban, most egyre többször keresnek meg minket a gyerekek pánikszerű tünetekkel, önsértő magatartással. Elképesztő mértékben vannak jelen a különböző mentális betegségek, nehézségek: a szorongás, a bánat, a kényszerűség, az öngyilkossági gondolatok, az elmagányosodás.” 2020-ban naponta egy ilyen hívást fogadtak, addig ma már ez napi hat-hét. Tavaly ötvennyolc esetben kellett mentőt küldeniük, ami majdnem háromszorosa a korábbinak. „Hiszünk abban, hogy a beszélgetésnek önmagában gyógyító ereje van. Nálunk megtapasztalják a kapcsolódást, az empátiát, az odafordulást, de jó lenne, ha ezt minél több területen érzékelnék. Fontos, hogy partnernek tekintsük őket, és hagyjuk elmondani, mi nyomja a lelküket. Ne legyünk direktek, ne próbáljunk rögtön tanácsot, azonnali megoldást kínálni, adjunk esélyt arra, hogy rájöjjenek, nekik mi a jó.”

A második etapban megszólalt: Németh Zoltán, Baranyai Blanka, Nagy Anita és Kökényesi Ágnes – Fotó: Balog Réka Rézi

A rosszat szokták meg

Nagy Anita elmesélte, hogy amikor megkérdezték a fiatalokat, miért sértegetik egymást, azt a rémisztő mondatot hallották legtöbbször: ’mert ezt szoktuk meg’. Ez jön otthon, ez jön az utcán, a közértben, az iskolában is. Rosszul bánunk egymással. Sokaknak egyszerűen nincsenek mintáik a normális viselkedésre.
Kökényesi Ágnes erre így reflektált: „Sokszor azért van ez így, mert nincsenek olyan pozitív közösségi élményeik a gyerekeknek, amik igazán összekovácsolják őket. A bántalmazás, úgy általában az ilyen destruktív működésmód nagyon sokszor ürességből, unalomból fakad.

Ez viszont azt feltételezi, hogy a koncepción túl van ehhez elég szakember is, de mára lényegében megszűnt az ellátórendszer, ahova a gyerekeinket el tudjuk vinni. Vannak egész országrészek, ahol egyáltalán nincs gyerekpszichiáter. És még ha el is kerül egy gyerek a szakemberhez, netán kórházba, három nap múlva kiengedik, és nincs utánkövetés. Számos veszélyeztetett gyermek is csak azért marad a családjában, mert bár határozat van a kiemeléséről, férőhely nincs.

Igenis vannak működő rendszerek

Finnországban létezik egy komplex antibullying, vagyis kortárs bántalmazást megelőző projekt, amit csak át kellene emelnünk. Hollandiában pedig működik egy módszertani intézet, ahol bölcsődétől a diplomáig azon dolgoznak a gyerekekkel, hogy saját magukkal, a testükkel, a lelkükkel jól legyenek, hogy biztonságos és örömteli kapcsolatokat tudjanak fenntartani. Maga a szexuális edukáció csak a jéghegy csúcsa ebben.
Szerencsére vannak jó példák hazánkban is. Nagy Anita az alapítványuk által működtetett ’Piros lapot az iskolai bántalmazásnak’ eredményeire büszke. Rengeteg intézmény kapcsolódott be a programba. „Tavaly október 2-án, a bántalmazás elleni világnapon 4500 regisztrált diák emelte föl a piros lapot délelőtt 11 órakor. Azoknak az osztályoknak, amelyek a kampány folytatásában részt vettek, volt három feladatuk. Az első az, hogy írják meg az osztály saját bántalmazás elleni paktumát, készítsék el az osztály egyéni piros lapját, és beszélgessenek arról, mi is az iskolai bántalmazás. A következő kihívás az volt, hogy az iskolában egy másik osztály számára szervezzenek kampányeseményt a bántalmazás ellen; a harmadik pedig az, hogy a településük egy másik iskolájában valósítsanak meg egy ilyen beszélgetést. Ez önmagában is elég jól sikerült, de egy konkrét helyzet is megoldódott általa: egy kiközösített kislány átkerült egy másik osztályba, ahol azonnal be tudott illeszkedni.”

Szünetben az AztaBanda vitaszínháza aktivizálta a résztvevőket. A fotón: Balog Réka Rézi és Földesné Prainer Petra Fotó: Száva Sára

Mint látható, elképzelések szintjén megvan a tudás és az akarat, a gyakorlat azonban ezt nem tükrözi vissza. Arra kérdésre, hogy mit csinálok én, ha van mondjuk egy tizenkét éves gyerekem, nincs pénzem magánellátásra, az ország elmaradottabb részén élek, és észreveszem, hogy a gyermekem összeomlott… hova fordulhatok, érdemi választ nem kaptam. Mert nincs. 

Iskolapszichológusok, gyermekpszichológusok, gyermekpszichiáterek, védőnők, családsegítők, szociális munkások hiányoznak a rendszerből, a civil segítők útját pedig jelentősen megnehezítik. Ebben a kapaszkodók nélküli világban kell nekünk szülőknek még jobban megtámogatni a gyermekeinket. A gyerekeknek pedig azt üzenik a szakértők: higgyenek magukban és merjenek segítséget kérni.

Kapcsolódó cikk

z generáció

Túlterhelt, mégis tudatos – új kutatás mutatja meg, mit vár a Z generáció az iskolától és a munkahelyektől

Kapcsolódó cikkek

Trend „Csak amíg zuhanyozom” – Te mennyi ideig bírnád ki okostelefon nélkül?

Család X, Y, Z, Alfa: Milyen generációk élnek ma együtt?

Baba Kik is azok az Alfa generációsok?

Kamasz Túlterhelt, mégis tudatos – új kutatás mutatja meg, mit vár a Z generáció az iskolától és a munkahelyektől