Egy meleg júliusi napon nagyon vágytam egy jégkrémre, meg némi friss levegőre. 34 hetes terhes voltam akkor. Mivel Eva lányom korababa volt, a doktorok pihenésre intettek, eltiltottak a vezetéstől és a hosszú sétáktól is. Persze a babám egészsége volt a legfontosabb, de hogy őszinte legyek, egy kicsit őrült voltam aznap.
A férjem, Jamie otthonról dolgozott, ő gondoskodott rólam és Eva-ról is, amikor a lányom épp nem volt óvodában. A férjem azt szerette volna, ha egész nap csak pihenek, de a jégkrém utáni vágyam erősebb volt. “Azonnal elindulunk hazafelé, ha elfáradok” – mondtam neki. Délután 2-kor el is indultunk a kávézó felé. Amint beindult a motor, éreztem egy kis szorítást a hasamban, de nem nagyon foglalkoztam vele, mert már többször is volt erre példa az azt megelőző néhány napban is. Becsuktam a szemem, és a jóga légzést gyakoroltam – lassan lélegeztem az orromon keresztül.
“Nem érzem jól magam” – mondtam Jamie-nek, aki azt javasolta, a kávézó helyett azonnal menjünk a kórházba. De én makacs voltam. Nagyon untam már az otthon fekvést, kétségbeesetten vágytam valami kis élvezetre. Ahogy vitatkoztunk, az összehúzódás éles fájdalommá változott. “A jégkrém várhat” – mondtam végül a férjemnek, és elindultunk a kórházba.
A szülészet felé haladva már erősek voltak a fájások, de még mindig meg voltam róla győződve, hogy a szülésznők hazaküldenek, ahogy az a terhességem alatt többször is megtörtént már hamis riasztás miatt. De ezúttal megvizsgáltak, és kiderült, 1-2 centire ki vagyok tágulva. “Úton van a baba, és egész héten összehúzódásai voltak” – jegyezte meg egy szülésznő.
Jamie nyugtatgatott, és emlékeztetett arra, hogy Eva is 34. hétre született és teljesen egészséges. Mélyeket lélegeztem és próbáltam pozitív maradni. Békesség szállt meg. Jamie felhívta a barátnőmet, Nicky-t, hogy jöjjön el Eva-ért, és hozza el a kórházi táskámat is. 4-kor megérkezett, elköszöntem a nagylányomtól, tudván, hogy jó helyen lesz. Megnyugtatott az a tény is, hogy a baba szívverésével minden rendben volt.
Jamie fantasztikus volt. Hozott nekem vizet, ventilátort, és hideg törölközővel hűsített. Nagyon forró nap volt, nekem pedig őrületesen melegem volt. Kora estére sűrűsödtek a fájások. Bár nyugodt voltam, a beszéd mégis nehezen ment. 3 centire voltam kitágulva, eszembe jutott, hogy a szülési tervek szerint epidurális érzéstelenítést fogok kapni. Az igazi fájdalomcsillapítást azonban az jelentette, hogy láttam, a szülészet munkatársai nyugodtak.
Isla-Mai
7 órakor vittek át a szülőszobára. Amíg az epidurális érzéstelenítésre vártam, becsuktam a szemem és egy nyugodt helyre képzeltem magam – egy tengerpartot képzeltem el, és azt, ahogy a hullámok nyaldossák a partot. Előrehajoltam, beadták az epidurálist, közben a békés tengerpartot láttam magam előtt. Visszaültem, még tudtam mozgatni a térdem, éreztem a lábaimat is, a fájások viszont megszűntek. Nyugodtan éreztem magam.
Visszafeküdtem, és ezután 2 órát aludtam! Egyszer csak felébredtem. Néhány órát beszélgettünk Jamie-vel, aki közben telefonon tájékoztatta a barátokat és a családtagokat az aktuális állapotomról. Éjfélkor megvizsgált egy bába, 5 centire voltam kitágulva. Hajnali 2:30-ra teljesen kitágultam, és készen álltam a kitolásra. Izgalom és aggodalom keveredett bennem, de próbáltam magam azzal nyugtatni, hogy minden rendben lesz. A szülésznők is biztosítottak arról, hogy a kisbabám a lehető legjobb ellátásban részesül, ha szükség van beavatkozásra.
Egy orvos jött be a szobába ekkor, két bába követte. Jamie fogta a kezem, közben nyugtató szavakat suttogott. Lefeküdtem, és követtem az orvosok utasításait. “Most nyomjon” – mondta az egyik. Minden erőmet összeszedtem. Kemény volt, éreztem azt is, hogy nyomok, de az epidurálisnak köszönhetően fájdalmat viszont nem. Pontosan azt tettem, amit a bábák mondtak: erősen nyomtam, ha kellett, lazítottam, ha kellett. Élveztem, hogy irányítani tudom a testem. És 100%-ig a babám születésére koncentráltam.
Fél óra múlva megjelent a kisbabám feje teteje. Egy erős nyomás után az egész feje kibújt, a következő összehúzódásoknál pedig a teste is. A kisbabám megszületett, elém tartották, én pedig odahajoltam, hogy megpusziljam a kis ajkait. Hatalmas örömet éreztem.
Kislányom, Isla-Mai 2.26 kg volt, de jól nézett ki, szép formás alakja volt. A bábák átvitték a szomszédos szobába. Néhány perc múlva hozták vissza, megpusziltam a fejét, és azt mondtam neki: minden rendben lesz. Inkubátorba kellett tenni, hogy több oxigénhez jusson. Jamie-t is elküldtem az újszülött osztályra a kisbabánkkal, addig, amíg engem összevarrnak.
Néhány órával később, miután pihentem egy kicsit, meglátogattam Isla-Mai-t. Inkubátorban látni őt, tudván, hogy nem tarthatom a kezemben, nagyon nehéz volt. De az vigasztalt, hogy néhány csepp tejet tudtam fejni, és tudtam, ez nagyon jó lesz majd neki. A szülésznők megengedték, hogy az inkubátorban egy lyukon keresztül kicseréljem a pelenkáját, és megtöröljem az arcát. Persze ez nem ugyanolyan, mintha megölelhettem volna, de közel voltam hozzá és tudni, hogy óráról órára egyre jobban fejlődik a tüdeje, az nagyon biztató volt. Gyorsan erősödött, 24 óra múlva el is hagyhatta az inkubátort.
Érezni őt a bőrömön, belélegezni az illatát hihetetlen érzés volt. Egy hétig voltunk kórházban, órákon át a bőrömön feküdt, kitartóan szoptattam őt, addig, amíg rá nem jött a technikára. Ez kárpótolt azért, mert az elején nem lehettünk együtt. Ha most ránézek Isla-Mai-re, el sem hiszem, hogy koraszülött volt. Egészséges és erős, kicsi Viking hercegnőnek hívjuk. Stresszes is lehetett volna a születése, de nyugodt és harmonikus volt minden.
Egy hónappal ezelőtt indultunk el jégkrémért.
A cikk forrása: motherandbaby.co.uk
Ezeket is olvasd el:
- “Táncoltunk a szülőszobán!” – Ilyen az igazi, csodálatos szülés
- Visszaszámoltam a perceket
- Atyaég, nemsokára szülünk!
- Hogy élte meg a szülést és az apává válást Caramel?
Kapcsolódó cikkek
