A fiú életveszélyesen megsérült
Elütötte a HÉV a kamaszt
Ismét gázolt a HÉV – vélhetően mobilozás miatt. A tragédia a III. kerületi Határ útnál történt, ahol van fénysorompó és korlát is, ám a szemtanúk szerint egy fiatal úgy akart átmenni a síneken, hogy közben a telefonját nézte, fülében pedig fülhallgató volt, így nem látta a piros jelzést, és nem is hallotta a szerelvény közeledtét. A tizennégy éves fiú jelenleg is életveszélyes állapotban van.
Eddig tart a BRFK közleménye, miközben édesanyák és édesapák ezrei ülnek aggódva: mit tudnak tenni azért, hogy ne róluk szóljon a következő ilyen hír.
Hiszen a kamaszkor sajátossága, hogy elengedjük a fülünk mellett a szülői intelmeket. Ezt tettük mi is, ezt teszik ők is. Emlékszem, amikor átszaladtam az Andrássy út pirosán, volt bennem egyfajta büszkeség, hogy milyen vagány vagyok, és milyen balfék az a sok felnőtt, aki kivárja a zöldet. Vagy épp a peron legszéléről figyeltem, mikor bukkan fel a metró lámpája. Lázadás volt ez is. Mint akkor minden. Minden ellen.
A világ sokat változott azóta, a kamaszok lelke kevesebbet. Ezt írja róluk a fejlődéslélektan is: kockázatkeresés, szabályszegés, leválás a szülőkről. Ez a belső kódjuk. Hogyan lehet ezt felülírni? Félő kimondani, de… teljes mértékben nem fog sikerülni. Tompítani azonban lehet a következményeket. Beszélgetéssel, saját példákkal, örökös ismétléssel, ha kell, számonkéréssel. Lesz szájhúzogatás. Lesz duzzogás. Kicsit utálni is fognak minket. Belefér.
Mondjuk el őszintén, mi milyen veszélyes dolgokat úsztunk meg az ő korukban, és tegyük hozzá, hogy az egy sokkal barátságosabb éra volt. Először is; nem volt telefonunk, főleg nem okos-. Nem kezdünk most bele annak fejtegetésébe, milyen hatással van ez az eszköz a gyerekek általános fejlődésére, elég, ha annyit említünk, nem véletlenül nem lehet vezetés közben sem mobilozni. Használata ugyanis bizonyítottan csökkenti a koncentrációt. Ha őszinték akarunk lenni magunkkal, a telefonfüggőség nálunk, felnőtteknél is jelentkezik. Már hivatalosan számontartják a jelenséget nomofóbia néven, ami a mobiltól való elszakadás miatti rettegést jelöli.
Ez a függőség a gyerekeknél, kamaszoknál még erősebb, hiszen a prefrontális kéreg, ami a racionalitásért és a tervezésért felel, lassabban fejlődik, mint a limbikus rendszer. Ezért jóval hangsúlyosabbak bennük az érzelmek, így viszont nagyon nehéz számukra az egyensúly megteremtése, a mérlegelés, a helyes döntés meghozatala.
Ahhoz pedig, hogy kiszakadjanak az őket körülvevő valós környezetből, nem is kell sok. Egy üzenet a legjobb baráttól, a szerelmüktől, vagy felkerült a kedvenc sorozatuk legújabb epizódja, és már be is léptek a saját világukba.
Majdnem olyan ez, mint amikor felveszünk egy VR szemüveget. Egy másik univerzumba kerülnek. Nem látják a pirosat, a robogó teherautót, a közeledő vonatot, a HÉV-et… Fejessel vagy fülhallgatóval pedig az összes figyelmeztető hang is megszűnik számukra. Védtelenekké válnak.
A BRFK egy fiataloknak szánt figyelemfelhívó videót is közzétett arról, mennyire fontos, hogy közlekedés közben ne a telefonjukra koncentráljanak a gyerekek. Szlogenjük: Láss! Hallj! Figyelj!
A felvétel ráadásul éppen abban az átkelőben készült, ahol a fiút elgázolta a HÉV…
Mutassuk meg nekik ezt a videót! Ismételjük el százszor, ezerszer, mitől féltjük őket. Mondjuk el, hogy ma már mi sem rohangálunk át a piroson, hogy a falhoz tapadva várjuk a metrót.
Tiltsuk, ha kell, és vállaljuk fel a szigorért kapott dühös ’nemszólokhozzádot’ csak azért, hogy életünk végéig mi szólhassunk hozzájuk.
Kapcsolódó cikkek
