Versengő anyukák
Igen, verseny, mégpedig egy olyan “ügyben”, amelyben gyakorlatilag lehetetlen lenne versenyezni, hiszen az almát nem lehet összehasonlítani a körtével, mégis ez történik.
Mit tudod te, nem is szültél igazán…
Az összehasonlítások és minősítések sora rögtön a szüléssel kezdődik: természetes úton? Császárral? Esetleg programozott császárral?! És már villan is egy ferde pillantás a mamaklubban, ugyan, mit tudhatsz te, ha császárral szültél… A másikban pedig feltolulhat a fájdalom. Hogy szeretett volna, arra készült, próbálták mindenhogyan, de az a köldökzsinór rátekeredett a baba nyakára, romlott a szívhang, és a császár tűnt a legbiztonságosabb megoldásnak. Vagy egy szerencsétlen műtét miatt csak picinyke méhe maradt, örült, hogy ki tudta hordani a babát, és ha esetleg összejönne még egy, biztonságosabb a méhének a programozott császár.
Mégis, kinek a melle?
A következő mérföldkő a szoptatás. Az ember először teszi be a játszótérre a lábát egy kis levegőztetésre, némi társaság reményében, és már záporoznak is a kérdések: na, van elég tejed? Szopizik rendesen? Éjjel is? Éjjel csak egyszer kel?! Az nem jó! A kezdő kismama úgy érzi, az ő melle van a kirakatban, ezen mérik decire az ő anyaságát.
Már be sem meri vallani, hogy néha pótlást ad, mert valahogy nem találta a megfelelő embereket, akik segítettek volna neki az elején, vagy esetleg olyan gyógyszert szed – nagyon kevés ilyen van, de van -, amely mellett tényleg nem szoptathat, és biztonságosabb megoldás a tápszer. Vagy valami belső lelki gát nem bír felszakadni, szenvedés volt a szoptatás minden perce, és elkeseredésében végül feladta. Vagy pont a császár miatt indult be nehezen a tej, és ezzel megkezdődött a folyamatos önvádak sorozata.
A szülés utáni hetek, első hónapok még nagyon érzékeny időszaknak számítanak a kismamáknál, a hormonok még kicsit táncolnak, nagyon fontos lenne a támogató közeg, amelyet az édesanyák is megadhatnának egymásnak a folyamatos egymásra licitálás helyett.
A nagy tesókérdés
Épp csak felocsúdtunk a szülésből, szoptatásból, jöhet is a következő versenyhelyzet: na, mikor jön a tesó? Kell a kis korkülönbség, az a jó! Hamar összenőnek, a gyereknek is az az ideális!
És mi van, ha nem? Mi van, ha az első többemberes baba volt, és a szülei kicsit pihennének a következő előtt? Mi van, ha a családban inkább három-négy év volt a korkülönbség a testvérek között, abban nőttek fel, azt szokták meg? Mi van, ha épp egy kemény lakáshitelt nyögnek, és kicsit szeretnének talpra állni egy újabb baba előtt?
Ez is versenyhelyzetté, “ki bír többet?” vetélkedővé válik anyagilag, pszichésen, fizikailag egyaránt. Az anyaság természetesen nem drámák sorozata, de mielőtt bárki ítélkezne egy adott kérdéssel kapcsolatban, érdemes átgondolni a másik fél felől is a szituációt.
Lépj a mokaszinomba!
Ne ítélj meg senkit, amíg nem sétáltál két holdat a mokaszinjában! – tartja az indián közmondás. De Amerika messze van! Sajnos a mi kultúránkban hamar megtörténik, hogy ítélkezünk a másik felett, és úgy gondoljuk, egyetlen királyi út vezet a boldogság felé. Pedig ez nem így van. Mindenkinek megvan a története, és bármelyikünk kerülhet olyan helyzetbe, amit ma el sem tudnánk képzelni magunkról.
Akit valami bánt, vagy bizonytalan valamiben, az szorong, és bizonyítani akar. Ha eddig csak hellyel-közzel ért el sikereket, de a szüléssel, a szoptatással, a pelenka nélkül neveléssel vagy éppen a szobatisztaságra szoktatással, hozzátáplálással, az éjszaka átalvásával, akár véletlenül, akár erőfeszítések árán az aranyérmes kategóriába tartozik, akkor azt éli át: végre itt egy szép teljesítmény, amit lehet lobogtatni. Eddig én voltam a lúzer, most én vagyok a nyerő. Így aztán nehezen tesz lakatot a szájára, ha ott a nagy lehetőség, hogy számot adhat hozzáértéséről és eredményeiről.
Kapcsolódó cikkeink:
- Kilenc mondat, amit a kisbabás szülők nem akarnak hallani
- 8 idegesítő gyermeknevelési tanács
- A nevelés örök művészete
Kapcsolódó cikkek
