Mínusz 19 kiló
Május 2. hétfő
Néhány ellendrukkerem véleménye szerint könnyű nekem, mert mindent tálcán tesznek elém, más dolgom sincs, mint válogatni a kínálkozó lehetőségek közül.
Kivételesen most az egyszer igazuk van, hirtelen nem is tudtam eldönteni, melyik kollégához forduljak segítségért belgyógyászati kivizsgálásom ügyében.
Szerencsére az Orvosegyetem, ahol magam is dolgozom, bővelkedik kiváló szakemberekben. Így némi baráti közbenjárásra jutottam el Dr. Sréter Lídia professzor asszonyhoz, a Semmelweis Egyetem II. Belgyógyászati Klinikájának specialistájához. Ismeretlenül is végtelenül kedves volt, telefonos egyeztetésünk után ma reggel éhgyomorra (ami az én esetemben egyáltalán nem szokatlan állapot) mentem laborvizsgálatra a Klinikára. A kötelező adminisztráció után egy aprócska helyiség hófehér kórházi székére kerültem, hogy Manyi, a főnővér sokéves tapasztalatát és virtuóz kézügyességét kihasználva túlessek a számomra oly visszataszító vérvételen. Túléltem, bár ezt nem mertem volna megjósolni, míg a folyamatosan telő kémcsöveket figyeltem a szemem sarkából.
Kilencibriknyi vérrel könnyebben (vajon hány deka mínusz lehetett???) és reményteljes várakozással számoltam a napokat a következő hétfőig.
Május 9. hétfő
Ma a fél életemet a Belklinika gyönyörűen felújított, de valami beteges ötlettől vezérelve üvegháznak megépített ambulanciáján töltöttem. A professzor asszony vizsgáztatott, így várni kellett rá, és bennem ismételten megfogalmazódott a gondolat, hogy mennyivel jobban szeretek az egészségügy másik oldalán állni. Nanda a délutáni alvás utáni feldobott hangulatában szórakoztatta spontán összeverődött kis közönségét, majd elunva magát engem kezdett foglalkoztatni. Szerencsémre nemsokára megérkezett a doktornő.
Csillogó szemmel vártam az ítéletet, remélve, hogy valami szervi hibát talál a rendszerben, magyarázatot adva a lassú, már-már sikertelenségnek megélt folyamatra. Tévedtem. A leleteim kivétel nélkül tökéletesek, és nemhogy beteg nem vagyok a hormonális rendszerem szempontjából, hanem mintaszerűen egészséges adatokat produkáltam. Talán nem éri meglepetésként az Olvasót, hogy számomra egyáltalán nem volt örömteli ez a hír. Azaz mégis. Csak hát nem erre számítottam.
A történetnek itt azért még nincs vége. A belgyógyászat nem csak laborvizsgálatból áll, és bizony egy kivizsgálás sokrétű, ahol számtalan következtetés vonható le.
Így rövid úton kiderült, hogy az anyagcserém szélsőségesen lassú, a szervezetem a 6-800 kalóriás étrendből mozgás mellett is képes tartalékolni, és sikertelen fogyókúrát eredményezni.
Az ítélet: anyagcserejavító gyógyszer, diéta és továbbra is sok mozgás.
Május 11. szerda
Már fél nyolckor az edzőteremben voltam, persze Lacit azért nem sikerült megelőznöm. Az orvosi vizsgálat eredményétől – amelynek fontosságáról ő, aki nem is orvos, már sokkal régebben meg akart győzni – ő sem ugrott a plafonig. De soha nem hagyja abba a buzdítást, és szüntelenül a siker lehetőségét lebegteti a szemem előtt. Az elmúlt közel egy év során több szakemberrel is találkoztam ilyen-olyan területről, akik a maguk szemszögéből elemezték, segítették a bennem zajló folyamatot, de csak Laci volt rám igazán lelkesítő hatással. Nem kér lehetetlent, sokszor szigorúan szókimondó, de mindig erőt önt belém. Azt gondolom, ilyen a jó edző, és minden magával elégedetlen nőnek és férfinek kívánom, hogy megtalálja a maga Laciját (na persze a legkönnyebb a MOM Wellnessben keresni, mert ott biztosan megtalálható)!
Május 16. hétfő
Mostanában csak hetente egyszer állok mérlegre – ahogyan azt már korábban írtam -, mert így ritkábban ér sokkhatás, és több benne az izgalom.
El kell azért árulnom, hogy a kapott gyógyszer igencsak hatásosnak tűnt az anyagcsere gyorsításának tekintetében, mivel az elmúlt egy hetet – kisebb kitérőket leszámítva – a lehető legkényelmesebb fogyókúrával töltöttem: a lakás legkisebb helyiségében ülve.
Az eredmény azonban maga volt a boldogság, mert egy hét alatt 3 kilót fogytam, és bár a diétára szigorúan ügyelek továbbra is, azért egyik legnagyobb kétkedőm tanácsát megfogadva ötször igyekszem étkezni naponta. A kalóriákat továbbra is számolom, és egyre többször eszem bioételeket. A családom étkezési szokásait is kezdem átalakítani, már igazi mesterszakácsnak tekinthető édesapám is párolt tönkölybúzát főzött a napokban.
Május 18. szerda
Ma is, mint minden szerdán, tornázni voltam. Sztereotípia, létszükséglet, gyötrelem, de már hihetetlen élmény.
Sajnos a súlyomnál, a koromnál, a közép-európai páratartalomnál és még mit tudom én minél fogva a bal térdizületem nagyon rendetlenkedik, kevés benne a folyadék, kattog, fáj. Ezért a lépcsőzőgép edzőtermi használata mostanában kimarad, helyette két különböző típusú szobabiciklin gyötröm magam összesen negyven percig.
Május 23. hétfő
Megint kevesebbet mutat a mérleg. Olyan jó érzés! Még ha csak egy kilóval is, akkor is! Talán most tényleg elindult egy visszafordíthatatlan folyamat, egy olyan változás, amelyre hónapok óta vágyom, amiért dolgozom, küzdök és reménykedem.
Minden hozzám hasonló kismamának üzenem, hogy soha ne adja fel! Mindig jön valamilyen új erőt adó megoldás. Segítség nélkül nehéz, szinte lehetetlen a siker. De vannak barátok, férj vagy gyerekek, akik buzdítanak, lelkesítenek a rosszabb időszakokban.
Szombaton pedig tornázni megyek. Egy nagy, össznépi tornára. Mert nekem rendezik. Nekem és a hozzám hasonló hétköznapi hősöknek!
Forrás: Kismama magazin
Kapcsolódó cikkek
