– Sosem gondoltam volna, hogy egyedülálló anya leszek, hiszen klasszikus családmodellben nőttem fel – meséli Pászti Olga, aki egyedül neveli hároméves kislányát.
– Tizenegy hónapos volt a pici, amikor elváltam az apukájától. Azt akartam, hogy a gyerek még ne fogjon fel túl sokat a dologból, szerettem volna, ha neki már az a természetes, hogy apa kevesebbet van velünk, mert máshol lakik. Egy új élet kezdetének fogtam fel az egészet, mégsem volt könnyű. Eleinte úgy terveztem, hogy kettesben éldegélünk majd, de éreztem, hogy nagyon nehéz lesz, főleg úgy, hogy időközben elkezdtem egy újságíró-iskolát.
A szüleim az első perctől mellettem álltak, így nem volt kérdés, hogy a lányommal együtt végül hazaköltözöm hozzájuk. Egyszerűen ez volt a praktikusabb, könnyebb megoldás, másképp nem lehetett volna kivitelezni. Szerencsésnek tartom magam, hogy megtehettem ezt. Az a pár hónap, amíg kettesben voltunk, így is nagyon próbára tett, de igyekeztem lefoglalni a gondolataimat. A hazaköltözést terveztem, szerveztem, ez a cél segített túlélni a mindennapokat.
Fontos a hosszú távú terv
Olga ösztönösen választotta azt a megoldást, ami segíthet az édesanyáknak hasonló helyzetben. Dr. Petróné Hajdú Orsolya pszichológus azt tartja a legfontosabbnak, hogy az egyedülálló vagy az átmenetileg egyedül lévő anyukáknak mindig legyen egy hosszabb távú céljuk, amely erőt adhat a mindennapos feladatok megoldásában.
Egyedül nem könnyű
– Ha valaki teljesen egyedül neveli a gyerekét vagy gyerekeit, annak mihamarabb el kell döntenie, hogy meddig szeretne otthon maradni. Tisztázza magában, mikor állna újra munkába, így könnyebb helytállni a taposómalomban. Ha ugyanis tudja az anya, hogy csak két-három évig tart ez az állapot, az ad egyfajta önbizalmat, hiszen láthatóvá válik, hogy ez csak egy átmeneti szituáció, nem végleges helyzet, vagyis van belőle kiút.
Igaz ez azokra is, akiknek a férjük, élettársuk külföldön dolgozik, ott az egyedül töltött heteket, hónapokat kell szem előtt tartani, s arra koncentrálni, mennyivel könnyebb lesz, ha az apa végre hazajön – mondja a szakember.
Három gyerekkel
Erzsi pontosan a pszichológus által is említett helyzettel birkózik. A férje külföldön dolgozik, havonta csak néhány napot tölthet itthon. A nagyszülők távol vannak, így teljesen egyedül maradt három gyermekükkel. A legkisebb két és fél, a középső hét-, a legnagyobb tízéves.
– Öt évvel ezelőtt kezdődött az új életünk, megélhetési gondok miatt volt kénytelen külföldön munkát vállalni a férjem. Azonnal a mélyvízbe kerültem, akkor még csak két gyerekkel. Ráadásul a szüleimtől költöztünk el, ez duplán megnehezítette a dolgunkat, hiszen hirtelen maradtunk egyedül a nehézségekkel – meséli Fodorné Szabó Erzsi.
– Az amúgy sem egyszerű helyzetet tovább bonyolította, hogy a férjem elvitte a család egyetlen autóját, így mindent gyalog és biciklivel intéztem egy teljesen új városban. Voltak nehéz periódusok, amikor úgy éreztem, kiszaladok a világból. Az ingerültség, a fáradtság mindennapos volt az életemben, pláne akkor, mikor egy átmeneti időre visszamentem dolgozni.
Az volt csak a borzalmas időszak! Reggel ötkor keltünk, a gyerekek elsőként érkeztek az óvodába, és utolsóként jöttek el onnan, majd jöhettünk haza a hideg, üres lakásba. A hólapátolástól kezdve a fűnyírásig minden rám maradt. Mégis mindig kitaláltam valamit, ami kicsit felrázott: elmentünk biciklizni a fiúkkal, fociztam velük, próbáltam velük együtt kikapcsolódni. Aztán a férjemmel gondoltunk egy bátrat, s bevállaltuk a harmadikat is. Egy percig nem bántuk meg a döntésünket.
A nagyok mostanra igazi kulcsos gyerekké váltak, rettentően önálló fiúk, kitűnő tanulók is, amit szerintem ennek a helyzetnek köszönhetek. Nekem ők a legnagyobb segítségeim, mert esténként, mikor a kicsi már elaludt, itthon maradnak vele, én pedig picit törődhetek magammal. Ilyenkor – ha csak 10-15 percre is – elmegyek futni, mert számomra ez a legjobb kikapcsolódás – meséli magabiztosan Erzsi.
