A WHO ajánlása szerint a csecsemőt hathónapos koráig kizárólag anyatejjel (vagy azt pótló tápszerrel) kell etetni, majd az ajánlás így folytatódik: a szoptatás a hozzátáplálás után is folytatandó “legalább (!) kétéves korig” – ami persze igen tág fogalom. Legközelebbi rokonaink, a csimpánzok – akiket nem köt semmilyen társadalmi elvárás – például átlagosan öt-hat éves korukig táplálják anyatejjel a kicsinyeiket. Akik erre az időszakra meglehetősen önállóak már egyébként, noha még anyjuk mellett maradnak.
„Addigra elhal a reflex, ez csak az anyának kell”
A természet nem hazudik, valóban elválasztja magát erre a korra az emberszabásúak többsége, ám ne feledkezzünk meg arról sem, hogy sok nagyobbacska óvodás, sőt kisiskolás is szopja még az ujját, vagyis reflex- és ösztönszinten él benne az igény erre a fajta megnyugvásra. A jó hír viszont az, hogy a gyerekek egy ponton mindenképpen „leteszik a cicit”: még senkivel sem találkoztunk, aki csecsbimbóval a szájában ment volna érettségizni, ugyebár.
„Negatívan befolyásolja a gyerek pszichoszexuális fejlődését.”
A kutatások szerint nincs ilyen összefüggésre bizonyíték. Annál is inkább, mert a gyerek fejében a „cicizésnek” semmi köze nincs a szexualitáshoz, az erotikához. És ez így van jól.
„Na jó, de mit gondolnak az emberek, ha előveszi a cicit a játszótéren…”
Konzervatív körökben időről-időre botrányt okoz a nyilvános terekben babáját vagy totyogósát szoptató édesanya: mindig olvasni olyanról, akit uszodából, étteremből tessékeltek ki, mert nem tagadta meg a dolgot az éhes, szomjas, megrettent, félős vagy épp türelmetlen apróságától.
Ezeknek az eseteknek a megértéséhez érdemes tudni, hogy a szoptatás semmilyen életkorban sem csak étkezés, hanem megnyugvás, fájdalomcsillapítás, biztonságtudat és kapcsolódás is a gyerek számára. A totyogóst ez a veszély már nem fenyegeti, de a baba még nem táplálható cumisüvegben tárolt, lefejt anyatejjel, mivel a cumizavar következtében azután igen nehézkes, ha nem lehetetlen a visszatérés az anyamellhez. Arról nem is beszélve, hogy a szoptatáshoz szokott anyák számára a fejés hasonlóan távoli fogalom: nincs hozzá se eszköze, se jó esetben ahhoz alkalmazkodó leadási reflexe. Nem tehet hát mást; szoptat, ha a baba éhes, szomjas, megijedt, szorong vagy fáradt, és ezzel a lehető legjobbat teszi kicsinyének.
A nyilvános szoptatás azonban már a totyogók esetében is ritka, annál idősebb gyerekek esetében pedig gyakorlatilag már fehér holló. Ennek oka az, hogy a nagyobbacska gyerek már tud várni, képes felmérni az időegységeket, emellett pedig már vannak más kialakult stratégiái is az önnyugtatásra, ellazulásra, pihenésre. Például beszélget az anyukájával, vagy magához szorítja a maciját, ha aludni szeretne a buszon. Jó eséllyel tehát soha az életben nem fogunk három évnél idősebb, anyatejet fogyasztó gyerekkel találkozni – az ilyesmi legfeljebb a négy fal között, négyszemközt történik meg.
Nincs már benne semmilyen tápanyag, teljesen fölösleges!
Mint korábban említettük, a szoptatás nem az étkezést helyettesít féléves kor után, ennél sokrétűbb a funkciója. Tápanyag abban az értelemben valóban nincs az anyatejben, hogy nem fog több vitaminhoz vagy ásványi anyaghoz sem jutni a gyerek, viszont a jó hír: ellenanyag szempontjából igen jól állunk! Ha az anya kap el előbb egy betegséget – legyen az nátha vagy covid – a tejező gyerek már jó eséllyel nem találkozik a nyavalyával, vagy csak jóval enyhébb tünetekkel jut az el hozzá. Az anyatejjel ugyanis nem csak a vírus, de a szervezetben termelődő ellenanyagok is megérkeznek.
További érdekesség, hogy a covid-oltások bevezetését követően született néhány olyan kutatás is, amely megállapította, hogy az oltott anya gyermekének szervezetében kimutatható az ellenanyag… mellékhatások nélkül. Micsoda tiszta haszon ez: az immunitás mindenképpen növekszik pusztán azzal, hogy az anya átesik egy betegségen vagy épp beoltatja magát ellene! A szoptatott gyerekek ilyesformán megúszhatják a betegségek szövődményeit és az oltások mellékhatásait is.
„A gyerek önállóságának nem tesz jót”
Nincs ilyen összefüggés. A bölcsődés, óvodás gyerekek már tökéletesen értik, hogy a cici anyához tartozik, közös rituálé vele. Más környezetben – akár apával vagy a mamánál – más stratégiát alakítanak ki az alváshoz, megnyugváshoz. Amikor a kislányom bölcsibe került, a gondozó kifejezetten arra kért minket, hogy ne szoktassuk le a ciciről – épp elég változás neki az új környezet, nem szabad ilyesmivel stresszelni. Emlékszem, az első néhány hétben mindig a szopatásra kijelölt külön helyiségben vártam meg, mert azonnal odabújt, ahogy meglátott. Amikor már nagyobbacska volt, természetesen tudott és akart is várni, míg végül esti, lefekvés előtti rituálé lett a dologból.
„Mindenkit meg akarnak téríteni…”
Téríteni végképp nem akarunk, hiszen van, akinek a tápszerezés jöhet csak szóba, vagy az felel meg. De sokszor látni, hogy a szoptatás sikere nem az édesanyán múlt, hanem azon, hogy időben kapott-e segítséget a környezetétől. A védőnőtől, a nővértől a kórházban, hogy megmutatta és ellenőrizte-e a helyes technikát. A kórháztól, hogy engedte-e az együttlétet, és szükség esetén melyik ponton adott pótlást – és ha adott, a megfelelő módon, fecskendővel adagolta-e azt. A párjától és a családjától, hogy lehetővé tették-e, hogy az első hat hétben csak a babával kelljen ejtőznie. A támogató barátoktól, akik segítő tanácsokkal és/vagy szakember telefonszámával látták őt el. És végül a tágabb környezettől, akik elfogadták, hogy a szoptatás az élet része, amit lehet diszkréten is csinálni, de mindenképpen fizikai megterhelést jelent.
Emeljünk szót azokért, akik akár aprócska babát, akár nagyobbacska gyereket szoptatnak. Figyelem, vigyázzunk rájuk, adjunk nekik teret, ne bántsuk őket – a szoptatás minden életkorban valóságos csoda!
Kapcsolódó cikkek
