A gyerekvállalás alapvetően öröm, igaz, olykor nehézséggel is jár, és minden életkorban különböző feladatot jelent a szülők számára. Hogyan készüljünk fel a változó kihívásokra, hogy ne gondnak éljük meg őket? Mészáros Dóra szakpszichológus (lelekkucko.com) lesz segítségünkre a kérdésben.
Érdemes először tisztázni, és különbséget tenni az egyes kifejezések között. A gyerekvállalással az öröm és kiteljesedés érzése mellett számos feladat, olykor nehézség és probléma is vár a szülőkre. Mai szóval élve sok kihívás áll előttük. Aki „rózsaszín álom” elképzeléssel kezdi a szülőséget, a feladatot is gondnak élheti meg. Reálisabb szemlélettel kezeljük inkább az éppen aktuális problémát a maga nehézségi fokán! Okozhat fejtörést a gyereknevelés terén számos helyzet, amin el kell gondolkodniuk a szülőknek, gond alatt azonban olyan nagyobb bajt értünk, ami anyagi, mentális vagy egészségi jóllétünket veszélyezteti, és ez gyerekvállalástól és a gyerek életkorától függetlenül váratlanul, hirtelen is felbukkanhat életünkben.
Mennyire valósak az anyagi terhek?
Ha gond alatt anyagi költséget értünk, talán igaz lehet a frázis, hiszen az első nagyobb befektetés után a kisbaba kevés tárggyal (használttal) is beéri, elégedett, ha anyja táplálja és közelségét érezheti, az életkor előrehaladtával azonban egyre fokozódik a fejlődéséhez szükséges anyagi ráfordítás.
„A mai fogyasztói társadalomban, különösen az első gyereküket váró szülők elhiszik, hogy arra mind szükség van, amit a reklámok és hirdetések ajánlanak – mondja Mészáros Dóra tanácsadó szakpszichológus. – Érthető, hiszen, környezetünkben minden arról szól, hogy meghatározó fontosságú, mit birtoklunk, tehát a „jó szülő” bevásárol. Nem élnek együtt generációk, a fiatal szülők megtapasztalt, átélt, mérlegelt tanácsot nem kapnak, így kiszolgáltatottabbak a fogyasztásra, vásárlásra serkentő ajánlásoknak. Sokszor éppen ezek tüntetik fel gondnak a csecsemőkor természetes velejáróit. De nemcsak csecsemőkorban, hanem óvodáskorban sincs szükség sok játékra, különórára. A gyerek érdekében nem kell a szülőknek belemenni a gyereknevelés terén is egyre terjedő versenyhelyzetbe, és extra fejlesztést nyújtani az egyébként egészséges gyereknek. A legnagyobb fejlesztő erőt az jelenti, ha a kisgyerek saját fantáziáját használja a játék során – ez kevés tárgy mellett könnyebb –, élvezheti szülei figyelmét, együtt tevékenykedhet velük.
Anyagi ráfordítást nem igényel, csak sok türelmet, odafigyelést, ha a szülők a kisgyerek léptékéhez igazítják a hétköznapi teendőket, és például együtt készítik a vacsorát, raknak rendet vagy kirándulnak a közelben. Amiatt is gondban lehetnek a szülők, ha a gyereküket megadott sémákhoz, szintekhez, elvárásokhoz vagy más gyerekhez méricskélik, és valamilyen eredményt akarnak teljesíteni. Ehelyett sokszor elég lenne mellette ülni és megfigyelni őt játék közben úgy, hogy valóban jelen vannak a számára, nemcsak „mellékesen” pillantanak fel rá a mobilból. Ez a fajta együttlét, a gyerekben való gyönyörködés a szülőket is feltölti érzelmileg, energiaforrásként szolgálhat tényleges gondokkal szemben is.”
Nehéz dackorszak, még nehezebb kamaszkor?
A legtöbb szülőnek vannak kedvenc korszakai, és olyanok is, amiktől már előre tart, vagy amikor nehezebben találja meg a kapcsolatot a gyerekével. Leginkább erre utalnak a rokonok, amikor babanézőbe érkezve a szoptatás, altatás, fürdetés miatt aggódó kismamát ezzel a mondással „vigasztalják”, arra utalva, hogy a gyerek növekedésével ennél csak rosszabb időszakok következnek. Ne adjunk hitelt az ilyen általánosításnak! Természetes, hogy mindig az éppen aktuális feladatok a „legnagyobbak”. Azért is jó ez, mert így ezekre összpontosítva tudjuk a leghatékonyabban megoldani őket. Idővel aztán rutinfeladatokká válnak, és újabbak jönnek helyettük.
Lehet, hogy az anya a kisbabával összeolvadós, szoptatós hónapokat, éveket élvezi a legjobban, és fájdalmasan érinti a totyogó önállóságra törekvése, dacossága, az ovikezdő leválása, míg az apa alig várja, hogy végre focizhasson vagy „komolyan” beszélgethessen a fiával. Előfordulhat, hogy a nemszeretem időszakokban kevesebb örömöt él meg a szülő, és akár gondot is jelenthet számára a gyereknevelés, ez azonban elsősorban róla szól, és nem a gyerekről. „Jó, ha tudja valaki ezt magáról, és szabad elismerni, hogy valamelyik életkor számára élvezhetőbb, de azon is érdemes elgondolkodni, hogy a másik időszak miért ijesztő, miért kelt ellenérzést” – folytatja a pszichológus. „Amikor a szülőségre készül a pár, ne csak a várandósságra, szülésre, csecsemőgondozásra, szoptatásra gondoljanak – amiről a legtöbb tanfolyam szól –, hanem arról is beszélgessenek, milyen értékeket akarnak majd átadni a gyereknek, és ezt hogyan akarják elérni, hogyan kommunikálnak majd vele, egyszóval hogyan nevelik majd nagyobb korában. Gyereknevelési kérdésekről, szülőségről már a párkapcsolatnak abban a szakaszában beszélgetni kell, amikor komolyan fontolgatják a tartós együttélést, elköteleződést, házasságot.
Gyerekvállaláskor azt kell tudatosítaniuk, hogy egy önálló személyiség fejlődését kísérik majd csaknem két évtizeden keresztül. Erre a legtöbb szülő nem készül fel, és ez is hozzájárul ahhoz, hogy éppen a kisgyermekkorra esik a válások nagy hányada. A dackorszakban kezdi az önállósodást a kisgyerek, próbálgatja, hogyan érvényesítse saját identitását. A szülők feladata, hogy megfelelő módon válaszoljanak ezekre a próbálkozásokra, ez a válaszadás, majd az évek folyamatában adott válaszok, odafigyelés alapozza meg a kamaszkori helyzetek kezelését. Ha a nevelés nem folyamatos interakció, akkor serdülőkorban valóban „nehezen kezelhető” lesz a gyerek, a szülők pedig tehetetlenebbek.”
Kapcsolódó cikkek
