Új női világcsúcsot állított fel a háromszor három soros Rubik-kocka kirakásában egy hatéves kínai lány. A kislány egy versenyen öt kirakás alapján 4,27 másodperces átlagidőt ért el – közölte a CCTV kínai állami televízió, írja az MTI.
A Vuhanban és Kuangcsouban rendezett versenyeken a kislány öt kirakás átlagideje alapján előbb 4,52 másodperces, majd 4,27 másodperces eredményt ért el.

(A kép illusztráció. Kép forrása: Getty Images)
A 4,27 másodperces átlaggal Lien Jün-cse lett az első női versenyző, aki 4,5 másodperc alá került ebben a kategóriában.
Eltérőek az egyetlen kirakás rekordjai
A World Cube Association (WCA) adatai szerint ebben a kategóriában a férfi világcsúcsot 3,51 másodperces átlaggal a kínai Vang Ji-heng tartja. Az egyetlen kirakásra vonatkozó rekordok eltérnek ezektől az eredményektől. A WCA és a Guinness World Records adatai szerint a férfiaknál a lengyel Teodor Zajder 2,76 másodperces, a nőknél a kínai Cao Csi-hszien 3,24 másodperces eredménye számít világcsúcsnak ez utóbbi kategóriában.
Lien Jün-cse-nek nem a Rubik-kockázás az egyetlen hobbija: emellett tánccal és zenével is foglalkozik. Édesanyja, Lin Jang-hszi a Red Star News kínai hírportálnak elmondta, hogy lánya több mint 1300, a kocka kirakásához használt úgynevezett algoritmust, vagyis mozdulatsort memorizált, és naponta két-három órát gyakorol.
A Rubik-kocka kirakásában számos kategória van, melyben világrekordot állítottak fel. A World Cube Association hivatalos oldalán többek között olyan kategóriák is vannak, mint a bekötött szemmel vagy éppen egy kézzel történő kirakás. De a klasszikus 3x3x3 kockából álló kocka mellett például 2x2x2, 4x4x4, 5x5x5, 6x6x6 és 7x7x7 méretű, vagy éppen piramis formájú játék kirakásában is vannak rekorderek, több kategóriában.
A rekordok pedig sokszor gyorsan változnak. Korábban például ITT írtunk a kocka bekötött szemmel történő kirakásának világrekorderéről, aki akkor 12,10 másodperc alatt rakta ki így a 3x3x3 méretű kockát, de ebben a kategóriában azóta ismét van új rekord, amit idén júniusban állítottak fel.
Forrás: MTI és Gyerekszoba.hu