Nick Hornby Pop, csajok, satöbbi című könyvében imígyen fogalmazza meg az egyik szereplő a mell (férfiszempontú) lényegét: „A mell a miénk, csak rajtatok van”.
Nehéz ettől találóbb példával illusztrálni azt a nyilvánvaló tényt, amiről Hoppál Bori Kebelbarátnők (mellbeszélgetések nőkkel, nőknek) című könyvében is olvashatunk: a melleket a dominánsan férfiak által uralt művészet, a reklám- és divatipar, a vallás és az egészségügy egyaránt kisajátítja, miközben hatékonyan ássa alá a nők saját testükbe vetett bizalmát.
A szülészeti-nőgyógyászati ellátás során pedig a nők nagyon gyakran tapasztalják meg testhatáraik átlépését ezen a területen is: a mellek érintése, nyomkodása, beleegyezés nélküli vizsgálata, illetve a mellekkel kapcsolatos testszégyenítő kijelentések a szülészeti erőszak problémájára hívja fel a figyelmet.
A mell traumatizáló érintése a szülészeti-nőgyógyászati ellátás során
Az érintés az egészségügyi ellátás során nemcsak megnyugtató, hanem traumatizáló is lehet a kismama számára, ezért autonómiájának, szeméremérzetének tiszteletben tartása miatt fontos, hogy az etikus magatartás alapelveit minden körülmények között szem előtt tartsák az egészségügyi dolgozók.
Bundy-Gerőházi Anna szülésznő úgy véli, hogy engedélykérés nélkül semmilyen olyan érintésnek nincs helye a szülőszobán, amit máshol sem csinálnánk egy idegennel. A szülés intim légkörének megteremtése nagyon fontos feladat, ennek pedig egyik eszköze, hogy minden érintéshez, beavatkozáshoz (pl. egy vérnyomásméréshez is) a várandós kismama engedélyét kell kérni, ez pedig fokozottan igaz olyan érintéseknél, amik intim testtájon történnek:
„A melleket, méhszájat, gátat nem tapogatjuk engedély, magyarázat nélkül, így is csak akkor, ha szakmailag valóban indokolt” – hangsúlyozta a szülésznő, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy a vizsgálathoz minden esetben megfelelő körülményeket kell biztosítani. Fontos, hogy ne legyen másik vajúdó, gyermekágyas vagy idegen a szobában; arra is ügyelni kell, hogy megfelelő hőmérsékletű legyen a levegő és a vizsgálatot végző személy keze, valamint, hogy a vizsgálat ideje alatt biztonságban legyen elhelyezve az újszülött (lehetőleg nem szeparálva az édesanyjától, hanem mellette).
A mellek érintése kapcsán a szakértő megjegyezte, hogy a szoptatás megtanításához keveset vagy egyáltalán nem kell a gyermekágyas anya melléhez nyúlni; fizikális vizsgálatra pedig legfeljebb akkor lehet szükség, ha mellgyulladásra utaló jeleket tapasztal az anya vagy a szakember. A mellbimbó érintése, újszülött szájába illesztése, a fejés mind olyan feladatok, amiket az újdonsült édesanyák kiválóan el tudnak végezni, ha egy szakember elmondja a megfelelő mozdulatsort és mellette marad, amíg az anya gyakorlatot szerez.
Ilyen mellekkel soha nem fog tudni szoptatni
Sokunk számára fájdalmasan ismerősek azok a mondatok, amelyekkel a szülésünket követően az egészségügyi személyzet meglehetősen drasztikusan hozza a tudtunkra, hogy melleink alkalmatlanok a szoptatásra (pl. mert túlságosan kicsik vagy nem megfelelő állományúak).
Tudni kell, hogy bár a melleink és mellbimbóink – más testrészeinkhez hasonlóan – különböző méretűek és formájúak lehetnek, mégis nagyszerűen működnek, és az sem merül fel soha senkiben, hogy nagyobb fülekkel jobban hallunk.
Milyen az ideális mell?
Az, hogy milyen az ideális – szép, esztétikus, vagy épp szoptatásra alkalmas – mell, és annak mi az elsődleges funkciója, a 20. század közepéig elsősorban a férfiak igényei és elképzelései határozták meg. Amikor például a szoptatós dajka intézménye széles körben elterjedt a 19. századi polgári és úri családokban, a dajkát kerestető család saját orvosával vizsgáltatta ki a szóba jöhető jelölteket.
A procedúra legkellemetlenebb része a mellbimbó ellenőrzése volt. Ilyenkor az orvos gyakran tejet is fejt a pohárba, hogy ellenőrizze a mellek „fejhetőségét” és a tej minőségét. Dr. Temesváry Rezső tejelválasztásról és szoptatásról szóló kézikönyvében (1901) pedig részletesen kitér arra, hogy milyen formájú mell és mellbimbó alkalmas leginkább a gyerekek szoptatására (a lógós, ráncos mell szerinte kifejezetten ellenjavallt). (Forrás: Szécsi Noémi: Lányok és asszonyok aranykönyve, Park Kiadó, 2019.)
A mell alakja, formája miatti kétségek, amelyek az egészségügyi személyzet kommunikációjában is hosszú ideje jelen vannak, nemcsak testszégyenítőek, de megingatják a nő saját testébe vetett hitét és bizalmát is, és Bundy-Gerőházi Anna szerint tökéletes példák az önbeteljesítő jóslatra.
Fontos megérteni, hogy a kismamák, frissen szült anyák egyfajta természetesen kialakult módosult tudatállapotban vannak, ilyenkor pedig jobban hatnak az ún. szuggesztiók (olyan üzenetek, amelyeket a kismama önkéntelenül befogad és válaszfolyamatokat indít el benne – szerk.). A mellre és szoptatásra tett negatív szuggesztív üzenetek pedig sajnos egy életre képesek beivódni az anyákba – figyelmeztet a szakember, aki szerint rendkívül fontos lenne, hogy az egészségügyben dolgozók támogató segítséget tudjanak nyújtani, és elsajátítsák a megfelelő kommunikációs formákat.
Útravalóul
Anna az édesanyák kapcsán megjegyezte, hogy úgy tudják a legmagabiztosabban kezelni az ilyen helyzeteket, ha a szoptatásra már a szülés előtt felkészülnek. Egy néhány órás felkészítő beszélgetés egy szoptatási tanácsadóval kiválóan alkalmas erre.
Jó tudni!
Az elegendő tej termelésének alapfeltételei az alábbiak:
- Elegendő mirigyállomány
- Ép idegpályák és tejcsatornák
- Megfelelő hormonmennyiség és hormonreceptor
- Megfelelő gyakoriságú, hatékony stimuláció és tejkiürítés szopással és/vagy fejéssel.
A nőknek néhány ezreléke nem képes szoptatni anatómiai, hormonális vagy idegi okból. A sikeres szoptatási út kerékkötője legtöbbször a szeparáció, az időre szoptatás (az igény szerinti helyett), és a nem megfelelő edukáció.