2010. július 12.-ére voltam kiírva a pocaklakóval, aznap este 23:38-kor felébredtem és akkor már éreztem, hogy itt valami elindult. A fájások 4-5 percesek voltak. 00.30-kor úgy döntöttem ideje szólnom a férjemnek, kb. két perc alatt elkészült és bejelentette: „Indulhatunk” Mondtam neki: „Ne olyan sietősen, az első babák nem jönnek olyan gyorsan…”
01.05-re értünk be a kórházba, megvizsgáltak, 1 ujjnyira kitágultam. Rátettek a CTG-re, 10 perc múlva jött a szülésznő és megkérdezte, hogy hol vannak a fájások, mert semmit nem lát, majd megnézte az érzékelőket, amik rosszul voltak feltéve, eltelt a következő 20 perc, mikor újra visszajött és mondta: „Na ezek már tényleg fájások, nem sokára szülünk”
Közben Zsolti a vizsgáló elől írt SMS-t, idézem (azóta is őrzöm): „Mizu Drágám? Zsigmond doktornak szóltak? Hogy vagy? Azért foglalkoznak Veled? Sok van még a szülésig?” Csupa kérdés halmaz, felhívtam és megnyugtattam, hogy minden a legnagyobb rendben és az orvosunknak is szóltak!
Majd rengeteg papír aláírása következet, melyekről fogalmam sincs mik voltak, gondolom, nem csak én vagyok így ezzel, két fájás között örültem, hogy a nevemet le tudtam írni, lehet összevetve a rendes aláírásommal azokat, amik akkor keletkeztek, még az írásszakértő sem mondaná meg, hogy én írtam alá.
Aztán a szülésznő mondta nyugodtan menjek ki a férjemhez. Könnyű azt mondani; még jó, hogy a folyosón a falon voltak kapaszkodók, így azért kijutottam. Felhívtuk Anyukámat, hogy itt ma baba lesz, aki nagyon örült, még ellátott az utolsó tanácsokkal és útnak indult. Közben a nővérem is megérkezett Belgiumból, eredetileg úgy volt, hogy 12.-én este már itt lesznek… kisbabánk megvárta Őket, Ő is biztatott.
02.30-kor bementünk a szülőszobára. Zsolti kapott egy szép kék ruhát és innentől már végig velünk volt. A szülésznő és az orvosom tanakodott, hogy érdemes lenne egy meleg vizes zuhany fitt ballon, de előtte megvizsgál. Már nem volt méhszájam, teljesen ki voltam nyílva, erre Ő: “célegyenesben vagyunk, már csak meg kell szülni, nem lesz itt semmiféle fürdés” Gondoltam most jön a java és megkérdeztem, hogy mennyi van még hátra, erre az orvosom annyit mondott: „most tartunk a felénél”
Zsoltinak megmutatták, hogyan masszírozza a derekam, nagyon jólesett, egész 10 hónap alatt már egy jó masszázsra vágytam. Az orvosom rengeteg jó tanáccsal látott el, nem kellett feküdnöm, kisebb tornaórát végeztünk, azt hiszem, ez sokat segített a gyors és könnyű szülésben. Időközönként meghallgatta a baba szívhangját, minden rendben volt. Lassan jöttek a tolófájások, néhány nyomás és 10 hónap várakozás után 2010.07.13.-án 04:35-kor megszületett 4150 grammal és 58 cm hosszal a mi drága Maximunk, egyből a mellkasomra tették (még most is könnybe lábad a szemem), ez az a pillanat, amit soha nem fogok elfelejteni, ott feküdt rajtam és szuszogott, csodálatos érzés volt, Zsolti is csak csodálta.
Kis idő után férjem elvághatta a köldökzsinórt, majd következett a fürdetés és öltöztetés, nem vitték ki a szülőszobából, minden ott történhetett mellettem. Teljesen egészséges volt, Apgar értéke 9/10. Miután felöltöztették, odaadták apukája kezébe, ez a másik pillanat, amit soha nem feledek, lélegzetelállító volt látni a két legfontosabb embert az életemben, ahogyan ismerkednek egymással, csodaszép. Majd megengedték Zsoltinak, hogy kivigye megmutatni nővéremnek Maximot.
Miután az orvosom végzett mindennel – nem sok dolga volt, ugyanis minden természetesen ment, nem kellett gátmetszés sem – mondta, hogy most akkor megetethetem Maximot és oda rakták a mellemre és ő elkezdett szopizni, így teljes harmóniában töltöttük a következő három órát, már kis családként. A csodálat és a meghittség mellett szinte nem is beszélgettünk, csak néztük a Kis Jövevényt és gyönyörködtünk benne. Azt hiszem, ha lehetett volna, talán mindketten megállítottuk volna ott az időt, az a három óra talán 10 percnek sem tűnt, olyan gyorsan eltelt.
Már csak egy dolog maradt, ha lehet legalább ilyen szülést és utána lévő órákat kívánok mindenkinek.
Vadasné Budai Ivett
Kapcsolódó cikkeink:
Kapcsolódó cikkek
