2012. október 11-én született a kisfiunk, Marci, az óriásbébi, 4970 grammal és 59 centivel. A szülés mindkét módját megtapasztaltuk, hosszú vajúdás után császárral jött világra. De egy új, csodás élet születése minden fájdalmat megér.
Marci kéthetes lett, és egyik napról a másikra egyre többet kezdett bukni, később hányni. Idővel sugárban jött vissza minden, ami a pocakjába került. Ezzel együtt a pelusba is kevesebb került. Én egyre jobban aggódtam, először azt gondoltam, az anyatejjel lehet gond, ezért megpróbáltuk csak tápszerrel etetni. A férjem higgadt volt, egészen addig, mígnem egyik este azonnal sugárban távozott minden a kicsi pocakjából. Itt már mindketten megrémültünk, hívtuk a gyermekorvost. Elmondtam a tüneteket, hogy se láz, se rosszkedv, se étvágytalanság, csak sugárban hányás. A gyermekorvos azonnal egy betegségre gondolt, és tanácsolta, hogy rögtön menjünk kórházba. Megszűnt minden fájdalmam, amit a heg okozott, az ösztönök irányítottak, azonnal autóba ültünk.
Késő este értünk a gyermekklinikára. Az ügyeletes sebész a tünetek alapján ugyanazt diagnosztizálta, de hogy megbizonyosodjanak róla, ultrahangra volt szükség. Mert minden rosszban van valami jó, éppen ott volt az ultrahangos doktornő egy másik eset miatt, így nem kellett másnapig várnunk. Az orvosok gyanúja beigazolódott: Marcinak gyomorkimenet- szűkülete (pylorus stenosis) volt, ami általában kisfiúknál alakul ki, 4–6 hetes korban. A betegség tulajdonképpen a gyomor és a patkóbél közötti záróizom megnagyobbodása, ami teljesen elzárja a bél felé haladó táplálék útját.
A rendellenesség nagyon gyorsan, néhány nap alatt alakul ki, s ha nem vesszük észre időben, későn kerülhet kórházba a baba, ami teljes kiszáradásához és az ionháztartás felborulásához vezet. A pocakja teljesen telítődött tejjel, ezért jött vissza minden, ami lement a torkán. Segíteni csak műtéttel lehet ezen a betegségen. Mikor ezt meghallottam, egyre jobban kiborultam, pedig tudtam, hogy nekem most kell erősnek lennem, mert a picinek szüksége van rám. Éjszaka már a kórházban maradt Marci, nekünk haza kellett menni. Másnap délelőtt műtötték is, bő egy órán keresztül, ami örökkévalóságnak tűnt. Aggódtam, hogy minden jól menjen, hogy felébredjen a rettegett altatásból. A műtét után az orvos megnyugtatott minket, hogy minden rendben zajlott, és ez a probléma nem szokott kiújulni, ráadásul ez a rendellenesség erős és jó izomzatú babáknál fordul elő leggyakrabban.
Amikor túl voltunk a beavatkozáson, éreztem, hogy most már minden rendben lesz, tudtam, hogy itt jó kezekben van. Figyeltem minden kis rezdülését, hogy fáj-e neki, vagy rossz, kellemetlen, de az éhség volt a legnagyobb kín, ami gyötörte. Több óra múlva kaphatott újra enni, kis adagokban. Mindennap ott voltunk mellette, sokszor csak néztük, ahogy békésen alszik, és olyankor tudtuk, hogy most jó neki. Három nappal később jöhettünk haza, és Marci újra élettel töltötte meg a lakást.
Sok minden megfordult a fejemben egy ilyen helyen, ahol az új életek azért küzdenek, hogy meggyógyuljanak, és teljes életet élhessenek. Sosem gondoltam, hogy én is ott fogok ülni a kétségbeesett anyukák közt, akik mindent megadnának azért, hogy a gyereküknek ne fájjon, ne legyen rossz, inkább átvállalnák az ő bajukat. Minden kicsi, aki ott van és volt, igazi kis harcos, sokkal erősebbek, kitartóbbak ezek a babák, mint mi, felnőttek.
Azért szeretném megosztani ezt az esetet más kismamákkal is, mert ez a rendellenesség pillanatok alatt alakul ki, és nagyon gyors beavatkozást igényel. Ezért azt tanácsolom, főleg a 2-8 hetes kisfiúk anyukáinak, hogy figyeljenek a bukásra, hányásra, üres pelusra, és etetés utáni sugárban hányás esetén ne habozzanak azonnal a legközelebbi kórházba menni, mert minél korábban beérnek, annál könnyebb megoldani a problémát.
Róth Hajnalka
Kapcsolódó cikkek a témában:
Kapcsolódó cikkek
