Tudod, amikor először azt mondta a lányom, hogy valamilyen Mercédesz kifestette a körmét az apukája házában, azt hittem, felrobbanok. Egy másik nő szereti a lányomat az általam épített házban?! Írtam egy SMS-t az exemnek: “Ki az a Mercédesz, mióta ismered, és miért festi a lányom körmét?”
Úgy éreztem, leváltottak. Féltékeny voltam, dühös és szomorú. Azt éreztem, elveszíthetem őt, a kislányomat, a legnagyobb kincsemet, aki a válás után maradt nekem.
A bennem élő anyatigris meg akarta védeni a gyermekét egy sor mindenféle barátnőtől, és egyedül birtokolni a szeretetét. Csakhogy a hisztéria és a düh, ami elöntött, azt jelezte, hogy sokkal mélyebb sérelem tört ezzel felszínre, és a lányunkat tulajdonképp csak ürügyként használta fel a fájdalmam.
Huszonnégy órányi mély haragba, lélekkutatásba, sírásba és végül megadásba telt, mire rájöttem, hogy a lányom életében lesznek más nők is, és akármennyire nem tetszik, nem lesz beleszólásom abba, hogyan lépnek be, hogyan viselkedtek vagy távoznak onnan.
Fel kellett adnom azt a vágyam, hogy irányítsam, mi történik „apa házában”. Az egyetlen hatalmam a lányomra gyakorolt befolyásomban rejlett, és azon a napon úgy döntöttem, hogy sokkal egészségesebb ember lenne belőle, ha erős nők nevelnék fel, akik összefognak, hogy támogassák őt az életben, mint ha egymásnak esnének.
A nőket arra programozták, hogy versengjenek az életben. Állásokért, a biztonságért és a partnerekért egy patriarchális társadalomban. Érthető, hogy azt hisszük, olyankor is versenyeznünk kell, amikor egy másik nő beleszeret abba a férfiba, akivel korábban mi éltünk, és a testünkből származó gyerekekkel van együtt.
Ám ez a programozás megváltoztatható. Ha anya vagy, érezhető, feldolgozandó és elengedhető a fájdalmad. Meg kell gyógyítanod a sebeidet, hogy nyitottan közeledhess gyermeked életének új tagjaihoz, és te is új kapcsolatokat alakíthass ki.
Ehhez azonban meg kell változtatnod a gondolkodásmódodat, újra kell értelmezned az apával való kapcsolatodat, ami sok önbizalmat és tiszteletet igényel mindenki részéről. És először is azt, hogy a gyermek érdekét tartsák szem előtt. Jobb összefogni és gyerekközpontúnak lenni, nem pedig a múltbeli problémákon töprengeni, hibást keresni, féltékenykedni. Nehéz persze, ha ennek jelentőségét nem mindenki ismeri fel.
Nekem is fel kellett fedeznem, hogy ki vagyok én ebben az új énemben, egyedülálló nőként és társszülőként, a múltbéli történetek, sérelmek továbbcipelése nélkül.
Ez a bizonyos Mercédesz végül csak vagy egy évig festette a lányom körmeit. Az ő távozása után a kislányom apjával jól meg tudtuk beszélni, mikor és hogyan hozunk be új embereket az életébe. És amikor eljött Kriszta, a lányom apja felhívott, és elmondta, hogy megismerkedett valakivel, akit szeretne bemutatni a lányunknak. Nekem pedig egyetlen kérdésem volt: „Jó ember?”
Beszélgettem róla, és rövidesen személyesen is megismertem. „Azt mondta nekem: ne aggódj, mindig te leszel az édesanyja.” És hidd el, ezen a ponton én már egyáltalán nem aggódtam. Épp addigra értettem meg én is. Senki nem helyettesíthet, a lányomnak mindig én leszek a legfontosabb. Ezt éreztem minden egyes találkozásunkkor.
És ma már nemcsak Krisztát kedvelem, hanem a volt férjemmel közös kisfiukat is. A lányom így testvért kaphatott, és örülök, hogy még egy erős, magabiztos nő támogatja őt, akivel jól kijövök, és már egyáltalán nem az ellenfelet látom benne. Örülök, hogy egy ponton mindegyikünk úgy döntött, hogy elhagyja a félelmeket, az egóját, a féltékenységet, a hibáztatást és a megbántottságát egy kislány és a közös családunk érdekében.
Forrás: Mother.ly
Kapcsolódó cikkek