– Engem ez a helyzet nagyon megerősített, nyitottabbá is váltam, mert rá voltam kényszerítve, hogy új emberekkel ismerkedjek meg. A férjemmel felülkerekedtünk a problémákon, és ha itthon van, nagyon figyelünk egymásra. Ő elvan a fiúkkal, hogy én tudjak kicsit pihenni, vagy épp egyedül elintézni a bevásárlást, már az is felüdülés. De szakítunk időt arra is, hogy kettesben legyünk. Ha nem is utazunk el sehová, de elvisszük a fiúkat a nagyszülőkhöz, így legalább egy-két napig csak egymásra kell figyelnünk.
Gondolkozzunk projektben!
Erzsiék épp azokhoz a praktikákhoz folyamodnak, amelyeket a védőnő is ajánl. Sinkó Márta azt tartja a legfontosabbnak, hogy ilyen esetben az anyának legyen legalább néhány órája a gyerekek nélkül, mikor az apa otthon van.
– A külföldön dolgozó édesapának hatalmas élmény otthon a gyerekeivel játszani, ezt az időszakot kell kihasználnia az anyának arra, hogy feltöltődjön. Sokszor már az is pihentető, ha el tud menni egyedül bevásárolni. Ezt az egyedülálló anyának is meg kell próbálnia megoldani. Nagyszülők hiányában is kell, hogy legyen egy barát, egy közeli vagy távoli rokon, valaki, aki vigyáz pár órán át a gyerekre, amíg az anya elmegy fodrászhoz, átlapoz egy újságot, vagy csak sétál egyet. Ennél is fontosabb, hogy próbáljunk meg projektként, igen jövedelmező beruházásként tekinteni a feladatra, amit egyszerűen csak határozottan le kell vezényelni – javasolja Márta.
Nagy baj is lehet
– Ha az anya nem tud pihenni, nem tud egy kicsit kimozdulni a mindennapos feladatokból, annak bizony komoly következményei lehetnek – figyelmeztet a védőnő. A folyamatos készenlét, a rengeteg tennivaló ingerültséget, türelmetlenséget és kimerültséget eredményezhet, ami szinte táptalaja a párkapcsolati problémának, rosszabb esetben a depressziónak. Fontos, hogy az egyedül lévő anya igyekezzen felnőtt társaságot találni magának, akár a védőnő személyében is. Legtöbbször pszichológusként is dolgozunk, hiszen van, hogy már az is segítség, ha csak meghallgatjuk az anyukákat.
Tudatosan kettesben
A legkilátástalanabbnak tűnő szituációban is megoldás lehet a tudatosság. Juhász Mária ennek szellemében neveli tizenhét hónapos kisfiát, Dávidot – immáron egyedül.
– Fél éve mentünk szét az apukájával. Azóta kettesben, szerényen, de nagyon boldogan élünk! Mivel árván nőttem fel, rokonokra, hozzátartozókra nem számíthatok – avat be életébe Mária. – Szerencsére a barátaim viszont mindenben mellettem állnak, évtizedes ismertségek vesznek körül. Különös, de az egyik legjobb barátom az első férjem, akinek anyukája amolyan pótnagymama szerepet tölt be az életünkben, habár túl sokat nem tud vigyázni Dávidra.
Így a gyermekjóléti szolgálattól kértem segítséget, hogy tudjak valamennyit dolgozni. Elég lenne csak akkor vinnem, amikor munka van, de én ragaszkodom a rendszerességhez, ezért mindennap beadom.
Mária azok közé tartozik, akik vállalják, hogy aggódnak a jövő miatt. – A mai napig félek, hogy mi lesz velünk, ezért igyekszem mindig csak az adott napot túlélni. De kihívásnak fogom fel az életünket, mert korábban igen kritikus voltam a férfiakkal szemben, ezért most úgy vagyok vele: gyerünk, itt a lehetőség, mutasd meg, hogyan kell erős férfit nevelni. Így pedig sokkal könnyebb!
A mindennapi ritmust gyorsan kialakítottam, arra törekedtem leginkább, hogy fenntartsam az egyensúlyt, vagyis ne felejtsek el nőnek lenni az anyaságban. Főleg a kertészkedéssel kapcsolódom ki, de a barátaimra is jut időm, amikor Dávidot elviszi az apukája. Nekem most a legfontosabb energiaforrás a felnőtt társaság, aztán ki tudja, egyszer talán még egy új kapcsolatra is nyitott leszek.
Forrás: Kismama magazin
Kapcsolódó cikkek
