
B.G.
Január elsejétől emelkedik a pedagógusok bére
Januártól minden tanárnak legalább bruttó 528 ezret kell keresnie.
Így változik a vonatok és buszok menetrendje szilveszterkor
Az év utolsó napján és újévkor megváltozott közlekedési rend szerint járnak majd a vonatok és a buszok. Mutatjuk, mire kell számítani.
Vilmos hercegék ezzel a videóval búcsúznak a 2023-as évtől
A család életéből láthatunk számos felvételt és természetesen III. Károly koronázása sem hiányozhat a videóból.
Ha ennyi idős a gyereked, indulhat a korcsolyázás
A korcsolyázás az egyik legélvezetesebb téli sport, ráadásul rengeteg mindent észrevétlenül is fejleszt. Összetett mozgásforma, aminek elsajátításához idő, türelem és játékosság kell, de már óvodáskorban elkezdhetitek a siklás megtanulását.
3 szuper lencserecept, hogy jól induljon az év
Újévkor lencsét szokás enni azért, mert a hagyomány szerint a szemes ételek gazdagságot hoznak. Ha a hagyományos lencsefőzelék mellett valami másra vágynál, akkor hoztunk három receptet, hogy garantáltan jól induljon az év.
7 karácsonyi film, amit nem érdemes kihagyni
Ha karácsony és még téli szünet is, akkor itt az ideje a családi filmeknek. Ezeket a mozikat nem érdemes kihagynotok!
Nem is muszáj meghámozni a sárgarépát
Bár sokunknak evidens, hogy megpucoljuk a sárgarépát, de valójában nyugodtan fogyasztható hámozás nélkül is.
Ezért tiltották be a karácsonyt Angliában
Másfél évtizedig illegális volt a karácsonyi ünneplés Angliában.
Aki most náthás, jó eséllyel covidos
Országszerte nagyon sokan küzdenek felső légúti panaszokkal, a megbetegedések egy jelentős része mögött koronavírus-fertőzés áll, mondja a háziorvos.
Átlagosan ennyit költünk karácsonykor
Egy friss felmérés kimutatta, átlagosan mennyit költenek és spórolnak a magyar családok karácsonykor.
Kiadták a figyelmeztetést: sűrű ködbe borul az ország
Van rá némi esély, hogy itt-ott kisüssön a nap, de továbbra is figyelmeztetés van érvényben a köd miatt.
Íme a legkönnyebb, azonnal puha mézeskalács
A gyerekek imádják a mézeskalácsot, pláne, ha közösen készítitek el. Most egy olyan receptet hoztunk, ami azonnal, a tészta pihentetése nélkül süthető és rögtön puha mézeskalácsotok lesz.
Eddig tárolhatod a főtt ételeket a hűtőben
Jönnek az ünnepek és vele a kérdés: meddig tárolhatók biztonságosan a főtt ételek a hűtőben? A Nébih Maradék nélkül programja adja meg a választ.
Mélyponton a magyar születésszám
Novemberben 6780 gyerek született Magyarországon, ez közel 7%-kal kevesebb, mint egy évvel korábban. Ha az elmúlt egy év adatait nézzük meg, akkor 86 ezernél is kevesebben jöttek világra, ez történelmi mélypont.
Januártól 10 százalékos önrész is elég a lakáshitelhez
Januártól az első lakásukat vásárló fiataloknak elég lesz a lakáshitelükhöz 10 százalék önrészt felmutatni, ha ehhez a bankjuk is hozzájárul – írja a Bank360 a Magyar Közlönyben megjelent jogszabály-módosítás alapján.