És a három gyerekem? Úgy tűnik, ők az extrovertált apjukra ütöttek, amivel szintén ki vagyok békülve. Leszámítva, hogy fárasztó. Nem is kicsit.
A hároméves kislányom mindenkit név szerint üdvözöl és egy hatalmas vigyorral minden reggel az oviban. Szia Nia, szia Noah, helló Parker! Sőt ezeknek a gyerekeknek a szüleivel is beszélget a pici lányom, amíg én csak kínosan állok ott és igyekszem nem részt venni ebben.
Ha kimozdulunk, az egyévesem mindenkinek sziázik, aki a közelünkben van, különösen kissé furcsa helyzetekben. Mint például amíg lecsatolom az autósüléséről, és két ember a mellettünk parkoló kocsiban cigarettafüstöt fúj az irányunkba. Szia! – mondja és vidáman integet nekik.
És a 6 éves fiam? Attól a pillanattól kezdve, amikor reggel felébred, egész addig, amí végül elalszik, a fiam csak beszél, beszél és beszél, beszél és beszél. – Anyu, nézd meg ezt. Kaphatok egy falatot, anyu? Anyu, tudom ezt csinálni? Anyu, mit gondolsz?
Az introvertáltak nem feltétlenül remeték (bár sokan talán szeretnék), csak a szociális interakciók felemésztik az energiákat. Ahhoz, hogy feltöltődjünk, egy picit távol kéne lennünk az emberektől és egyedül lennünk – az a tény pedig, hogy egész nap kisgyerekek között vagyunk, egyáltalán nem segít.
Nehéz volt időt szánnom a feltöltődésre, amikor újszülöttjeim voltak. Az érzelmi és fizikai kimerültségem határán arra gondoltam, vajon belőlem kihagyták az anyaságot? Nem kéne ennél jobban élveznem ezt az egészet? Miért mindig arról fantáziálok, hogy bárcsak egyedül lehetnék egy csendes helyiségben – semmi és senki nélkül, kivéve egy könyvet, csokoládét és talán egy macskát az ölemben?
Megtanultam az évek alatt fontossági sorrendet felállítani, ha a saját időmről van szó. (Még ha ez csak annyit is jelent, hogy egyedül csokit zabálok a klotyón.) És ez rengeteget segített.
Tehát egy introvertált anyuka vagyok, aki három extrovertált gyermeket nevel. Ez a személyiségütközés teszi az életet érdekessé, kínossá és kimerítővé. De hajlandó vagyok elviselni az udvarias csacsogásokat, a vadigenektől érkező köszöngetéseket, mert szeretem a gyermekeimet. Ez nem mindig könnyű, de a világon semmiért nem cserélném el a hangos és őrült csibéimet.
Kapcsolódó cikkeink:
- Miért stresszesebbek az anyák a gyermeknevelésben?
- 10 dolog a családi harmóniáért
- Top 5 tiltólistás dolog a gyereknevelésben
Kapcsolódó cikkek
