“Hazaérni a legnehezebb. Furcsán hangzik, ugye?” – mondja Móczó Vilmos, Marcell (7), Gréta (5) és Bercel (2) édesapja. “Egész nap pörgök, magyarázok, problémákat oldok meg, hazafelé a kocsiban is kapok hívásokat. Amint belépek az ajtón, már csimpaszkodnak is rám a kicsik, pedig igazából még nem vagyok otthon, a gondolataim még mindig a munkán járnak. Szükségem lenne egy kis időre, amikor leereszthetek, és átállhatok “apaüzemmódra”. Ezért ha tehetem, csak beköszönök, és már ülök is fel a biciklimre, tekerek fél órát. Elsőre önző megoldásnak hangzik, pedig sokkal jobban tudok a családra koncentrálni, ha már levezettem az egész napi feszültséget, és lélekben is megérkeztem. Nagyobb lendülettel tudom így végezni a gyerekek lefektetése körüli teendőket a feleségemmel”.
Az este rövid, a csemeték több időt igényelnének apával, így Vili úgy alakította a reggeleket, hogy akkor is legyen lehetőség nyugodt együttlétre. “Legtöbbször én viszem őket óvodába. Bár kocsival sokkal rövidebb lenne, ragaszkodom a sétához. Ezért egy kicsit korábban kell kelnem, de nekem megéri. Reggel a gyerekekkel nem sietünk. Bandukolunk kézen fogva, beszélgetünk az élet apró és nagy dolgairól. Jól indul a napunk”.
Szuperapák dilemmái
Vili is ahhoz a generációhoz tartozik, amelyet a szociológusok “új apáknak” vagy “szuperapáknak” hívnak. Akik nemcsak a hagyományos családfenntartói szerepet érzik magukénak, hanem a háztartási és a gyerek körüli feladatoktól sem riadnak vissza.
Az ilyen családokban az mosogat, aki éppen ráér, és az pelenkáz, aki hamarabb észreveszi, hogy eljött a peluscsere ideje. Ezzel még nem cserélődtek fel a hagyományos szerepek, de közelítenek egymáshoz, s így a szuperapák is egyre intenzívebben élik át azt, amit a dolgozó “szuperanyák” már régóta éreznek: a munkavállalói és szülői kötelezettségek olykor ütköznek, a lelkiismeret-furdalás elkerülhetetlen, a mindenben tökéletességre törekvést pedig egy időre felfüggeszthetjük.
Nőkre gyakran rásütik a “karrierista” jelzőt, ha a család mellett a munkájukban is kiemelkedő eredményeket érnek el. Nos, elkötelezett apának lenni sem trendi minden munkahelyen.
“Egy áruházban dolgozom, ahol nagyon kötött a munkarend, és a feleségem munkaideje sem rugalmas. A családi életünket ehhez igazítottuk, nincs is vele gond” – kezdi Ákos, két kislány apukája. “De ha valamelyik gyerek megbetegszik, vagy valamilyen óvodai, iskolai program van, ahová a szülőket is várják, az már komoly nehézséget jelent. Amikor először kértem műszakcserét a főnökömtől, azzal az indokkal, hogy Gréta óvodai szereplését szeretném megnézni, nem tartotta elég nyomós érvnek: Én is csak videón szoktam látni az ilyen programokat. A feleségem felveszi. Oldd meg te is így! – és szinte kinevetett”.
Hozzátette: “Bár nekem nem ciki, hogy fontos a családom, azóta “férfiasabb” indokot találok ki, ha gyerekes programom miatt vagyok távol: a riasztóbeszerelés vagy a kéményellenőrzés már elég indok a férfikollégáimnak, hogy megértően helyettesítsenek. Úgy érzem, hogy míg egy anyukát probléma nélkül elengednek olykor-olykor hamarabb a munkahelyéről, mert szülői értekezletre vagy óvodai farsangi bálra megy, addig az apák esetében ez már nem természetes, sőt inkább a gyengeség jele sokak szemében, hogy fontosnak tartom a személyes részvételt a gyerekeim életének ilyen eseményein is”.
Kevés a huszonnégy óra
Karrierépítés és gyereknevelés: mindkettőben száz százalékot teljesítve mikor jut idő hobbira, pihenésre, kettesben töltött romantikus estékre? Nagy ritkán. És a pelenkahegyek kellős közepén úgy érezzük, ez már mindig így lesz. De a tapasztaltabbak tudják, ezek az évek is gyorsan elszállnak, a gyerekek nőnek, és a jövőben ott a lehetőség az izgalmasabb, sokszínűbb életre. Addig pedig töltsünk velük annyi időt, amennyit csak lehet.
Balogh László orvos, felesége, Sárdi Enikő olykor a családapát is megemlíti a babaszoba.hu-n vezetett Hét év, hét baba blogjában. Míg az anyuka otthon gondoskodik a két és fél és tíz év közötti gyerekekről, László több állásban is dolgozik, hogy biztosítsa a megélhetésüket.
“A munkaidőm jócskán belenyúlik abba az időbe, amit már a családommal kellene töltenem” – avat be Laci. “Mire hazaérek, a gyerekek már megvacsoráztak, így a fürdetés, lefektetés körüli teendőkbe kapcsolódom be, hiszen ezt az időt tudom csupán velük tölteni. Késő este van, és nagyon fáradtak vagyunk, mire kettesben maradunk a feleségemmel, és én is meg tudok vacsorázni” – meséli a hat fiú és egy kislány apukája.
“Kevés a huszonnégy óra, és kevés a családdal tölthető idő, azzal próbálom mégis megnövelni, hogy az otthoni munkamegosztás szerinti feladataimba bevonom a gyerekeket is. A közös metszés a kertben, a ház körüli teendők, a barkácsolás jó alkalom a zavartalan beszélgetésre is” – mondja, és hozzáteszi, bár magát a munkát a gyerekek sokszor inkább hátráltatják, az együtt töltött idő miatt megéri.
“Elfogadom, hogy életemnek ebben a szakaszában sokat kell dolgoznom” – folytatja. “A gyerekeim gyakran felteszik a kérdést, hogy ha most jöttem meg a munkából, akkor miért megyek újra. Ilyenkor elmagyarázom nekik, és megértik. Ahogy azt is, hogy a nappali programjaikon többnyire csak az édesanyjuk tud részt venni. A csemetéink megszületése előtt sokat utaztunk, izgalmas életet éltünk, így nem érzem, hogy kimaradok valamiből, ahogy az sem jelent problémát, hogy most hobbiról szó sem lehet. Majd eljön annak is az ideje.”
Forrás: Kismama magazin
Kapcsolódó cikkek
