A harapás mindig is téma volt a családunkban – hol így, hol úgy. A nagylányomat megharapta egy másik gyerek a bölcsődében. Rossz érzés volt, még akkor is, ha alapvetően nem szoktam ilyen picikre haragudni semmiért – még mindent csak tanulnak. Úgy gondoltam, ezt a legjobb szülő sem tudja megakadályozni a legjobb neveléssel sem. És a dolgot beigazolódni láttam, amikor a kisebbik gyerekem maga kezdett harapdálni – szerencsére nem a bölcsődében, elsősorban minket, a szüleit, másodsorban a testvérét.
A harapások a gyengédtől az egészen fájóig terjedtek, és az érdekes az volt nála, hogy jellemzően nem a feszültség, harag jelei voltak, ellenkezőleg: ő akkor harapott, ha nagyon boldog volt vagy”fel volt pörögve”. Mintha valamiféle belső szenvedélyét, feldobottságát nem tudta volna másként kifejezni.
Mindenesetre elkezdtünk utánaolvasni, mi állhat a jelenség hátterében, és persze sok minden, hiszen komoly családi, lelki problémák is okozhatják, ha egy kisgyerek csak így tudja levezetni a feszültségét, ugyanakkor lehet, hogy a világon semmi komolyat nem jelent, egyszerűen még nem tud különbséget tenni kifejezésmódok között, még nem tudja, mi az, ami a másiknak fáj.
- Kapcsolódó: 6 fontos viselkedési probléma
A cikkek egy része ezt agressziónak tartja, szerintem azonban nem szabad ilyen erősen fogalmazni, hiszen egy másfél éves gyerek nem bélyegezhető agresszívnek, inkább őt magát lehet sajnálni, ha ennyire ideges. Kicsit olyan ez, mint a hiszti: a felnőtteknek bosszúság, de a gyerek sem boldog, mikor épp a mélyén tart, bizonyos szempontból ő szenved a legjobban.
Egy ilyen pici gyerek nemigen tud fájdalmat okozni egy másiknak vagy egy felnőttnek. Kivéve a fogait. Azok ugyanis valóban hatékony fegyverei lehetnek, ezért bármi okozza is a harapdálást, feltétlen le kell szoktatnunk róla. De hogyan?
Ne reagáld túl!
Nehéz, mert már megint középutat kell találni. Ha nagyon erősen reagálunk a dologra, akkor lehet, hogy még inkább generáljuk, főként, ha a kicsi figyelemre vágyik. Persze nem is negligálhatjuk. Röviden, egyszerűen beszéljünk hozzá, higgadtan.
Kelts együttérzést!
Először is: keltsünk empátiát! Vigasztaljuk azt, akit megharapott, öleljük meg, mutassuk, hogy sír, hogy fáj neki, hogy a gyerekünk komolyan vegye. Vagyis: az áldozatot helyezzük a középpontba, ne az okozót!
Menjetek el!
Ha komoly eset történik mondjuk vendégségben, vagy a játszótéren, miután elmagyaráztuk neki, hogy ezt nem szabad, és megvigasztaltuk a másikat, egyszerűen menjünk haza. Ezzel egyrészt megakadályozzuk az ismétlődést, másrészt rögzítjük a gyerekben, hogy a dolgoknak következménye van.
Figyelj oda a körülményekre!
Ideges. Feldobott. Éhes. Fáradt. Ilyen sok mindenből adódhat ez a viselkedés. Ha megfigyeljük, és akár felírjuk, hogy mikor, milyen körülmények között történik, talán közelebb kerülünk az okához.
Rágcsáljon mást
Ha a harapás egyszerűen csak megnyugtatja, adjunk neki ártalmatlan harapnivalót. Jó lehet keksz, gyümölcs is, de még jobb egy rágóka, hiszen nem biztos, hogy a dolog az evéssel van kapcsolatban – sőt, ez a legkevésbé jellemző. Magyarázd el, hogy amit adsz, annak nem fáj ez, tehát ezt válassza!
Értsd meg őt is!
Ha úgy gondolod, azért harap, mert fáradt, örül vagy ideges, ezt mondd is ki hangosan: látom, most már nagyon fáradt vagy, megértelek! Gyere, pihenj egy kicsit! Az empátia oda-vissza beválik.
Oldja meg másként!
Ha már tud beszélni, biztasd arra, hogy szavakkal mondja el, mi bántja, és legyen türelmed meghallgatni. Mondd el neki, hogy jobban tudsz segíteni, ha tudod, mi fáj neki ahelyett, hogy fájdalmat okozna másoknak.
Kapcsolódó cikkek
